2022-ben is sok rendezvénnyel készül a Közösségi Ház
Habár még január van és messzinek tűnik a Gyermeknap vagy az augusztusi Túri Vásár, a rendezvények megszervezése már javában zajlik. Bodor Márti művelődésszervező mesélt a 2022. évi főbb rendezvényekről. Kedves olvasók, elő a naptárat és a tollat, hiszen, aki szemfüles már most beírhatja, mikor érdemes mindenképp Mezőtúron tölteni a hétvégét.
K.M.: A tavalyi évben számos pozitív visszajelzés érkezett a lakosságtól a rendezvényeket illetően. Sok minden változott, megújult a korábbi évekhez képest, emellett, ami pedig bevált, továbbra is megmaradt. Mik azok a rendezvények, amik (ha a járványügyi rendelkezések lehetővé teszik), biztosan megrendezésre kerülnek 2022-ben?
Nagyon örülünk, hogy 2021-ben már tehettük a dolgunkat, ha nem is 100%-os intenzitással. Egy esemény megszervezése bizony időigényes, viszont lemondani sokkal egyszerűbb, csupán néhány telefon és levél. 2020-ban az előkészületek megvoltak, több plakát kilövésre várt, ám hiába vártunk ki az utolsó pillanatig, sajnos lemondani kényszerültünk számos programot. A tavalyi évben a gyermeknappal megnyílni látszottak az ajtók. Az aktuális jogszabályok betartásával szerveztük az eseményeinket, ezeket a szabályokat mi nem tudjuk befolyásolni. A Városi Gyermeknap után megszervezhettük a Szent Iván éji tűzugrást, az arTúr Fesztivált és Túri Vásárt, ez utóbbit a korábbi helyszínén, amelyet mi, szervezők is izgalommal vártunk. Ismét élettel töltöttük meg a Túri Kupa Utcai Futóversenyt, megszerveztük az Ősz-Ülőt, vendégül láttuk az Őszi Hacacárét és új feladatként szerveztük az évvégén az Adventi vásárt. Természetesen a nagyobb eseményeket színesítettük több kisebbel. A 2022-es év is elindult. Az évkezdés mindig izgalmas napokat hoz, ilyenkor fogalmazódnak meg a célok, ekkor áll össze az éves költségvetésünk, ilyenkor átnézzük az egész évet, igyekszünk a városiakkal együtt gondolkozni, bevonni őket a szervezésbe.
Hogy mely események kerülnek biztosan megrendezésre? Hosszú a lista. Már láthatják az érdeklődők a farsangi plakátunkat, amelyet február 18-án tartunk a Közösségi Házban. Már készülünk a Városi Majálisra, amelynek ez évben is az Erzsébet-liget ad otthon május elsején. Május végén – 29-én – Városi Gyermeknapot szervezünk, ez évben a FICSAK Mezőtúr Alapítvánnyal karöltve. Június 24-én Szent Iván éji tűzugrásra várjuk a lakosságot, majd augusztus 11-13-ig arTúr Fesztivál zajlik a városban, melyre a XXX. Túri Vásár teszi fel a koronát. Biztosan mondhatom, hogy augusztus 13-án délután újra elrajtol a Túri Kupa Utcai Futóverseny is, majd szeptember 24-én Ősz-Ülő, október 28-án Halloween Party, és november 27-én belépünk az adventi készülődés időszakába. Fontos megjegyezni, hogy a mi munkánk nem csak a nagyobb események megszervezését fedi le, igyekszünk pályázatokkal többlet forrásokat biztosítani a feladataink ellátásához, számos kisebb kulturális eseményt készítünk elő, kiszolgáljuk a civilszervezeteket, más események mögé állunk eszközökkel, több esetben humánerőforrással.
Izgalmas feladat a most alakuló és hamarosan megnyíló Ifjúsági Klub működtetése, amely eszközeit Mezőtúr Város Önkormányzatának egy nyertes pályázatából tudtuk megvásárolni. Valamint hatalmas lelkesedéssel, izgalommal várjuk a mozi elkészültét, ahol nem csak filmeket tudunk vetíteni, hanem színházi előadásokra is alkalmas lesz az épület. Számos egyéb feladaton dolgozunk, amelyekről még nem szeretnék beszélni, de minden projekt a Mezőtúriak javát szolgálja. Bízom abban, hogy amilyen nagy szeretettel készülök én magam és a kollégáim is az egyes programpontra, olyan nagy szeretettel fogadják majd látogatóink is.
K.M.: Ha mezőtúri lakos vásárosnak szeretne jelentkezni kézműves áruval, melyek azok a rendezvények, ahol ezt ingyen vagy jelképes bérleti díjért megteheti?
Az általunk szervezett eseményekre nagy szeretettel várjuk a kézműves árusokat. A Túri Vásár az egyetlen olyan eseményünk, ahol helypénzt fizetnek az árusok, de ez nem vonatkozik a helyi kézművesekre. Úgy gondolom, hogy a térségben mi vagyunk azok, ahol a helyi kézműves árusok helyjegy megvásárlása nélkül vehetnek részt árusítóként egy ekkora volumenű eseményen. Az árusítás szervezését Csató Diána kolléganő intézi, bátran kereshetik őt a 0670 6176292-es számon.
K.M.: Mik azok a szempontok, amiket figyelembe veszel, amikor egy rendezvény programot összeállítasz?
Ez egy összetett folyamat. Igyekszem úgy gondolkozni, hogy az esemény programja tükrözze az esemény stílusát, illetve, hogy több korosztályt meg tudjunk szólítani. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az események egy csapatmunkának köszönhetően állnak össze. Van, aki az árusításért felel, van, aki a főzőversenyt koordinálja, van, aki a hang- és fénytechnikát kezeli, külön figyelem hárul a gyermekszigetre, a vendégfogadásra, stb. Hálás vagyok, hogy olyan kollégáim vannak, akikkel ilyen szinten is lehet együtt dolgozni. Meggyőződésem, hogy csak így lehet lelket adni egy eseménynek.
A programjaink nagy része ingyenesen látogatható, több esetben olyan koncerteken, műsorokon vehetnek részt vendégeink, amelyeket máshol több ezer forintos belépőjegy megváltása mellett tehetnek meg. Mi azért dolgozunk, hogy a közönségünk jól érezhesse magát. Számos pozitív visszajelzés érkezik, de több esetben kritikát is megfogalmaznak vendégeink. Ezekből igyekszünk okulni. Minden évben megkérdezzük a Közösségi Ház facebook oldalán a látogatóinkat, hogy kikkel találkoznának városunkban és az általuk beírt előadók között válogatunk. Viszont tudni kell, hogy a hozzánk érkező művészek egy bizonyos fellépti díjért biztosítanak műsort és bizony vannak olyan előadók, zenekarok, akiket nagyon szeretnénk meghívni, a közönségünk is szeretné őket látni, de nem engedhetjük meg magunknak.
A színpadi programok mellett számos kísérő eseménnyel szoktunk készülni: légvár, trambulin, különböző játszóházak, kézműves foglalkozások, főzőversenyek, kerékpáros ügyességi verseny, kutyaszépségverseny, stb. Célunk az, hogy a hozzánk érkező családok minden tagja találjon számára kedves programot, valamint, hogy a látogatóink visszajárjanak hozzánk.
Találkozzunk a lehető legtöbb alkalommal a városi eseményeken!
Kakuk Móni