Országos Könyvtári Napok 2018. október 1 – október 7.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében ebben az évben is megrendezésre került a hazai könyvtári rendszer legátfogóbb immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programsorozata az Országos Könyvtári Napok. Sokféle hagyományt követve, de tartalmában mindig megújulva igyekszik ráirányítani a figyelmet a könyvtárakra. A Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár ebben az évben is csatalakozott a programsorozathoz.

„Ebben az évben a Közös tudás – Közösségi hozzáférés összefoglaló nevet kapta. A programsorozat két jelentős eseményhez kapcsolódott. Egyrészt 2018 Magyarországon a Családok éve. Másrészt az Európai Bizottság javaslatára 2018. a Kulturális Örökség európai éve. A kezdeményezés célja, hogy minél többen fedezzék fel és ismerjék meg Európa kulturális örökségét. Az év szlogenje: „Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása. A kulturális örökséget képezik a gyerekként megismert mesék, a szüleink és nagyszüleink által átadott ismeretek, a tárgyi kultúra. Ezekhez a témákhoz igazodva szerveztük meg a hét eseményeit.

Egész héten színes programokkal, előadásokkal (író-olvasó találkozó, kézműves foglalkozás, számítógépes tanfolyam, könyvtárhasználati óra…) vártuk az érdeklődőket. Október 7-én a program zárásaként ismét könyves vasárnapra került sor, amelyre a könyvtárunk is rendhagyó programokkal, könyvtári nyitva tartással, meglepetéssel várta a kedves olvasókat.

Ebben az éven 21 rendezvényünkön közel 800 látogató vett részt.

 

Képes beszámoló az eseménydús hétről.