Sikerrel zárt az idei Túri Kupa Utcai Futóverseny

Ismét sikerrel zárt az újra indított Túri Kupa Utcai Futóverseny.

Az előzményekről tudni lehet, hogy 2015-ben a szervezők úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a versenyt, majd több egyeztetést követően úgy gondoltam, hogy ezt a sikeres és igen nagyszabású eseményt újra meg kellene tölteni élettel. Nagy örömömre a tavalyi évben a korábbi szervezők teljes mellszélességgel álltak mellém. Idén a tavalyi lelkesedéssel és már egy éves tapasztalattal ismét neki vágtunk a Túri Kupa szervezésének. Barta Gyulával átbeszéltük a korcsoportokat, aktualizáltuk a versenyszabályzatot. A meghirdetést követően jól eső érzés volt látni, hogy az első órákban érkeztek nevezések. Mindennap nagy izgalommal léptem be az admin felületre figyelve a számok változását. Bagdán Sándorék elkészítették a plakátot, amelyet tovább tudtam küldeni a média partnereinknek. Rádiós és televíziós spotot készítettünk, amelyek különböző médiumokban kerültek sugárzásra.

Többen is az eseményünk mellé álltak, a Mentész Zrt. a befutócsomagunkat gyarapította a felajánlott rizschips-eivel. Voltak többen, akik anyagi támogatást nyújtottak – NK-Gép Kft- Nagy Sándor, Mezőtúriak a Holnapért Alapítvány, BBBGlass Kft.-Balázs Árpád –, a Nonstop Delikates a hűsítőpontjainkhoz járult hozzá az ásványvíz felajánlásával, az OTP Bank Nyrt a befutókaput biztosította a versenyünkre, a ProTúr kerékpárosai a verseny felvezetését segítették, a Mezőtúri Városi Televízió munkatársai az esemény dokumentálásában segédkeztek, Baukó Péter pedig futótapasztalataival is segített. Támogatásukat ezúton is szívből köszönjük. Természetesen a szervező Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. vezetésének támogatása nélkül ez az esemény sem jöhetett volna létre, valamint főtámogatónk ez évben is Mezőtúr Város Önkormányzata. Mellettük fontos kihangsúlyozni, hogy ez az esemény legfőbb támogatói maguk a futók, akik részesei az eseménynek.

A verseny napján már a déli órákban megkezdődtek a területrendezési munkálatok. Jól látható helyre került fel a Bagdán Sanyiék által elkészített térkép a távról, valamint kihelyezésre került a szponzorfal a dobogó mögé. Az útzár beálltával a versenytávok is kijelölésre kerültek, melyben hatalmas segítséget jelentettek a Mezőtúri Sportcentrum dolgozói és a ProTúr kerékpárosai. Megérkeztek az előzetesen regisztráltak számára a névre szóló rajtszámok, így véglegesítésre kerültek a befutócsomagok, amelyeket a nálunk munkálkodó diákcsapat állított össze. Köszönöm nekik, hiszen nélkülük nem készülhetett volna el a közel 200 db csomag. Befutócsomagot minden indulónak készítettünk, abban Viwa vitaminüdítőital, rizschips, póló, befutóérem és egy kulcstartó volt megtalálható. A helyszíni nevezés két asztalon ment, ahol szintén szorgos munkatársak várták a hozzájuk érkezőket. A szervező kft. jóvoltából ingyenesen várta a családok legkisebbjeit a légvár. Az esemény főműsorvezetője ez évben is Horti Gábor sportriporter volt.

14 órától már minden adott volt ahhoz, hogy a 2022-es Túri Kupa Utcai Futóverseny elstartoljon. Ez időben zajlott városunkban az arTúr Fesztivál mellett testvértelepülési találkozó is. Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hogy versenyünket a Mezőtúrra érkező delegáció indította el egy futógálával.

Majd Tokosné Pálinkás Tamara melegítette be a gyermektávokon induló gyerkőcöket. A gyermektávokat Uzsoki János és felesége, Krisztina koordinálta és vezette le. Az alábbi eredmények születtek:

200 méter – lányok:

  • I. Juhász- Tóth Danuta
  • II. Szepesvári Luca
  • III. Lekner Szófia

200 méter – fiúk:

  • I. Bíró Áron
  • II. Pólai Tamás
  • III. Major Lóránt

400 méter – lányok:

  • I. Molnár Zsófia
  • II. Emily Ziegler
  • III. Bíró Luca

400 méter – fiúk:

  • I. Kovács Martin
  • II. Kállai Kornél
  • III. Kovács Zétény

600 méter – lányok:

  • I. Szlávik Szonja
  • II. Major Lujza
  • III. Téglási Borka
  • IV. Máté Izabella

600 méter – fiúk:

  • I. Gyeneses Martin
  • II. Soczó Gergő
  • III. Gyenge Máté

1000 méter – lányok:

  • I. Szűcs Hanna
  • II. Jeneses Olívia

1000 méter – fiúk:

  • I. Madura Patrik
  • II. Rózsa László
  • III. Petrovics Ádám

A gyermektávok után a 4000 és a 12000 méteres távok indultak el, amely előtt szintén Tokosné Pálinkás Tamara melegítette be a futóinkat. A távot Szűcs Dániel Mezőtúr Város polgármesterének hangjelzése indította el. Közel 100 fő indult egyszerre, nagyobb létszámban a 4 km-en indulók voltak. Az alábbi eredmények születtek:

4 km – nő – I.kcs (gyermek)

  • I. Major Regina
  • II. Szűcs Zsófia
  • III. Jeneses Olívia

4 km – férfi – I.kcs (gyermek)

  • I. Marjai Péter
  • II. Faludy László
  • III. Jeneses Martin

4 km – nő – II.kcs (általános iskola)

  • I. Janó Janka
  • II. Herczegh Lilla
  • III. Szabó Enikő Boglárka

4 km – férfi – II.kcs (általános iskola)

  • I. Török Andor
  • II. Mészáros Zsombor

4 km – férfi – III.kcs (középiskola)

  • I. Zahorán Milán

4 km – nő – IV.kcs (felnőtt)

  • I. Lekner-Vadász Gabriella
  • II. Szántó Lolita
  • III. Szegény Dóra

4 km – férfi – IV.kcs (felnőtt)

  • I. Geszti Márk
  • II. Bihari Zoltán
  • III. Kókai Ádám

4 km – nő – V.kcs (senior 1)

  • I. Szabó Szilvia
  • II. Vida Katalin
  • III. Dr. Tanács Krisztina

4 km – férfi – V.kcs (senior 1)

  • I. Kozák István
  • II. Szűcs Tamás
  • III. Dézsi Viktor

4 km – nő – VI.kcs (senior 2)

  • I. Bíróné Révész Erzsébet
  • II. Kürti Anikó
  • III. Révész Imréné

4 km – férfi – VI.kcs (senior 2)

  • I. Tari János
  • II. Bíró Lajos
  • III. Jász Ferenc

A verseny folyamán a hűsítésről 3 ponton gondoskodtunk. Egyet a verseny bázisán helyeztünk el és kettőt a táv két szakaszán, amely jól jött a 12 kilométert futók számára. Ők a kijelölt versenytávot háromszor futották le. A táv eredményei:

12 km – nő – I.kcs (felnőtt)

  • I. Tolnai Éva
  • II. Madarász Márta

12 km – férfi – I.kcs (felnőtt)

  • I. Karsai Gábor
  • II. Kovács Andor
  • III. Dama Paolo

12 km – nő – II.kcs (senior 1)

  • I. Szentmártoni Olga
  • II. Kulcsár Ildikó
  • III. Gátfalviné Betti

12 km – férfi – II.kcs (senior 1)

  • I. Ungvári Gabriel
  • II. Farkas Gábor
  • III. Nagy Sándor

12 km – nő – III.kcs (senior 2)

  • I. Andrássy Judit

12 km – férfi – III.kcs (senior 2)

  • I. Nagy István
  • II. Polgár István
  • III. Frank Géza

Brakszatórisz Mónika felajánlásaként egy különdíj is gazdára talált, a 12 km abszolút első helyezettje Karsai Gábor a Juhász Imre emlékére elkészíttetett kupát is haza vihette.

Szívből örülünk annak, hogy elmondhatjuk, hogy az idei XV. Túri Kupa Utcai Futóverseny nemzetközi versenyre nőtte ki magát, hiszen határainkon túlról is voltak nevezői az eseménynek.

Lezárásként a TMK motorosainak felvonulását élvezhettük, akik a nagy kereszteződésben meg is mutatták járműveiket az érdeklődő közönség számára.

A magam részéről is hálás szívvel köszönöm meg a korábbi szervező triónak – Bagdán Sándornak, Barta Gyulának és Uzsoki Jánosnak –, hogy az elképzelésem mellé álltak és engedték, hogy az ő általuk megálmodott, majd sikerrel létrehozott versenyt újra életre keltsük. Köszönöm támogatásukat és segítségüket. Ez a verseny velük teljes.

Valamint köszönöm minden segítő munkáját, hiszen ezen a napon többen dolgoztak vagy a háttérben, vagy a célkeresztben azért, hogy a hozzánk érkező futni vágyók igényeit minél magasabb szinten ki tudjuk szolgálni. Illetve ismételten köszönjük szponzoraink támogatását.

Találkozzunk 2023-ban is

Bodor Márti