“Túri Kezecskék az Agyagban”

A Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola K-Art Szakkörének “Túri Kezecskék az Agyagban” címmel nyílt kiállítása 2018. december 18-án a Túri Fazekas Múzeumban.

A kiállítást Pusztai Zsolt muzeológus-fazekas nyitotta meg, aki a Mezőtúri Városi Televíziónak elmondta, hogy a Túri Fazekas Múzeum – e programon kívül is – kapcsolatban van a városi intézményekkel és tart múzeumpedagógiai foglalkozásokat is, amelynek egy része az agyaggal való munka. – Amikor Nagy Ferenc tanár úr megkeresett bennünket, hogy tehetséggondozással és kézműves hagyományokkal kapcsolatos pályázatot adna be, természetesen támogattuk. Miután a pályázat nyert, a munka egy része itt a múzeumban folyt.

A programban gyakorlati órák is szerepeltek, amelyeket helyi fazekasok tartottak meg. Ízelítőt kaptak a korongozásból, az asztalon való kézzel készülő munkákból, valamint külön óra szólt a díszítésről és a szobrászkodásról. Emellett az elméleti részben a mintákkal és a helyi fazekasság történetével ismerkedtek meg a résztvevő gyerekek, valamint a néprajzi anyagot is érintették annyiban, hogy feldolgozták néhány híresebb XIX. századi mezőtúri fazekas életét.

A projekt 14 tanulóval fél éven keresztül zajlott, amely keretében összesen 13 alkalommal találkoztak minden héten másfél órában. Az elméleti foglalkozások alkalmával műhelylátogatásokat, múzeum és könyvtárlátogatásokat tartottak, emellett a 7 gyakorlati alkalommal agyagoztak. A pályázatot Nagy Ferenc pedagógus írta meg, aki elmondta, hogy a projekt folytatásaként 2019. januárjában a Túri Fazekas Múzeumban beszámolókra kerül sor.

A gyakorlati foglalkozásokon többek között Gonda István fazekas, keramikus is segítette a gyerekeket. Általa a kishajmási agyaggal ismerkedtek a résztvevők, amely a fazekas szerint a mezőtúri agyag után a lehető legjobb. Továbbá különböző színezékeket, festékeket próbálhattak ki a gyerekek. Cseh Magi fazekas, keramikus is hozzájárult a diákok tanulásához, aki szerint nagyon értékes vállalkozás a gyerekeket megismertetni a kerámiával. Kiemelte, hogy rengeteg pozitív élményt szerzett a közös munka alkalmával. Az agyag formázásában gyakorlati segítséget nyújtott még: Derecskei Magdolna, Veres Gyula fazekasok és Takács Győző grafikus-keramikus is.

A megnyitó ünnepségen közreműködött Orbán Csilla a Mezőtúri Újvárosi Általános Iskola 7. osztályos tanulója. Az esemény végén Búsi József és családja, valamint Cseh Magi minden résztvevő tanulónak és Nagy Ferenc tanár úrnak névre szóló ajándékkal és szaloncukorral kedveskedtek. Kőházi Barnabás és Nikita Nikoletta kiállítók szülei pedig süteménnyel töltötték meg az ünnepi asztalt.

A tárlatot a Nagy Ferenc által készített – 14 fotóból álló gyűjtemény, a gyerekekről agyagozás során megörökített – pillanatképek tarkították. Az eseményen részt vett Batta Attila Viktor alpolgármester úr, Fülöp Istvánné a Karcagi Tankerületi Központ tanügyigazgatási referense, Kozák Zsolt a Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője és Rózsás Istvánné az Újvárosi Általános Iskola intézményvezető helyettese.

Természetesen a pályázat végeztével sem szűnik meg a munka, hiszen szakköri körülmények között az agyagozás folytatódik az Újvárosi Általános Iskolában.

 

Kiállítók, K- ART szakkör tagjai (Külvárosi- Art vizuális szakkör):

Kővári Barnabás 2. osztály, Rafael Tiffani 4. osztály, Rafael Liliána Napsugár 4. osztály, Pályi Dzsesszika 4. osztály, Rafael András 4. osztály, Rafael Magdolna 4. osztály, Pályi Zsaklin Letícia 6. osztály, Lakatos Zoltán 6. osztály, Rafael Amanda 6. osztály, Nikita Nikoletta 6. osztály, Bognár Emese 7. osztály, Orbán Csilla 7. osztály, Rafael Ramóna 7. osztály, Rafael Georgina 7. osztály

Nagy Ferenc szakkörvezető- fotók

 

Fő támogató: Klebelsberg Központ Karcagi Tankerületi Központ

Támogatók:

Mezőtúri Közművelődési és Sport KN KFT., Túri Fazekas Múzeum, Gonda István fazekas, keramikus, Cseh Magi fazekas, keramikus, Veres Gyula fazekas, Derecskei Magdolna fazekas, Busi József fazekas és családja, Takács Győző grafikus- keramikus.

Segítők:

Péterfy Brigitta tanár, tehetségsegítő; Molnár Melinda tanár, tehetségsegítő; Sila Katalin fazekas, népi iparművész; Mezőtúr Városi Intézmény-Csoda-Vár Központi Óvoda.