Polgármesteri sajtótájékoztató

A 2023. március 30-i képviselő-testületi ülés legfőbb pontjairól tartott sajtótájékoztatót április 6-án Szűcs Dániel polgármester.

Első napirendi pontként a Mezőtúri Rendőrkapitányság 2022. évi tevékenységéről, a közbiztonság érdekében végrehajtott intézkedéseiről tárgyalt a testület. A beszámoló magas színvonalon került beterjesztésre. Ez alapján jól látható, hogy 2010. évhez képest javult a város közbiztonsága. A bűncselekmények tekintetében az esetszámokat nézve emelkedés látható, ez részben az internetes csalások számának növekedése miatt következett be. A 2022-es évben is sok munkaórát töltöttek közterületen a rendőrség munkatársai. Ez a képviselő-testület részéről folyamatos kérés volt az utóbbi években, hiszen a visszajelzések alapján ez jelentősen hozzájárul a lakosság általános biztonságérzetéhez. A településen megnövekedett gépjárműhasználat mellett gondot okoz a gyorshajtás, aminek a visszaszorítására a Mezőtúri Rendőrkapitányság jelentős energiákat fordít. Szűcs Dániel polgármester ennek kapcsán kifejtette, kérte rendőrkapitány urat, hogy a traffipaxok kihelyezésénél vegyék figyelembe a lakossági jelzéseket. Emellett nagy hangsúlyt kapott a testületi ülésen a helyi droghelyzet is, ami az országos tendenciákhoz képest nem kiemelkedő. Jelenleg több esetben folyik nyomozás, vizsgálat, emellett kiemelt terület a drogokkal kapcsolatos tájékoztatás, felvilágosítás, amiben nagyrészt vállal a  Mezőtúri Rendőrkapitányság is. A számok, statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a Mezőtúri Rendőrkapitányság jól végzi a munkáját, országos viszonylatban is biztonságos városnak számít Mezőtúr – tette hozzá Szűcs Dániel, és kihangsúlyozta: A mezőtúri rendőrök nem csak szolgálatban, hanem szolgálaton kívül is igyekeznek a mezőtúriak segítségére sietni. (A 2022. évi részletes rendőrségi beszámoló elérhető a mezotur.hu honlapon. A képviselő-testületi ülésen tartott ezzel kapcsolatos tájékoztató megtekinthető a Mezőtúri Városi Televízió Youtube csatornáján: Testületi ülés 2023.03.30..)

Ezt követően a közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása következett. Több mezőtúri utcában megfigyelhető, hogy a kertes házak elé nagyobb köveket vagy egyéb tárgyakat helyez ki a lakosság, az ingatlan előtti gépjárművek parkolásának megakadályozása érdekében. Ez szabálytalan és nagyon balesetveszélyes, hiszen közterületről beszélünk- fűzte hozzá Szűcs Dániel. Ha ezeken a területeken baleset történik, az önkormányzat felelőssége, így a közterület felügyelők az eddiginél is szigorúbban járnak el az ilyen esetekben.

A mezőtúri üzletek a korábbiakban térítés ellenében helyezhettek ki kerékpártárolókat. A legutóbbi képviselő-testületi döntés értelmében ezen túl ingyenesen alakíthatnak ki a kétkerekűvel közlekedő lakosok számára parkolóhelyet a bolt előtti közterületen.

A képviselő-testület elfogadta a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. éves programjairól szóló tájékoztatót. A korábbiakban arra kérték Bordács László ügyvezető urat, hogy pénzügyi adatokkal is egészítse ki a 2023. évi rendezvénytervet. Ez a kérésnek megfelelően megtörtént, így elfogadásra kerülhetett a tájékoztató. Minden korábbiakban megtartott városi rendezvény idén is megrendezésre kerül.

Következő fontos napirendi pont volt a Karcagi Tankerületi Központ fenntartásában működő Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola átszervezése. Az új tanévben önálló intézményként, önálló gazdálkodással működik majd a város szeretett zeneiskolája.

A továbbiakban a tárgyalás a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosításáról szólt. Eszerint a hivatal munkatársai visszaállnak az ötnapos munkarendre a fűtési szezon végeztével. Jelentős energia megtakarítást sikerült végrehajtani az elmúlt hónapokban nem csak a Hivatal épületében, de más önkormányzat által fenntartott intézményekben is.

Döntöttek a Városi Sportcentrum energetikai fejlesztéséhez szükséges közbeszerzési eljárás indításáról. A korábbiakban a tervező elkészítette a kiviteli terveket. Bruttó 250 millió Ft-ot nyert el erre a fejlesztésre az önkormányzat a TOP Plusz rendszerben. Ennek része többek között a fűtés korszerűsítés, a tetőhéjazat cseréje, homlokzati és lábazat szigetelés, napelem telepítés, akadálymentesítés, nyílászárók cseréje.

Kakuk Móni