Múlt-mozaik

80 éve történt a holokauszt…

3. rész

Megrendítő megemlékezés Mezőtúron

Az Üzenet Napja és a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából június 16-án négy mezőtúri helyszínt érintettünk.

A zsidó közösséget ért embertelen csapás az egész magyar nemzet tragédiája volt. 6 millió ember életét követelte és több volt, mint gyilkosság. Az áldozatokat megfosztotta emberi méltóságától. A mai nemzedékek nem felelősek felmenőik tetteiért, de nagyban felelősek azért, hogy a felmenők tettei ne ismétlődhessenek meg. Azért találkoztunk, hogy emlékezzünk. Ugyanakkor úgy hiszem, mindannyian, akik ott voltunk, tanúságot tettünk arról, hogy kiállunk az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen.

A megemlékezés kezdetén a Petőfi téren a Mezőtúri Református Felnőtt-kórus héber dallamú megemlékező énekeit hallhattuk Marczi Ernőkántor-karnagy vezényletével.

A bevezető gondolatok után felolvastam egy részletet Erdős Gáspár mezőtúri lakos deportálásban írt naplójából, amelyet 1994-ben és idén 2024-ben is közzétettünk a Mezőtúr és Vidéke hasábjain.

Mint ahogy más vidéki városokban, Mezőtúron is sokan az utolsó percig hittek abban, hogy nem történhet meg a deportáció. Nem lehet ilyen erős a gyűlölet. De tévedtek. Hogy kik voltak ők, akiket elhurcoltak az otthonaikból, szülővárosukból? Álmodozó gyerekek, csetlő-botló kamaszok, friss házasok vagy épp évtizedek óta egymás kezét fogó társak. Emberek, akiknek járt volna az a békés élet, amely nekünk, napjainkban megadatik. Emberek, akiktől elvettek mindent… Nevüket sokszor elkiáltották diákkorukban az osztályteremben, az orvosi rendelőben, hivatalokban… nevek, amelyeket 2024-ben, 80 évvel később ismét kimondtunk, de ezúttal mint azokét, akiket egy gonosz eszme fellángolása miatt kegyetlenül a halába küldtek. A nevek felolvasásában segítettek a Teleki Blanka Gimnázium diákjai, Csótya Lelle, Vad Zsófi, Lakatos Csenge és Salamon Attila.

Ezt követően Szűcs Dániel Mezőtúr város polgármestere erőteljes és megindító beszédében idézte fel a történelmi eseményeket.

Majd a mezőtúri származású Dr. Frölich Róbert országos főrabbi emlékező szavai és dr. Nógrádi Gergely főkántor kaddisa taglózta le a jelenlévőket. Sokan jöttek a megemlékezésre a fővárosból és voltak köztünk érintettek Izraelből is.

Ezt követően továbbindultunk a következő helyszínre. A Botyánszky emlékparkba vezető közös sétánkon csatlakoztunk a Menetelés az életért Mozgalom országos programjához, mely számos vidéki városban megrendezésre került eddig, de Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az első település voltunk, akik fontosnak tartottuk ezt. Ezzel a sétával kifejeztük, hogy kiállunk Izrael és a zsidó nép mellett.

Utunk közben megálltunk a holokauszt emlékkőnél és elhelyeztük a zsidó hagyományok szerint az emlékezés köveit.

A Botyánszky emlékparkban Botyánszky János evangélikus lelkészre emlékeztünk, aki  dacolva azzal, hogy talán kivégzik érte, nem maradt csendben azon a nyári napon, június 16-án… A vonatokra erőszakkal felvezetett családok kiszolgáltatottság felé zakatoló, félelemmel teli útját szomorú harangszóval kísérte… és imádkozva várta őket haza, Mezőtúrra. Szlovák, görög és orosz nyelvismerete mellett megtanult héberül, így amikor néhányan a haláltáborokból hazatérhettek, a rabbi halála okán õ maga prédikált nekik héberül és a temetéseket is zsidó szokások szerint, héberül vezette le. Mélyen megrendítette, ami 1944-ben történt. Megtörten kutatott, olvasott róla, és kifejezte azt a félelmét, miszerint újra fellángolhat az antiszemitizmus. Mezőtúron emlékére 2012-ben állították az emlékhelyet. Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész egy templomot formázó, vörös színű mészkő alapon helyezte el Botyánszky János kidolgozott bronz domborművét. A kő tetején lévő harangon a következő dátum olvasható: 1944. június 16.

A mezőtúri származású Simonyi Andrea, a Menetelés az Életért Mozgalom hazai vezetője megosztotta saját, személyes történetét arról, hogy családja egy  kiüresedett zsidó otthont igényelt ki és nagyapja a deportáció idején a MÁV-nál volt Mezőtúron vasutas… őszinte vallomása nagy hatást gyakorolt mindenkire.

Ezt követően imát mondott Nagy Zoltán evangélikus esperes,  Mihalina László református elnök-lelkipásztor és Ondavay Tibor pápai prelátus.

Ezen a helyszínen is beszédet mondott dr. Frölich Róbert országos főrabbi, aki tiszteletét fejezte ki Botyánszky János felé. „Õ volt az a hõs, akivé jó lenne válnunk, persze más körülmények között.”

Majd Simonyi Andrea a megkövetés jegyében bocsánatot kért felmenői tetteiért és vörös rózsákat adott át a túlélők leszármazottjainak. 

Botyánszky János emberségére, példamutató életútjára emlékezve a koszorúk, virágok elhelyezése következett.

Utunk folytatásaként még két helyszínre látogattunk el, elsőként a volt Zsinagóga, ma Városi Galéria épületébe invitáltuk a jelenlévőket Izsák József és Salgó András mezőtúri zsidó festőművészek kiállítására, ahol szerény vendégfogadással, frissítővel készültünk. Az alkotások a szintén mezőtúri származású dr. Kissné Pap Margit gyűjteményének részei, aki rövid, érdekes előadásban ismertette a művészek életútját és a festmények megvásárlásának körülményeit.

A megemlékezés utolsó állomásaként Erdős László és Ritter Lévi emlékére botlatókövek elhelyezésére került sor a Rákóczi úton.

1939 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból – legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá. Korábban nem történt Mezőtúron botlatókő elhelyezése, így ez egy fontos lépés volt azon az úton, ami megnyitja a párbeszédet keresztények és zsidók között, elkövetők leszármazottjai és áldozatok leszármazottjai között és emlékeztessen minket a múltra… mezőtúri lakosokra, akik tevékenyen tettek szülővárosukért és elismert tagjai voltak alföldi mezővárosunk közösségének. A botlakövek az Erdős család javaslata alapján, Rózsa Endre városi képviselő kezdeményezésére kerültek elhelyezésre.

Ezen a fontos helyszínen is megtisztelt minket gondolataival Dr. Frölich Róbert országos főrabbi, aki a hiányra hívta fel a figyelmet. „Az a hiány, amit ők nem tudtak bevégezni… amit a meg nem született leszármazottjai nem tudtak bevégezni munkában, művészetben, sportban, irodalomban, kultúrában, tudományban, kézművességben… annyi mindenben! Az a hiány, amit az elhurcolt és meggyilkolt zsidók soha meg nem született utódai a mai napig űrként jeleznek. Nincs egy új Neumann János, nincs egy új Kovács Margit, nincs egy új Ámos Imre, meg se születhetett… ezt a hiányt egy botlatókővel be lehet tölteni és lehet emlékezni arra, hogy hova vezetett az a gyűlöletpropaganda, ami ebben az országban 1920-tól áradt a zsidókra. Ez a hiány ez mindig ott lesz. Egy picit tudja csak betölteni ezt az űrt a botlatókő. De nagyon fontos ez a kő, azt jelenti, hogy van közös akarat arra, hogy ha ezt a fizikai hiányt nem is lehet megszüntetni, de a szellemi kötődést újra föl lehet venni. Azt hiszem, hogy az egykor lángoktól ölelt kis országban ez a legfontosabb… hogy a lelkeink kötődjenek egymáshoz.”

Ezt követően Várkonyi Eszter a túlélők leszármazottai nevében Pilinszky János Egy KZ-láger falára című versét szavalta el.

Köszönjük minden önkéntesnek és résztvevőnek a támogatást, az előkészületekben külön köszönjük Patkós Éva, Mlinárcsek János, Pete Lajos, az Erdős család, Pusztai Zsolt, Tóth Gábor, Juhászné Patkós Edit, Tóth Anikó, Mihalina László, Marczi Ernő, Rózsa Endre, dr. Kissné Pap Margit, Szabó András és Simonyi Andrea közreműködését!

Nem utolsó sorban köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ezen a nehéz, de felemelő napon…