XXIII. Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok

XXIII. Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok

23 . alkalommal került megrendezésre Szarvason a Kárpát-medencei Nemzetiségi Találkozó, melyen Mezőtúr is képviseltette magát. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte többek között, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, Závoda Ferenc, a rendezvény házigazdája és városunk polgármestere, Herczeg Zsolt is.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy minden évben meghívást kapunk a rendezvényre, mely a magyarság összetartozását jelképezi határon innen és határon túl – nyilatkozta Herczeg Zsolt, majd elmondta: úgy érzi, mintha a otthon lenne, hiszen a Dalme Dance Club növendékei is felléptek a Találkozón, akik csodás produkcióját a Mongol Agrár Népdalkör színvonalas műsora követte Városunkat az egész napos programon, főző versenyeken évek óta a Herceg Antal által vezetett Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubja képviseli hatalmas sikerrel.

A polgármester úr beszédében kiemelte, hogy milyen fontos az Önkormányzat számára a testvértelepüléseinkkel, a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás, lehetőség szerinti támogatásuk. Majd folytatta: – nem érkeztünk üres kézzel, hiszen Herceg Antal ötlete nyomán egy fát ültettünk az Összetartozás Emlékparkban, mellyel Trianon 100. évfordulójára emlékezünk és reményeim szerint ez a fa a szarvasi és mezőtúri polgárok barátságát is szimbolizálja.

A Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubja több tíz éve részt vesz már ezen a rendezvényen. A Klub elnökét, Herceg Antalt kérdeztem érzéseiről: – Mezőtúr nagyon kitett magáért, hiszen rendkívül színes műsorral képviseltettük magunkat. Számos elismeréssel lettünk gazdagabbak, a Tájjellegű főzőversenyen különdíjat kaptunk, és a zsűri nagyra értékelte a kötött galuska levesünket, az asszonyok által sütött süteményeket, valamint a helyben sütött kenyerünket is. Anti bácsi csapatmunkaként jellemezte a mezőtúriak szarvasi részvételét, és külön megköszönte a Mongol Agrár Népdalkörnek, és más klubokból érkező hölgyeknek az együttműködést, valamint a fiatalabb korosztálynak is elismerését fejezte ki színvonalas műsorukért.

A Klub elnöke azt is hangsúlyozta, hogy Szolnok megyéből, de talán Békés megyéből sem ültettek még „fájdalom fát” a szarvasi Emlékparkban, így ezt nagy megtiszteltetésünkre elsőként a mezőtúri delegáció tehette meg.

 

Miskolczi Adrienn