Veres Kálmán szobrászművész – Portré
A napokban egy kellemes telefonbeszélgetésben volt részem a mezőtúri származású szobrászművésszel, Veres Kálmánnal, akit eddigi munkásságáról, szakmai tapasztalatairól kérdeztem, és akinek alkotása a tavaly az Országgyűlés Szabad György Irodaházában felállított, a Széchenyi-díjas történész, akadémikus bronzmellszobra is.
– Kérem, meséljen mezőtúri kötődéséről.
V. K.: – Mezőtúron születtem, ott töltöttem gyermekkoromat, végeztem el első iskoláimat, és bár elég korán eljöttem onnan, a rokonság máig odaköt engem.
– A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanulta ki a szobrászmesterséget, és az úgynevezett viaszveszejtéses technika jellemző munkáira. Mit jelent ez pontosan?
V. K.: – Ez egy öntészeti technológia, nagyon sokan alkalmazzák. A klasszikusan agyagból, gipszből elkészült szobrokról egy viaszkópia készül, melyet beágyazunk egy gipszes masszába, kiégetjük, s a keletkezett üregbe bronzot öntünk. Nagyobb felületi érzékenységű és bonyolultabb alkotásokat lehet ezzel a technikával elkészíteni.
– Hogy jelent meg az Ön életében, hogy ezzel szeretne foglalkozni?
V. K.: – Igazság szerint nem tudom…így sodort az élet. Fazekas családból származom, mely szakmát én is kitanultam, gyakoroltam is, de – őszintén szólva – festőművész akartam lenni. Találkoztam ott, Mezőtúron egy idősebb rajztanárral, aki viszont kijelentette, hogy a rajzaim alapján belőlem soha nem lesz festőművész, mint inkább szobrász. Természetesen ezt akkor nagy sértődéssel fogadtam, és lássuk, most itt tartok, tehát maximálisan igaza lett.
– Milyen témákat dolgoz fel, mivel szeret foglalkozni a szobrászaton belül?
V. K.: – Nagyon szeretem a mitológiát, a vallástörténetet, és a mindennapok embereit, akik szembejönnek velem az utcán. Rengeteg téma hever előttem, tehát nem kell messzire menni. Klasszikus figurális szobrásznak tartom magam.
– Van példaképe, akinek a munkája inspirálja Önt?
V. K.: – Ma már nem nagyon van, de kezdetben Rodin munkássága, mert ő egy nagy újító volt a maga szakmájában. Megfogott a gondolkodásmódja, a bátorsága.
– Mi a célja munkájával, mit szeretne átadni az alkotásaival?
V. K.: – Ez egy nagyon nehéz kérdés…leginkább bemutatni a mindennapi élet gyötrődéseit, hiszen nemcsak szépség létezik.
– Honlapján olvasható, hogy számos kiállítása volt az elmúlt években. Melyik munkájára a legbüszkébb?
V. K.: – Természetesen minden munkámra büszke vagyok, de ha ki kell emelnem egyet, az a diplomamunkám volt: a Pannonhalmi Főapátság Népbejáró Bronzkapujáról készítettem bronzszobrot. Azt gondolom, hogy ez egy olyan lehetőség, mely ritkán adatik meg egy művész számára.
– Számos köztéri alkotás fűződik az Ön nevéhez, illetve tavaly adták át az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát, melyben a Széchenyi-díjas történész, akadémikus, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott Országgyűlés egykori elnökének bronzmellszobra is az Ön kezeinek munkáját dicséri…
V. K.: – Ez egy többfordulós, meghívásos pályázat volt, melyben nekem kedvezett a szerencse. A hozzátartozók figyelemmel kísérték a munkát, és nehéz is volt a feladat, hiszen nagyon sokan ismerték Szabad Györgyöt. Fotókon, felvételekről láttam őt, és úgy visszaadni a szobron keresztül Őt, ahogyan én láttam, és ahogy az ismerősök emlékeztek rá, nem volt könnyű, de sikerült megalkotni.
– Ön szerint manapság milyen szobrásznak lenni?
V. K.: – Én is azok közé a művészek közé tartozom, akik ebből élnek meg, és nehéz azt a piaci szegmenst megtalálni, ahonnan pénzt tudna az ember keresni. A szakma alapjában véve felhígult, leginkább a díszítő jellegű munkák kerültek előtérbe, melyeket én nem nagyon kedvelek, mert hiányzik belőlük a valós tudás. A sikeresség és a tehetség nem feltétlenül jár kéz a kézben. Mint minden területen, itt is folyamatos a tanulás, persze vannak rutinos részek, mégis állandó tanulást igényel akár technológiai, technikai szinten. Figyelemmel kell kísérni a hasonló gondolkodást képviselők munkáját is, hiszen sokat lehet egymástól is tanulni.
– Mik a céljai, az elképzelései a jövőt tekintve?
V. K.: – Egy nagy kiállításra készülök, amihez már az anyag is összeállt. Mindezt Budapesten szeretném megszervezni, és remélem, jövőre vagy az azt követő évben meg is valósulhat.
Veres Kálmán szobrászművész, a Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egykori diákja 2009-ben régi iskolája fennállásának 100. évfordulója alkalmából díjat alapított a képzőművészet terén tehetséges diákok számára. A díjat minden évben az a tanuló nyeri el, aki az adott tanévben a legkiemelkedőbb alkotásokat hozta létre. Szerkesztőségünk nevében szívből gratulálok eddigi munkájához, és a továbbiakhoz kívánok sok erőt, jó egészséget!
Miskolczi Adrienn
