Népszerű volt a „Legkedvesebb karácsonyi emlékem” rajzpályázat
A Mezőtúr Város Önkormányzata által meghirdetett „Legkedvesebb karácsonyi emlékem” című rajzpályázatot az általános és középiskolás gyerekek számára hirdették meg. A téma egy boldog karácsonyi emlék megjelenítése volt, egyetlen feltételt szabva, még pedig hogy Mezőtúr címere valamilyen formában jelenjen meg a rajzokon. Azt, hogy ez hogyan történjen, a gyerekek kreativitására bízták. Összesen 58 rajz érkezett a pályázatra. Nagy boldogsággal töltötte el az Önkormányzat munkatársait, hogy nem csak Mezőtúrról, idén Pécsről és Hajdúszoboszlóról is érkezett alkotás.
Herczeg Zsolt polgármester elmondta, gratulál mindenkinek, aki ecsetet, filcet, ceruzát ragadott, mert egytől egyig fantasztikus művek születtek. Különdíjat vehetett át Guth Bianka Emma, 3. osztályos tanuló, III. helyezést ért el Bujda Eszter, 6. osztályos tanuló, II. helyezett lett Kovács Boglárka Anita, 5. osztályos tanuló és Kovács Szabolcs, 11. osztályos tanulók közös rajza. Az I. helyért járó díjat Szin Zsuzsanna 3. osztályos tanuló vehette át. A díj mellett Zsuzsanna rajzából készült el az idei városi képeslap, amely az Önkormányzat több száz partneréhez került kiküldésre határon innen és túl. Mivel nagyon sok szép munka érkezett, így az eredményhirdetésen megjelent minden alkotó jutalmat vehetett át Herczeg Zsolt polgármester és Szűcs Dániel alpolgármester úrtól. A pályázat várhatón 2022-ben is kiírásra kerül. Minden alkotónak gratulálunk!
Kakuk Móni

Barta Zsófi 
Barna Liliána Laura 
Balogh Tamás 
Balogh Noémi 
Balázs István 
Zuppán Hanna 
Tóth Dorottya Beáta 
Teleki Gergő 
Szin Zsuzsanna – I. helyezett 
Rafael Leila Anasztázia 
Rafael Szabina 
Savella Julianna Aliz 
Somlai Anna 
Sőrés Nóra Janka 
Szabó Elek 
Szabó Flóra 
Szabó Helga 
Szedlacsek Dorina 
Rafael Jázmin 
Rafael Gusztáv Dávid 
Rácz Dorina 
Rácz Brendon 
Polyák Balázs_ 
Patkós Milán 
Patkós Ibolya 
Papp Zoltán 
Nándori Kitti Panka 
Kis Botond 
Kordás Melinda 
Kovács Boglárka – Kovács Szabolcs – II. helyezett_ 
Kovács Vanda 
Krizsán Bendegúz 
Madura Lili 
Medgyesi Dóra 
Muraközy Kinga 
Nagy Blanka Antónia 
Juhász Hanna Miléna 
Gecser Pálma 
Jóvér Emma 
Gácsi Vivien Adél 
Illés Tifi 
Földesi Zoé 
Guth Jázmin Lili 
Fodor Roxána 
Guth Bianka Emma – rajz 2_ 
Fejes Anita 
Guth Bianka Emma – Különdíj 
Fejes Anita – rajz 2 
Grósz Zsófia 
Fehér Richárd_ 
Grácz Mihály 
Dudás Bettina – Arany Viktória 
Gonda Nóra 
Csípő Nimród 
Berényi Borostyán 
Bertók Lili 
Bujda Eszter – III. helyezett 
Bujda Lajos


