Több, mint tíz évvel ezelőtt, 2014. február 20-án éjszaka, a Peresi-holtág parti Büféjében tért örök nyugalomra Tajthy János. 62 évet élt.
De ki is volt tulajdonképpen Tajthy János? Korábban a KPM-nél dolgozott, később körzeti útfelügyelő lett. A munkája mellett fiatalabb korában labdarúgó játékvezető volt a megyei bajnokságokban.
Már az 1990-es évek elején fogalommá vált a „Tajthy Büfé”, amit kedves feleségével, Katival nyitottak meg, a rendszerváltás után. János és Kati olyan békés, baráti légkört teremtettek a Peresi-holtág partján, hogy pár év alatt híre ment a megye, de még az országhatáron túl is. 2001-ben egy kedves hölgy, Hegedűs Annamária is erre járt, betért a Büfébe. Annyira megihlette a hely, hogy egy nagyon szép, megható cikket is írt róla, amely a Mezőtúr és Vidéke c. újság 2001. július 20. számának címoldalán jelent meg. A cikkben szerepel egy óda is, Búcsú a Perestől címmel.
Az óda szerzője, e cikk írója több versét is kitűzte a Büfé faliújságjára, ami nagy hatással volt a vendégekre, így a főiskolás lányokra, fiúkra is. Néha õk is követték a példáját, és az Õ verseik is megjelentek a falakon. A törzsvendégek eleinte fõleg a környék tanyáiról, „hobby” telkeiről, jártak ide, de sokan jöttek Mezőtúrról is. A Mezőtúri Főiskola közeli Kollégiumának diákjai is gyakori vendégek voltak.
1996. nyár elején valami csoda folytán az FTC akkori elnöke, Nagy András helyettes államtitkár úr is betért a Büfébe. Hamar szóba került a Fradi, a foci, meg János játékvezetői múltja is, és persze a Mezőtúri Főiskola focicsapata is.
Néhány koccintás után megszületett a nagy ötlet: még az év augusztusában a mezőtúri csapat a Fradi Üllői úti stadionjában játszhatott. A Fradi színeiben néhány öregfiú, ifi játékos és a szervezők, így jómagam is rúgtuk a labdát.
János fújta a sípot, Ő volt a bíró a Fradi pályán! A találkozóról még videó felvétel is készült, a Főiskolán talán még fellelhető.
Az aznapi vacsora is emlékezetes volt: mezőtúri pacal és- birkapörkölt. A mezőtúri válogatott csapat persze kiváló szakácsokat is vitt magával, Ők is rajta vannak a videófelvételen, de az FTC vezetése is kitett magáért a kiváló italokkal. Felejthetetlen élmény volt mindenkinek. És most vissza a Büfébe!
A Takács-tanyán nyaranta összejövő alkotóművészek, festők, szobrászok, grafikusok, textilművészek és tanulók is be-betértek egy kis ihletet meríteni, jobb kedvre derülni, vagy éppen kikapcsolódni.
Többször ellátogatott ide Hornok Ernő ismert és elismert író, fotóművész is. 2005-ben jelent meg a Verespatak című „a halálra ítélt erdélyi városról és romániai aranybányászatról” szóló gyönyörű és egyben szomorú, tragikus fotókkal illusztrált könyve, a természetvédők körében is országszerte nagy elismerést váltott ki. Hornok Ernő úrnak köszönhető, hogy ellátogatott Szabadkáról a Tajthy Büfébe Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nemrég elhunyt elnöke, aki még János nagyon finom piros paprikájából is vitt Szabadkára.
Ami szinte már hihetetlennek hangzik, kanadaiak és erdélyiek is megfordultak itt néha, talán éppen Verespatakra jövet-menet.
Erről talán Hornok Ernő úr tudna többet mesélni, írni, ami nagy megtiszteltetés lenne a visszaemlékezők, olvasók számára.
Itt találkozhattunk néha Györfi Sándor Kossuth-díjas karcagi szobrász- és éremművésszel is.
A Szolnoki Damjanich János Múzeum régészeit is idevetette néha a jó sors, de a MOL közeli gázüzemének dolgozói közül is többen betértek egy kicsit megpihenni munka után, egy finom babgulyásra, pacalra, vagy csak koccintgatni az otthonos hangulatú Peres partján.
Lelki erőt gyűjtöttek a családjuktól távol a további munkához, de olyanok is voltak, akik a stégről a Peresbe ugrálva felejtették a napi gondokat.
Az 1800-as évek végén épült Ökrös tanyáról is betért néha Ökrös Sanyi bácsi és kedves felesége, akik a XIX. századvég igazi békés, nyugodt hangulatát hozták magukkal. A sok-sok vendég közül meg kell említeni Szűcs Józsi bácsit, „az ős-peresit, a peresi remetét”, Török Imrét, „Orsit”, Kovács Jóskát, a Szihalmi péket, a sikeres sporthorgászt, aki zsákszámra hordta a pékségből az etetőanyagot (a száraz túrós batyura a pontyok nagyon jöttek), Nehéz Dezsőt, Balogh Janit és családjaikat, Dinnyés Lajos pesti vállalkozót, akinek az autóit Balogh Jani járatta be több-kevesebb sikerrel, Kresnyák Pali fogtechnikust, (ha valakinek nem volt pénze, egy fél birkáért, vagy kecskéért már csinált egy alkalmi fogsort), Gajdán Miska asztalost, Szabó Gábor kosárlabda edzőt, Sajtos Sanyit, az egykori ifjúsági labdazsonglőr focistát, akit sajnos egy anyai pofon eltérített a Moszkvai VIT-től (ha másképp alakul, most akár Moszkva díszpolgára is lehetne), Kovács Gyuri bácsit, („Kádár egyik sofőrjét”), Kránicz Jani kútfúrót, aki bárkinek szívesen segített szakmai kérdésekben, Czakó Jani bácsit, (Őrnagy, a bennfenteseknek VI. Lenin).
A Büfé időnként nonstop üzemelt. Előfordult, hogy János elfáradt, lepihent kicsit, akkor az Őrnagy beugrott a pult mögé kiszolgálni. Az Őrnagy elvtárs csak a ’70-es évek laktanyai kantin árait ismerte, így ilyenkor azokkal számolt a vendégek igen nagy örömére! Az sem volt gond, ha valakinek éppen nem volt pénze. János csak annyit mondott: nem baj, mit kérsz – majd legközelebb meghozod! Persze páran azóta is hozzák, de bizony már végleg elkéstek.
A peresi nyaralók között időnként egy 8-10 tagú, vidám budai társaság is megjelent. Ilyenkor pacal, vagy kakaspörkölt rotyogott a bográcsban. Hideg téli napokon meg előkerültek a korcsolyák is, messzire hallatszott a századforduló vidám zenéje, és forralt bor illata lengte be a Peresi Büfé környékét.
Ebben a budai társaságban volt többek között Hadfi Dani Európa bajnok cselgáncsozó és a szülei, Bende Judit brácsaművész, Szabó Tamás hegedűművész, és egy londoni jó barát, Andy is.
Andy-ék egyszer még disznót is vágtak Szilágyi (Gereblye) közeli tanyáján. Andy még a gyermekeit is elhozta. Az angol gyerekek még soha nem láttak ilyet, de szerintem azóta se. Egy időben gyakori, megbecsült vendég volt itt Schnitzler Károly, az Operaház hang-és videotechnikusa is. Szinte vég nélkül sorolhatnám a neveket. Nem csak Mezőtúrról és környékéről jöttek ide, de pl. Pomázról, Budakalászról, Taksonyból, Aszódról, Üllőről is.
Tajthy Jancsi nagyon szorgalmas ember volt. A büfé nonstop munkái mellett olykor dinnyét termesztett, máskor meg kiváló minőségű csemege és erős fűszerpaprikát palántált, darált, őrölt, szárított, csomagolt. A fiai, Viktor és Zoltán is segítettek neki. Zoli főiskolát végzett, és nagyon tehetséges kosárlabdázó volt, Viktor egyetemre járt, és 10 évig Angliában dolgozott.
Ilyen volt Tajthy János, és kis túlzással az országos hírű Tajthy Büfé. Köszönetet mondok az egykori törzsvendégek és az olvasók nevében is Tajthyné Nagy Katalinnak, aki a megemlékezés megírásában nagyon sokat segített.
Kedves János!
Köszönjük a felejthetetlen
éveket, emlékeket!
Isten nyugosztaljon békében!
Szatmári Zoltán
Kép: Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep fotótára
Mezőtúr és Vidéke 2024/9.
