Múlt-mozaik

80 éve történt a holokauszt… 1. rész

Már nem sokan élnek Mezőtúron, akik emlékezhetnek rá. Felmerül a kérdés, különösen a mai tizenéves fiatalok részéről (akiknek már a trianoni történések is olyan távoliak, mint az idősebbeknek 1848-1849), hogy miért fontos emlékezni rá ennyi idő távlatából is, miért szükséges feltépni a sebeket, szembesülni az akkori rettenetes történésekkel. 

A válasz azt hiszem, röviden annyi: még dolgunk van vele. Van, mit tanulni abból az időszakból, különösen, ha azt vizsgáljuk, hol kezdődik az egyén felelőssége egy olyan korszakban, amikor mindent áthatottak a központi ideológiák és látható, milyen veszélyes következményekkel jár az „ellenségkép” gyártása, központi szabályozása.

A két világháború között nyomorban tengődő lakosság kapaszkodókat keresett, miközben a társadalmi osztályok között átugorhatatlan szakadék nyújtózott. Ahogy egy mezőtúri idős hölgy fogalmazott nekem, „aki nem úr volt akkoriban, az mind cselédnek számított.” Majd Magyarország az 1941. június 26-án történt kassai bombázás miatt belépett a háborúba, június 27-én a németek oldalán. Magyarország kormányzója 1920. óta Horthy Miklós volt. A húszas évek második felében már a kormányzóvá választásának a napját, a születésnapját, a budapesti bevonulása napját és a névnapját is ünnepelték. Arcképe nem csak a boltok kirakataiban kapott helyet, de bélyegeken, bögréken, domborműveken is. A miniszterelnökök személyei változtak, 1941-tõl hivatalban állt Dr. Bárdossi László, Dr. Keresztes Fischer Ferenc (3 napig), Dr. Kállai Mikós, majd 1944. március 22-tõl öt hónapon keresztül Sztójay Döme, aki egyben külügyminiszterként is asszisztált a deportálások megszervezéséhez és végrehajtásához. Ugyanekkor a belügyminiszter Jaross Andor volt. Az államforma ekkoriban „király nélküli királyság” volt, alkotmányos monarchia, mivel nem volt törvényes uralkodó. Az államfő személyét jogilag az Országgyűlés által megválasztott Horthy Miklós helyettesítette, több, mint 20 éven keresztül. 1944. március 19-tõl Németország megszállta Magyarországot.

A vidéki zsidóság megsemmisítése céljából 1944. május 15. és július 8. között mintegy 435 ezer embert deportáltak Auschwitz-Birkenauba szinte minden fennakadás nélkül. Az auschwitzi áldozatok 1/3-a magyar volt. A deportálás során a magyar lakosok együttműködtek a hatóságokkal, nem tanúsítottak ellenállást.

Több alkalommal beszélgethettem Budapesten holokauszt-túlélőkkel és a leszármazottaikkal az utóbbi években. A társalgásokban mindig közös, hogy akármennyire igyekszem finoman fogalmazni, árnyaltan kérdezni, megcsillan a könny a szemükben, én pedig próbálom visszakeresni magamban gyorsan, mit mondhattam, amit másképp kellett volna szavakká formálni…  Harmadik regényemben (Madeleine padlása, 2022. K.u.k. Kiadó) talán ezért a megfoghatatlan, tünékeny, de el nem múló fájdalmas misztérium miatt foglalkoztam részben mélyebben a deportálás kérdésével és a generációkon átívelő traumák feldolgozásával.

Úgy véltem, ahhoz, jobban megértsem (vagy legalábbis a körvonalak kontúrjai élesebbek legyenek), hogy Mezőtúron mi játszódott le 1944-ben, el kell olvasnom az 1941-1944. között megjelent Mezőtúr és Vidéke lapszámait. Az újság akkoriban minden vasárnap, hetente jelent meg és 12-16 fillérért lehetett megvásárolni. Lapozható formában nincsenek meg (legalábbis nekem még nem volt a kezemben), viszont az Országos Széchenyi Könyvtár 1973-ban mikrofilmekre rögzítette az újságnak ezt a korszakát, így a Móricz Zsigmond Városi Könyv-tárban át tudtam tekinteni. (Ezúton is köszönöm a segítséget Bordács Juditnak, Fórizs Juditnak és Kalán Hajnalkának!)

Először az volt szembetűnő, hogy szinte minden címlapon a Horthy családdal kapcsolatos gondolatok szerepeltek és erős hangadó volt az újságban dr. Kun Árpád országgyűlési képviselő. 1941-tõl egyre nagyobb számban jelentek meg a frontról hazaíró katonák levelei, a hazaérkező sebesültek létszámának adatai, és a véleménycikkek a „feketepiacról”, ami élelmiszerhiányt okoz. A feketepiac irányítóinak származására konkrét utalás sokáig nem történt az újság hasábokon keresztül, de ismerve a történet további alakulást, nem kérdés, kikre utaltak a szerzők. A Mezőtúri Gőz- és Kádfürdő (ami a mai Közösségi Ház helyén állt egykoron) a szénhiány miatt előfordult, hogy csak vasárnapokon üzemelt, és előzetesen regisztrálni kellett, ha valaki a befőzéshez több cukrot kívánt vásárolni. A Mészáros Mozi és az „Otthon” Filmszínház viszont rendszeresen várta a mozgókép szerelmeseit talán egyetlen szórakozási lehetőségként a háború ideje alatt. Majd ahogy az 1944-es lapszámokhoz értem, egyre több cikket találtam, amik előjelei voltak a júniusban véghez vitt deportációnak.

1944. márciusban arról írtak, hogy a csendőrök rendkívüli fegyverhasználati jogot kaptak.

1944. áprilisában Hitler születésnapját az országban mindenhol, így Mezőtúron is megünnepelték, amiről a Mezőtúr és Vidéke tudósított. Emellett aláírás nélküli cikkekkel is találkozhatunk, amiben azt taglalják, hogy a zsidóság kezéből magyar kézbe kell helyezni a kereskedelmet. A zsidó vagyontárgyak és értékek zárolásáról szóló cikk szintén a címlapon kapott helyet 1944. április 21-én. Ugyanebben a hónapban előírták a 6 éven felüli zsidó lakosoknak a sárga csillagos karszalag viselését.

Aki a tavaszi lapszámokat olvassa, bőven talál más aggasztó címeket is… „A rögtönbíráskodás kiterjesztése” vagy épp „A zsidók helyzetének rendezése”, vagy „Az új gazdasági rend” vagy „A háborús élet parazitái”, „A zsidók bevásárlásainak korlátozása” címmel.

1944. húsvét hétfőjén a MAFC futballcsapata SS tisztek csapatával rendezett baráti mérkőzést. A Mezőtúr és Vidéke akkori névtelen újságírója erről így írt:

„Sokáig emlékezetes és nevezetes dátum lesz 1944. húsvéthétfője a Mezőtúri Atlétikai és Futball Club történetében. Az egyesület agilis vezetősége ezen a napon nagyszerű alkalmat szerzett városunk sportszerető társadalmának azzal, hogy felkérte a baráti Németország Mezőtúron tartózkodó katonai alakulatának válogatott futballcsapatát egy baráti mérkőzés lejátszására. Már a kora délutáni órákban sűrű embercsoportok és vidám nótaszóval menetelő katonák haladtak a Bajnok utcai sporttelep felé és mire eljött a 3 óra már majdnem 2000 ember ölelte körül a pályát. Ott volt teljes létszámmal a város magyar és német katonai parancsnoksága, polgári előkelőségek és sokan olyanok, akiket máskor nem látni labdarúgó mérkőzéseken. És az egyenruhák, a hölgyek ruháinak tavaszt hirdető élénk színeinek keveredése szinte még ünnepélyesebbé tette a külsőt. Pontosan 3 órakor futott be a két csapat, óriási tapsvihar fogadja a megjelenő 22 sportolót. A pálya közepén felállnak a németek karfelemeléssel, a MAFC Szebb jövőt! kiáltva köszönti a közönséget, majd P. Jakab ny. ezredes üdvözli a vendégcsapatot. Aztán megindul a játék, pereg a bőrlabda…” A játék leírása a mikrofilmen olvasva ennél a résznél homályos… majd a folytatás: „Este fehér asztalnál találkozott a két csapat és a vezetőség. Az ízletes vacsora elfogyasztása után Hajdú József bankigazgató mondott pohárköszöntőt németül és átnyújtotta az egyesület ajándékát, egy Hitler képet, dr. Kovács István üvegfestményét. A német SS csapatok parancsnoka megköszönte az emléktárgyat és örömének adott kifejezést, hogy a mai nap élményeivel a német-magyar barátságot még jobban sikerült elmélyíteni. Utána vidám hangulatban ölelkezett össze a társaság, a német katonák nótafája kifogyhatatlan volt, szívük mélyén talán messze száz kilométereken túl az otthonra gondoltak, de a szemek csillogása, a bízó tekintetek a biztos tudatot, a győzelembe vetett töretlen hitet sugározták. Irigyeltük őket és itt is ők győztek 2:1 arányban.” 

Rendhagyó módon ugyanez a cikk megjelent német fordításban is az újságban, így valószínűleg az SS tisztek elolvasták, sőt talán vittek magukkal pár példányt belőle, amikor hazatértek. Könnyen lehet, hogy valahol Németországban, egy dohos padláson felejtett doboz mélyén ott szunnyad a Mezőtúr és Vidékének ez az 1944. áprilisában megjelent lapszáma.

Áprilisban más változások is történtek. A kormány rendelete szerint a zsidó származásúakat minden hivatali munkavégzésből, alapítványból, közösségből, bankból stb. kizárták, az ügyvédek kamarai tagságát törölték, ugyanígy megszüntették a sajtó vagy a filmművészet területein dolgozó zsidók állásait.

Május 27-én „egy új keresztyén üzlet” nyílt meg a város főterén, a Bazár épületben: a Parányi cipőház. Az új idők, új szellemek fuvallatának nevezték ezt a történést, tudniillik „végre” nem zsidó, hanem magyar nyitott boltot. „Beilleszkedik ez az esemény a magyar kereskedelem tisztulási folyamatába– fogalmaz az ismeretlen író, talán Bordács Miklós akkori felelős szerkesztő.

A Mezőtúr és Vidéke 1944. június 2-i lapszámának címlapján már a zsidó lakónegyed (gettó) kialakításáról közlik az ide vonatkozó rendeletet és közben új társadalmi rendről, új világ kialakításáról jelennek meg cikkek, hol Bordács Miklós felelős szerkesztő, hol dr. Kun Árpád országgyűlési képviselő tollából.

Június 16-án, pénteken kezdődött deportálás során a mezőtúri zsidóság nagy részét, gyerekeket, öregeket, nőket és férfiakat a halálba vittek el. Szolnokon válogattak, hogy ki az, aki maradjon magyar munkatáborokban és ki az, aki megy tovább, Auschwitz felé.

Botyánszky János evangélikus lelkész egymaga nem tudta ezt megakadályozni, de dacolva azzal, hogy talán kivégzik érte, nem maradt csendben azon a nyári napon. A vonatokra erőszakkal felvezetett családok kiszolgáltatottság felé zakatoló, félelemmel teli útját szomorú harangszóval kísérte… és imádkozva várta őket haza, Mezőtúrra. Szlovák, görög és orosz nyelvismerete mellett héberül is kiválóan tudott, így amikor néhányan a haláltáborokból hazatérhettek, a rabbi halála okán õ maga prédikált nekik héberül.  Erről nem írt a korabeli Mezőtúr és Vidéke. Ha volt is olyan, aki ennek hangot mert volna adni akkor egy sajtóorgánumban, bizonyosan nem jutott volna el leírása a nyomdáig.

Az 1884. óta működő Mezőtúr és Vidéke ezután még két lapszámot élt meg a viharban. Június 23-án és június 30-án jelent meg az újság és utána évtizedekig csendben maradt.

Remegve olvastam a mikrofilmről kivetített 1944. évi június 30-i utolsó lapszámot. Akkora már mindenkit elvittek, hiszen június 16-án terelték fel a zsidó származású gyermekeket, időseket, családokat a mezőtúri vonatállomáson a vonatra. Az újságban semmi lenyomata nem volt a sikolyoknak, mintha meg sem történtek volna.

Helyette a címlapon egy önelégült válasz a feltehetően mégis csak felkavart város lakóinak a helyzetre „A zsidó-kérdésről” címmel dr. Kun Árpád tollából. „Van egy jó német közmondás: Jeder warum, hat sein darum. (Minden miértnek megvan a maga azértje.) A drámai fordulatokban bővelkedő mai világban a szűk látókörű emberek az eseményeket csupán a legvégső fordulatok alapján mérlegelik, egyéni, érzelmi motívumok alapján. De ha lerázzuk magunkról az elfogultság porát, rájövünk a német közmondás igazságára, és amikor azzal a kérdéssel toppannak elibénk: miért történik ez vagy amaz, – az értelem rögtön rávágja, azért, mert a múltban ez vagy az történt. Itt van például a zsidó-kérdés legújabb fordulata, melyen keseregni láttunk egyeseket – lehet, hogy a fekete piac megszűnése miatti fájdalomtól. Erre vonatkozólag az az észrevételem, hogy olvassa el minden magyar a „Mártirjaink” című könyvet, melyben a Szamuelli-féle szadista kegyetlenségek vannak feltárva. Ártatlan magyar testvéreink lemészárlását bezzeg nem siratták a mostani könnyezők, legkevésbé a zsidóság.” Hozzáteszi: „Illetékes körök állítása szerint a háború előidézői az ő soraikból kerültek ki.”

Leginkább akkor akadt el a szavam, amikor olvastam a június 18-i víg egész napos ünnepélyről, amit Mezőtúron rendeztek rögtön a deportálás után a Mezőtúri Levente Egyesület szervezésében. Már reggel 6 órakor zenekar ébresztette a várost. Tanyasiak és városiak egyaránt iparkodtak az ünnepélyre a cikk írója szerint.

A következő vasárnapon, egy héttel a zsidó lakosság elhurcolása után szentelték fel a csugari Béketemplomot, aminek alkalmából dr. Pétery József váci megyés püspök is Mezőtúrra látogatott.

Elmerültem az olvasásban, majd a mikrofilm kattant egyet és a vetítő képe homályba borult. Megrezzentem. Nincs tovább? Sötétség borult a könyvtár magas könyvespolcaira. Nincs több.  A Mezőtúr és Vidéke elhallgatott és legközelebb 1989-ben jelent meg újra.

Áldozatok névsora 1. rész

Aczél Béla, Aczél Béláné, Altmann Alfréd, Altmann Alfréd-né, Altmann Géza Gábor, Altmann Jakabné, Altmann Pál, Balla András, Balla Ferencné, Balla Jenõné, Balla Zsigmondné, Bettel-heim Simon, Bleier József, Bleier Mihályné, Bleier Rózsika, Bleier Sándorné, Bleier Soma, Bleyer Ilona, Brüll Hermanné, Deutsch Sándor, Eckstein György, Eckstein Imréné, Eckstein József, Eckstein Klára, Eckstein Miklós, Eckstein Sándor, Epstein Emil, Erdõs László.