Boldog István – hírlevél

Tisztelt Honfitársam!

Az elmúlt év nehéz kihívás elé állította Magyarországot, térségünket, Önöket.
A COVID-19 világjárvány végigsöpört hazánkon, komoly erőfeszítéseket követelt és még követel ma is mindannyiunktól. Fegyelmezetten, szabályok szerint kell élnünk, betartva azokat az előírásokat amelyek megvédik egészségünket, szeretteinket, megvédik a magyar gazdaságot, megvédik a magyar jövőt.
Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki köszönetemet és hálámat amiért aktívan részt vesznek a védekezésben, betartják a szabályokat, vigyáznak egymásra, vigyáznak magukra! Higgyék el, már én is nagyon szeretném ha vége lenne ennek a szörnyű járványnak, de mint tudjuk, ez csak akkor lehetséges, ha elég vakcina érkezik hazánkba és minél többen regisztrálnak, majd oltatják be magukat. Én az elsők között regisztráltam, kérem Önöket, hogy tegyék ezt meg Önök is, hogy visszatérhessen az életünk a rendes kerékvágásba. Bízom bölcs döntésükben!

Tisztelt Honfitársam!

A koronavírus terjedése sajnos a személyes kapcsolattartást is megnehezítette. Mint tudják, képviselőségem alapja mindig is a kommunikáció volt. Fontosnak tartom, hogy Önökkel együtt fejlesszük a településeinket, térségünket.
A személyes kapcsolattartás hiányában szinte csak a Facebookon, digitális felületeken sikerült eredményeinkről, elképzeléseinkről beszámolni, azokról beszélgetni, megvitatni azokat. Pedig nagyon sok minden történt a választókerületben. Ezért is bátorkodtam Önöknek írni és röviden beszámolni, hogy mi történt az elmúlt időszakban.

Örömmel tölt el, hogy elértük azt, közösen, hogy 2020-ban a választókerület mind a 23 települése sikeresen pályázott és fejlesztésekkel örvendeztethette meg a települések lakosait. Óriási munka van emögött. Szinte felsorolni sem lehet, hogy ki mit nyert, ki miben fejlődhetett. A kisebb települések elsődlegesen a Magyar Falu Programban értek el sikereket. Játszóterek épültek, épülnek többek között Szelevényen, Mesterszálláson, Tiszainokán, Csépán, Nagyréven. Új falubuszok álltak, vagy állnak szolgálatban Cserkeszőlőben, Mesterszálláson. Az orvosi ellátás minőségén is próbáltunk javítani orvosi eszközök beszerzésével Cibakházán, Kengyelen, Öcsödön, Nagyréven és Tiszapüspökiben is. Örményesen többek között a Hivatal épülete újulhat meg, Mezőhéken pedig a Művelődési Ház. Új bölcsődéket és óvodákat építünk, vagy régieket újítunk fel, többek között Kétpón, Törökszentmiklóson, Mezőtúron, Csépán, Tiszakürtön, Szajolban, Tiszatenyőn, Tiszasason. Kengyelen és Mesterszálláson felújítjuk a tornatermet, Mezőtúron a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola mellett hamarosan elkezdődik a Teleki Blanka Gimnázium felújítása is, Törökszentmiklóson pedig megújul a Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Fontos fejlesztés Öcsödön, hogy új tornacsarnokot építhettünk. Martfűn a szociális ellátást segítjük, egy új Idősek Napközi Otthona készül el hamarosan. Tiszasas, Szelevény, Mezőtúr, Kuncsorba is sikeresen pályázott út-, és járdafelújításra, ami nagyon fontos előrelépés a települések életében.

Számos fejlesztést sorolhatnánk még fel, de talán sokkal fontosabb az, hogy a fejlődés nem állhat meg, 2021-ben ezt a munkát folytatnunk kell a településvezetőkkel, a település lakosaival!

Rövid beszámolóm végén engedjék meg, hogy a térség útfelújítási programjáról is írjak Önöknek néhány gondolatot. A helyzet nem egyszerű és nem is a legideálisabb. Nagyon sok rossz út van, amit fel kell újítanunk. Elértük azt, hogy az M4-es autóút hamarosan elér Törökszentmiklósra, az M44-es út pedig elkészült. Ezek nagyon fontos fejlesztések. Elértük azt is, hogy Kunszentmártonnál egy olyan lehajtó épülhet majd, ami alapja lesz a szentesi elkerülő útnak. Régi vágya ez az ott élőknek. Fel fogjuk újítani a 46-os út teljes szakaszát. Megharcoltunk ezért is! Folytatni fogjuk a Martfű – Törökszentmiklós összekötő út felújítását is. A cél az, hogy a teljes útszakasz megújuljon. Tiszaföldváron a Döbrei János út felújítása kezdődik el hamarosan, de végre ez is elkészül és minőségi javulást biztosít a közlekedőknek. Mezőtúrnál fontos fejlesztés lesz a szarvasi komphoz vezető út részleges felújítása, illetve a Mezőhék – Martfű összekötő út részleges felújítása is. Ahogy fentebb írtam, nagyon sok a rossz út. Ezek csak apró, de fontos sikerek. Sokat harcolok azért a Parlamentben, Orbán Viktor miniszterelnök úrral is, hogy még több forrást fordítsunk ezen utak felújítására. Nem adom fel, mert ebben nem ismerek lehetetlent, a végsőkig küzdök, hogy elérjük célunkat!

Tisztelt Honfitársam!

Azt gondolom, hogy 2021. a választókerület életében egy fontos év lesz. Azért kell dolgoznunk, hogy tovább fejlődjünk, felzárkózzunk azokhoz a régiókhoz amik még egyelőre előttünk járnak. Ehhez azonban az Önök segítségére, a Ti segítségetekre is számítok! Kérem Önöket, Kérlek Titeket, hogy elérhetőségeimen forduljanak hozzám, forduljatok hozzám bizalommal, mert egy apró gondolat, javaslat, ötlet is nagy erdemények alapja lehet!

Köszönöm, hogy elolvasta ezt a néhány gondolatot!

 

Tisztelettel: Boldog István – országgyűlési képviselő