Megkérdeztük…
Mezőtúr város képviselő-testülete 2019. február 28-án tartotta meg soros nyilvános és zárt ülését, ezt megelőzően egy soron kívüli ülésre is sor került február 14-én. Herczeg Zsolt polgármester és Batta Attila Viktor alpolgármester sajtótájékoztató keretein belül számolt be az ülés legfontosabb napirendi pontjairól.
– Február 14-én tárgyalt a képviselő-testület Mezőtúr Város Önkormányzata 2019. évi költségvetéséről. Mit tudhatunk a részletekről?
H.Zs.: Február 12-én összevont bizottsági ülést tartottunk, ahol Önkormányzatunk mind a négy bizottsága megtárgyalta a költségvetést. Két nappal később a soron kívüli képviselő-testületi ülésen 5,7 milliárd forintos főösszeggel elfogadtuk a 2019. évi költségvetést.
Örömtelinek mondható, hogy Önkormányzatunk az elmúlt esztendőben nagyon szép összegű saját bevételt realizált, melyek döntő többsége az adóbevételekből származik. A tavalyi költségvetésben a teljes adóbevételi tervünk 800 millió forint volt, ezzel szemben a befolyt összeg elérte a 920 millió forintot, ebből látható az, hogy több mint 100 millió forinttal több lett az adóbevételünk, mint amit terveztünk. Ennek köszönhetően ebben az évben a mozgásterünk lényegesen javult az előző évihez képest.
A működés terén fontos kiemelni, hogy az állami normatív finanszírozás teszi lehetővé a feladatok ellátását, de kiegészítésekkel, amelyeket saját forrásból mellé kell rendelnünk, biztonsággal meg tudjuk oldani. Fontos, hogy a feladat finanszírozási rendszer és a beszámítás elvének figyelembevételével kellett megtervezni a költségvetést. Ez azt jelenti, hogy az állam részéről figyelembe veszik, hogy az adott település milyen helyi adóerő képességgel rendelkezik és ennek megfelelően alkalmazzák a beszámítást. A működésünk területén az is fontos, hogy a kötelezően vállalt feladataink mellé, idén is sok önként vállalt feladatot terveztünk be.
Az adóbevételek növekedésének köszönhetően elmondható a fejlesztések tekintetében, hogy Önkormányzatunk önerőből évről évre olyan beruházásokat tud megvalósítani, amelyek az itt élő polgárok életminőségét jelentős mértékben javítják. Az önerőből megvalósítandó fejlesztések volumene 200 millió forint, így összességében több mint 3 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg ebben az esztendőben.
Mezőtúr az elmúlt években 16 pályázatot nyújtott be a Területi Operatív Program rendszerében, amelyből minden pályázat nyert. Ebből már két projekt lezárult; az egyik a Csoda-vár Központi Óvoda eszközfejlesztése elnevezésű pályázat, míg a másik beruházás keretében a Városháza nyílászáróinak cseréje valósult meg. A többi pályázat jelenleg folyamatban van, egyes projektek esetében most is zajlik a kivitelezés. A bölcsődei munkálatok befejezését követően az intézmény által fogadható maximális gyermeklétszám 48 főről 60 főre fog növekedni. Emellett a zöld kapcsolat kialakítása Mezőtúron projekt keretében zajlik a zöldterületek megújítása, a beteg fák kivágása és helyettük újak telepítése.
Több pályázat esetében hamarosan megkezdődik a kivitelezés, azonban vannak olyan fejlesztések is melyek még mindig a tervezési fázisban tartanak, hiszen igaz hogy elkészült a terv és a tervezői költségbecslés is, azonban azt tapasztaltuk, hogy a pályázatból rendelkezésre álló forrás nem elegendő a kivitelezéshez. Ennek az az oka, hogy az elmúlt években jelentős mértékben megdrágultak az építőanyagok árai és a folyamatos béremelkedések miatt a kivitelezési költségek is, így néhány beruházásnál nem tudjuk elkerülni azt, hogy plusz forrás biztosítása nélkül valósuljon meg az építkezés.
A Mezőtúr és Vidéke korábbi lapszámában már említett 350 millió forint összegű fejlesztési célú hitelt azért vettük fel, hogy ebből 200 millió forintot a Területi Operatív Program keretében elnyert pályázatok kivitelezésére fordíthassunk. Természetesen az a célunk, hogy ebből az összegből lehetőleg minél kevesebbet használjunk fel. Több beruházás ( Ipari Park fejlesztése, kerékpárutas projekt,turisztikai beruházás ) újratervezési fázisban van, hiszen a műszaki tartalmon egyszerűsítenünk kell. Úgy látom, hogy a legutolsó fázisban lévő projektünk az év második felében már kivitelezés szakaszába léphet.
A belterületi földutak megszüntetése is egy nagy fejezetét öleli fel az idei költségvetésünknek, melyre 400 millió forintot fogunk fordítani. Ebből az összegből 200 millió forintot Boldog István országgyűlési képviselő úrnak köszönhetünk, míg 150 millió forint az említett fejlesztési célú hitelből adódik hozzá, és a maradék 50 millió forintot saját erőből finanszírozzuk. Három ütemben valósul meg az útépítési beruházás. Elsőként a korábban már megígért 13 utca útalapjának megépítésére kerül sor, ezt követően fogunk abban a 8 utcában aszfaltozni, ahol a korábbi években útalapot építettünk. A harmadik ütemben pedig további 10 utcában útalapot építünk majd. A közeljövőben tájékoztatjuk a lakosokat arról, hogy mely utcákat érinti a beruházás.
Az idei költségvetéssel kapcsolatban fontos megemlíteni a Petőfi utcai Színházterem felújítását is. Terveink között szerepel egy premier filmek vetítésére alkalmas mozi létrehozása, mely által a Színházterem kettős funkcióval működhet.
2019-ben a térfigyelő kamerarendszerünket is fejleszteni fogjuk. Húsz millió forintból a településünk közbiztonságának színvonala javulhat majd.
Összességében elmondható, hogy az adóbevételek növekedése egy biztonságos működést teremt meg az önkormányzati szféra számára.
Végezetül szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik a költségvetés összeállításában részt vettek.
– A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program megvalósításának helyszínéről is tárgyaltak februárban. Mit tudhatunk erről?
H.Zs. : A Sportparkot előzetesen a Kertvárosban az Erkel Ferenc utcában terveztük megvalósítani. A helyszínen azonban módosítanunk kellett, ugyanis az előkészítést végző vidéki cég rosszul állapította meg a közművek elhelyezkedését. A közművekkel történt egyeztetést követően Mezőtúr Város Önkormányzata a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program megvalósításának helyszínéről szóló képviselő-testületi határozatában hozott döntést arról, hogy az Ifjúsági lakótelepen a 13-as épület melletti 3886/6 helyrajzi számú kivett udvar ingatlanon kerüljön a sportpark megvalósításra. Ez az ingatlan a Magyar Állam tulajdonában áll, ezért tulajdonosi hozzájárulási kérelemmel fordult az Önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé. A társaság arról tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy az MNV Zrt. állami vagyonra vonatkozó vagyongazdálkodási és vagyonhasznosítási feladatai körében az érintett ingatlant értékesítésre kínálja fel.
Ezt követően ismételten megvizsgáltuk a helyszínt és azt a döntést hozta a testület, hogy egy önkormányzati tulajdonú területen valósul majd meg a beruházás. Reményeink szerint elhárult minden akadály a megvalósítás elől.
Így a közeljövőben egy százötven négyzetméter alapterületű, gumiburkolatú, minimum tizenöt eszköz telepítését lehetővé tevő Sportpark készül majd el, amely az Ifjúsági lakótelep játszóterétől északra valósul meg.
– Mezőtúr Város 2019. évi rendezvényeiről is szó esett a legutóbbi soros ülésen. Mit tudhatunk az idei programokról?
B.A.V. : Nagy öröm számunkra, hogy idén még több program valósul meg a településünkön. A tavaly decemberben elsőként megrendezésre kerülő Csillagfényes Advent programsorozatunk a nagy sikerre való tekintettel az idén is folytatódik. Szintén új rendezvényként került megrendezésre színes farsangi programunk a Mezőtúri Karnevál, illetve júliusban újdonságként rendezzük meg a Túri Halas Napokat, mellyel elsősorban a halfogyasztást és a helyi hagyományokat szeretnénk népszerűsíteni. Továbbá idén is lesz East Fest, amely már országos fesztivállá nőtte ki magát. Augusztusban minden érdeklődőt vár az arTúr Fesztivál, a Túri Vásár és a Lampionúsztatás is. Az év során természetesen a megemlékezések is kiemelt szerepet kapnak városunk életében. Összességében elmondható, hogy számos színvonalas rendezvény zajlik városunkban, amelyek nem csak önkormányzati szervezésűek, hanem a civil szervezetek, klubok programjai is színes fénypontjai Mezőtúr kulturális életének.
Ezúton szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik a rendezvények összeállításában és megvalósításban részt vesznek.