„Velem nem történt semmi”
Emlékezés Köhler Júliára
95 évvel ezelőtt, 1926. december 19-én szentelték fel a mezőtúri evangélikus templomot. Csodálatos belegondolni, hogy ez a nap akkor, és idén is vasárnapra esett. Advent 4. vasárnapjára. A gyülekezeti teremben van egy emlékeztető fotó erről a napról. A hideg, téli napon nagykabátokban, kucsmákkal a fejükön, tömött sorokban állnak a szentelésre váró evangélikusok, hogy bejussanak a templomba. A bejárati ajtó felett fenyőágakkal díszítették a homlokzatot.
95 évvel később, azonban nem csak a templom szentelésének emlékére jöttünk össze, de emlékezni akartunk az itt szolgálatot teljesítő lelkészekre is. Kis márványtáblán örökítjük meg a nevüket és szolgálati idejüket. A már felkerült 3 tábla mellé most egy negyedik is sorra került. 2021. március 27-én, 87. évében hunyt el Köhler Julia testvérünk, aki 1991 és 2002 között munkálkodott a mezőtúri evangélikus gyülekezetben.
Mielőtt néhány gondolattal felidézném Julika néni ittlétét, Gáncs Péter nyugalmazott püspökünk néhány gondolatát szeretném megosztani az olvasókkal. Egy József Attila idézettel vezeti be az Egy csepp emberség címmel megjelent válogatásban közölt írását.
„Mindenkor idejük van a zsoltároknak.
Gyémánt hegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok vagyunk…”
„Igen, baj van a memóriánkkal, elfelejtettük, hogy kik voltunk. Elfelejtettük, hogy angyalok, küldöttek lehetnénk. Elfelejtettük, hogy ki küldött el minket. Elfelejtettük, hogy hová és kihez küldettünk el. Elfelejtettük, hogy mi bízatott ránk. Zsebünket, életünket értéktelen kavicsokkal tömjük tele. A sok kis kő súlya lefelé húz minket. A kavicsokkal csak megsérteni, megkövezni tudjuk egymást. Ürítsük ki bátran zsebeinket, szabaduljunk meg a sok begyűjtött kacattól és bóvlitól. Tárjuk ki üres zsebünket és szívünket. Felszabaduló kezünket nyújtsuk egymás felé. Fedezzük fel az ajándékot egymásban. Nyíljon tágra a szemünk, és csodálkozzunk, gyémánt hegyen állunk, gazdagok vagyunk. Kavicsok helyett drágakővel lephetjük meg egymást. Fecsegés helyett gyógyító beszédre nyílhat ajkunk. Felszabadult kezünket tárjuk az ég felé. Merjünk újra kérni a költővel együtt, mertbizony mindenkor idejük van a zsoltároknak, gyémánt hegyen állunk, szigorúhó, takard el bűneinket, oldozd fel nyelvünket, mennyei világosság, te határtalan kristály.”
Ő, Köhler Julia így „lakozott” közöttünk. Nem csak a saját zsebéből szórta ki a felesleges kavicsokat, de igyekezett a mi zsebünket is kiüríteni. Nem volt neki könnyű dolga, amikor 1991-ben eljött hozzánk Mezőtúrra, egy kicsiny, talán fáradt és reménytelen gyülekezetbe. Nem csak a lelkeket kellett erősítenie, de fizikailag is rendbe kellett szednie a templomot és a parókiát. És az első munkák végeztével segített nekünk a felszabadult kezünket egymás felé nyújtani. Kialakult a kis gyülekezet mindennapi rendje. Istentiszteletek, bibliaórák, szeretetvendégségek, ünnepi alkalmak színesítették testvéri összetartozásunkat. Valóban gyémántokat rejtett el zsebeinkben és szívünkben. Az ő kinyújtott keze nagyon hamar megtalálta az utat az akkor még csak rejtőzködő evangélikusokhoz. Szívvel, lélekkel, de fizikumával is kereste, látogatta a betegeket, időseket. Életre szóló testvériségek, barátságok születtek.
Nem lehet elfelejtenünk azt sem, hogy 3 évvel a rendszerváltás után került hozzánk, amikor az egyházon belül óriási lelkesedéssel indult az iskolák átvétele, a hittanoktatás erősödése. Ő mindebben nagyon nagy felelősséggel, elhivatottsággal és boldogsággal vett részt. Komoly eredményeket ért el a városvezetéssel való jó kapcsolat kialakításában is.
Az ő szolgálati idejére esett a templom felszentelésének 70. és 75. évfordulója (1996 és 2001), melyre sikerült rendbe szedetnie a templomot, a parókiát és a gyülekezeti házat. Erejét, idejét és tudását nem kímélve összeterelte az elszármazottakat, az elmaradtakat, a megmaradtakat. Oltárterítőket készítettek, meszeltek, takarítottak, kertet rendeztek, ami éppen soron volt. Lambériázták a gyülekezeti termet, villamosították a harangot. Élet költözött a falak közé és Isten igéje újra eljutott a szívünkhez.
Ő tudta, hogy ki által küldetett. Egész életében a hit volt egyetlen kapaszkodója. 1934-ben született Mezőberényben, és az ő családja is megsínylette a háború utáni évek meghurcoltatását. Bár a közgazdasági egyetemre nem vették fel, mégis világi foglalkozásában könyvelő lett. Könyvelőként ment nyugdíjba 1986-ban. Isten útjai azonban kiszámíthatatlanok – szoktuk mondani. Julika néni, már nyugdíjba vonulása előtt készülta „csendesebb” napokra. 1983-ban (49 évesen!) jelentkezett és felvételt nyert az Evangélikus Teológiai Akadémia levelező tagozatára. Az élete együtt mozgott a mezőberényi evangélikus gyülekezet életével. Folyamatosan aktív tagja volt a közösségnek. De nem csak Mezőberényben, az egyházmegyében is vállalt feladatokat. A teherbírása, akarata nem ismert határokat. 1986-ban fejezte be teológiai tanulmányait. Ezzel lehetővé vált, hogy lelkészi munkát is vállaljon elsősorban Berényben. Mindig oda ment, ahová küldték, ahová küldte őt Isten gondviselő szándéka. Valóban küldött volt, angyal, ahogy Gáncs püspök úr is fogalmazott.
Most is előttem van nyugodt tekintete. Hallom lassan és szépen megfogalmazott gondolatait a szószékről. Hangja nem hatolt a felhők magasságába, de eljutott a szívekhez, akár bánat gyötört, vagy öröm ért. Nem emlékszem hangos, bántó, számon kérő szavakra, talán sose volt dühös. De mindig volt ideje a szolgálatra: bíztatást adni, megnyugtatni, együtt sírni, búcsúztatni, örülni a boldogságnak, elismerni a sikert, elfogadni a másik embert.
Az élet úgy hozta, hogy nem volt társa, nem ment férjhez. Nem született gyermeke. Ő úgy fogalmazta meg önéletrajzi írásában, hogy „Velem nem történt semmi”. De ez nem volt egy bánatos megjegyzés. Nem megbékélés volt a sorssal. Egyszerűen elégedett volt az életével, mert végig vele vándorolt Jézus. Sok-sok embert szeretett, nagyon sokan szerették. Élete utolsó éveiben is szerettei körében volt. És amíg tudott, ő is kereste velük a kapcsolatot.
Ilyen volt Köhler Julia! Köszönjük, hogy közöttünk is voltál 1991-től 2001-ig.
Juhászné Koppány Márta
