Polgármester urat kérdeztük….

Mezőtúr város képviselő-testülete 2019. november 28-án tartotta meg rendes nyilvános és zárt ülését. Herczeg Zsolt polgármester sajtótájékoztató keretein belül számolt be az ülés legfontosabb napirendi pontjairól.

H.Zs.: Mindenképpen meg kell említeni, hogy 2019. november 7-én megalakult Mezőtúr város képviselő-testülete, elfogadásra került a Szervezeti és Működési Szabályzat, illetve majdnem minden fontos kérdésben egyhangú döntés született, kivéve az alpolgármester kérdését, így városunk képviselő-testülete megkezdhette a munkáját, amelyet pozitívnak értékelek.

– Mit tudhatunk a 2019. november 28-án lezajlott rendes nyilvános üléssel kapcsolatban?

H.Zs.: Az egyik fontos kérdés volt, amelyről döntést kellett hoznia a testületnek a gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 23/2014.(XII.15.) önkormányzati rendelet módosítása. A Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjének kérésére egy áremelési javaslat került benyújtásra, amelynek értelmében 5%-os térítési és 8%-os értékesítési emelést terjesztettek be a testület elé. Erre azért volt szükség, mert 2017 óta nem történt emelés és az időközben megemelkedett nyersanyag és rezsi ára megkívánták ezt az emelést, figyelembe véve az inflációt is. Természetesen a rászorulóknak ezután sem kell fizetniük, ez az emelés egy kisebb kört érint.

– Mit tudhatunk a költségvetésről, illetve a negyedéves beszámolókról?

H.Zs.: Mezőtúr város 2019. évi költségvetésének módosítása történt meg, mivel figyelembe kell venni az előző módosításhoz képest milyen gazdasági változások történtek. A költségvetési főösszeg 6 milliárd 56 millió Ft-ra emelkedett. Az 1. – 3. negyedévi teljesítéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a bevételi oldalon 84,5 % volt a teljesülés mértéke és a kiadási oldalon 45,3% a teljesülés mértéke. Ebben az alacsony arányban szerepet játszik, hogy a beruházások nem a tervezett ütemnek megfelelően alakultak, ezért alacsony a kiadási oldal. A projektekkel kapcsolatban meg kell említenem, hogy bízom abban, hogy 2020-ban jobban fogunk haladni, biztató a jövő.

– Mit tudhatunk a helyi adókkal kapcsolatban?

H.Zs.: Szorosan kapcsolódva a költségvetéshez, itt kell megemlíteni, hogy szerencsére a kintlévőségek csökkentek, de minden évben keletkezik kintlévősége az önkormányzatnak. Természetesen cél, hogy ezek kifizetésre kerüljenek, ezért van szükség a behajtásra és a későbbiekben a jobb eredmény a cél. Ezúton is kérem a magánszemélyeket és a gazdasági társaságokat, hogy legyenek szívesek teljesíteni az adófizetői kötelezettségüket.

– Fontos, hogy megfelelően működjön az önkormányzat és az önkormányzati cégek. Mit tudhatunk a belső ellenőrzésről?

Az önkormányzatnál és az önkormányzati Kft.-knél folyamatos a belső ellenőrzés. Nagyon fontos, hogy megfelelően, hiba nélkül működjenek ezek a szervezetek. Kisebb hibák előfordulnak, melyeket a belső ellenőr jelez, javaslatot tesz a megoldásra, majd ezzel kapcsolatban megtörténik a megfelelő intézkedés.

– A Berettyó-Körös Többcélú Társulással kapcsolatban milyen változások történtek?

H.Zs.: A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának 17. számú módosítása került benyújtásra, mivel az önkormányzati választások nyomán két új polgármester került megválasztásra és a személyi változás vonta maga után ezt a módosítást. A Társulás szerepe, hogy biztosítsa a Túrkevei Idősek Otthonának, a Szociális Szolgáltató Központ működését, ezen belül is a legfontosabb az orvosi ügyeletek fenntartása és biztosítása. Elfogadásra került a módosítás, így továbbra is zavartalanul működhet tovább a Társulás.

– Milyen fontosabb kérdésről volt még szó?

H.Zs.:  Mezőtúr Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosítása  volt egy újabb fontos kérdés. Az előző évek tapasztalatai alapján az a döntés született, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatban a testületet csak az eljárás megindításakor, illetve a lezárásnál hívják össze és dönt ezzel kapcsolatban, a köztes döntésekre személyemet hatalmazták fel. Nettó 3 millió Ft-ig van hatásköröm dönteni. Erre azért volt szükség, mert a tapasztalatok alapján, akár több hetet is csúszhatott egy-egy döntés, mivel sokszor döntésképtelen volt a testület. A jelenleg elfogadott határozat alapján ezek a csúszások elkerülhetőek. Természetesen a döntésekről a képviselő-testület is tájékoztatást kap.

– Milyen döntések születtek a zárt ülésen?

H.Zs.: A zárt ülésen az Észak – Déli és Kelet – Nyugati kerékpárút megépítésével kapcsolatban született meg a döntés, mely szerint nyílt eljárás keretében pályázatjuk meg a kivitelező cég kiválasztását. Még döntésekre, engedélyekre várunk a hatóságoktól, amelyek akkor lépnek hatályba, ha a kivitelezőt kiválasztottuk. Mindkét projektre meg van az anyagi fedezet, a téves hírekkel ellentétben, amelyek a városban terjedtek. A kivitelezések 2020 tavaszán kezdődhetnek meg reményeink szerint.

Szintén a zárt ülésen történt meg a Bursa Hungarica pályázat eredményhirdetése. Az „A” típusú pályázat keretében 15 fő nyerte el az ösztöndíjat, a „B” típusú pályázat esetében pedig 4 érvényes pályázat érkezett és ők mind a négyen el is nyerték a lehetőséget. Reményeink szerint még karácsony előtt megtörténik az ünnepélyes kihirdetése a nyertes pályázatoknak.

Illetve a Vadászházzal kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy folyamatban vannak eszköz beszerzések, például egy korcsolyapálya megvásárlása, padok, játékok beszerzése. Kialakításra kerül egy kávézó is, és terveink szerint 2020. első negyedévében kerülhet sor a Vadászház megnyitására a nagyközönség számára.

 

Kalán Hajni