Testületi tájékoztató

Szűcs Dániel polgármester sajtótájékoztatót tartott a legutóbbi,november 30-i rendes nyilvános képviselő-testületi ülés főbb napirendi pontjairól.

Tüzelő vásárlási utalvány
Mezőtúr Város képviselő-testületének a települési támogatásáról szóló rendeletének módosításának megvitatásával indult az ülés. Az önkormányzat fontosnak tartja a legelesettebbek megsegítését, így a hátrányos helyzetűek minden évben igényelhetnek tűzifa támogatást. Ez 2022-ben is ennek megfelelően zajlott, azzal a kivétellel, hogy idén nyáron a képviselő-testület úgy döntött, hogy a város külterületein lévő beteg fák kivágásával, behordásával megnövelik az adható famennyiséget. Az igényelt támogatások már a legtöbb háztartáshoz megérkeztek, viszont az energia válság miatt több igénylő van ezen a télen, akik segítségre szorulnak, így az elbírálásra váró igények folyamatosan érkeznek a Hatósági Osztályhoz. 180 család részére már kiállították a határozatot, ők már biztosan részesülhetnek a tüzelő támogatásban. Az aktuális helyzetben nem biztos, hogy helyben a kellő famennyiség rendelkezésre áll, ennek okán a képviselő-testület úgy döntött, tüzelő vásárlási utalványt kapnak a kérelmezők, amivel nem csak fához, de más tüzelő anyaghoz is hozzájuthatnak (pl. szén).

Négy napos munkahét és igazgatási szünet a Hivatalban
A következő fontos napirendi pont az SZMSZ-ről szólt (Mezőtúr Város Önkormányzatának szervezési és működési szabályzata). Az energiaválság miatt bevezetésre került a Hivatalban a 4 napos munkahét, hétfőtől csütörtökig pedig meghosszabbított munkaidővel dolgoznak a munkatársak. Ezzel a lépéssel jelentős energiát megspórolnak a fűtési időszakban. Az ügyfélfogadás hétfőn és szerdán változatlanul működik, a részletes ügyfélfogadási rendről a mezotur.hu oldalon tájékozódhatnak. Igazgatási szünet lesz a kormányhivatalokban és a Polgármesteri Hivatalban is december 22. és január 6. között. December 28-án (szerdán) és január 4-én (szerdán) ügyeleti szinten fog működni a Hivatal minden osztályon. Természetesen a városi teendők, feladatok az igazgatási szünet ideje alatt is maradéktalanul el lesznek végezve.

Önkormányzati tulajdonú cégek összeolvadása
A Mezőtúri Ipari Park Kft.-be olvad két másik önkormányzati cég, a Mezőtúri Városfejlesztési Kft., valamint a Mezőtúri Turizmusfejlesztési Kft. 2023. elején, várhatóan januárban.

Pontosítások a városüzemeltetéssel kapcsolatban
Szavazott a testület a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Kft. közszolgálati szerződésének módosításáról. A cég kötelező feladatait a szerződés mellékletében pontosították. Előzetesen a pénzügyi bizottság hosszasan megvitatta és átbeszélte a szükséges módosításokat.

A közvilágítás korszerűsítése
A nyár folyamán több cégtől árajánlatokat kért a város a közvilágítás biztosítására. Jelenleg 2022. decemberig a Közvil Zrt.-vel van élő szerződés. Kiemelt téma ennek kapcsán a közvilágítás LED-es korszerűsítése. A közbeszerzési eljárás kiírásánál mérlegelte a képviselő-testület, hogy tervezéssel és kivitelezéssel együtt írják ki a közbeszerzést, vagy előzetes tervezést követően írják ki a kivitelezést. Utóbbi esetén egyrészt előzetesen a birtokukban lenne a megtervezett rendszer leírása, másrészt vannak olyan területek, ahol jelenleg nincs közvilágítás, de érdemes lenne telepíteni vagy ha van is, meg kell növelni a lámpák számát (pl. a közlekedési csomópontokban). Így ezek felmérése után veheti a kezdetét a tervezés, majd az adatok ismeretében a közbeszerzési eljárás indítása. Erre az önkormányzatnak jelenleg nincs saját forrása, a legvalószínűbb eset szerint hitelből lenne kivitelezhető ez a több száz millió forintos, nagy volumenű beruházás, ami a magas energiaárak miatt rövid idő alatt megtérülhet. A hitel felvételéről még nem döntött a képviselő-testület.

Munkaterv
Az Önkormányzat elfogadta a 2023. évi munkatervét.

Elbírálták a felsőoktatási ösztöndíjpályázatokat
A képviselő-testület az ülés végén megtárgyalta a Bursa Hungarica ösztöndíj kérelmeket, összesen 20 gyermek továbbtanulását segíti Mezőtúr Város Önkormányzata.

Kakuk Móni