TÖBB MINT SPORT

A Túri Fullánkok Nemzetközi Sport & Életmód Fesztivál idén második alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. Az augusztus 14. – 18.-ig megrendezésre kerülő rendezvény alappillére három sportág (vízilabda, strandfoci és strandkézilabda).

A tavalyi év pozitív visszajelzései alapján folytatjuk, amit elkezdtünk: szakmai előadások, interaktív programok, élménybeszámolók, sportbemutatók, koncertek, kulináris élvezetek. Minden programelemünk végigkíséri az érdeklődőket 5 napon keresztül.

Szakmai előadásaink, élménybeszámolóink és sportbemutatóink délelőtt és délután kerülnek megrendezésre. Nemcsak oktató jellegű (gyakorlati) előadásokkal készülünk, hanem videózással egybekötött élménybeszámolókat hallhatunk majd első kézből, valamint egy külön sátorban bemutató jellegű edzéseken is részt vehetünk.

Koncertjeink két helyszínen is várják majd a kikapcsolódni vágyókat: egy kisebb színpad, akusztikus-utcazene hangulattal, gasztronómiai udvarral körbevéve, a nagyszínpadon pedig a koncertek mellett vetítések, kertmozi jellegű programok várják az érdeklődőket.

Számunkra minden téren fontos a minőség, így olyan tapasztalt, világhírű sportolókat és szakembereket hívtunk le eseményünkre többek között, mint

  • Kis Gábor olimpiai bajnok center,
  • Zikvo Gocic – a szolnoki férfi vízilabda csapat edzője,
  • Horti Gábor sportkommentátor,
  • Juhász György, volt nemzetközi vízilabda játékvezető,
  • Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok,
  • Kásás Zoltán olimpikon, korábbi szövetségi kapitány és segédedző,
  • Varga Balázs vegán sporttáplálkozási tanácsadó, és
  • Schandl Gábor, az FTC szakosztályainak erőnléti edzője,

és további neves sztársportoló, előadó, akik előadásainkért, élménybeszámolóinkért felelősek. Ezek mellett kiállítóink, interaktív programjaink egész nap tárt karokkal várják a kalandkeresőket: streetball és paintball pályáink is a minőségi kikapcsolódásért felelősek.”

További részletek: turifullankkupa.hu

Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft.

szervező