Kubikos napi megemlékezés

Mezőtúr Város Önkormányzata harmadik alkalommal rendezte meg a Kubikos napi megemlékezést. Az eseménynek nagy hagyománya van városunkban, ugyanis az Újvárosi Hagyományőrző Klub immáron 14 éve minden év szeptemberében feleleveníti a kubikos hagyományokat.

Szeptember 8-án tartották meg a megemlékezést Balassa Bálint úton található kubikos szobornál. Az eseményen Herceg Antal az Újvárosi Hagyományőrző Klub tagjának gondolatait hallgathatták meg a jelenlévők. Elmondta, hogy idén is azokra a kubikos családokra emlékeznek, akik munkájuk során történelmet írtak. A visszaemlékezés utána az Újvárosi Hagyományőrző Klub és a Mongol Agrár Népdalkör tagjai adtak műsort, majd Dr. Csellár Zsuzsanna önkormányzati képviselő és Tóth Tamás a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság mezőtúri szakaszmérnökségének vezetője mondott beszédet. Ezután a Győrfi Sándor szobrászművész által elkészített szobor koszorúzása következett, ahol az emlékezők, családtagok és hozzátartozók helyezték el a hála virágait, koszorúit.
A megemlékezés a Közösségi Ház nagytermében folytatódott, ahol gyertyagyújtással és fél perces néma felállással emlékeztek a megjelentek az elhunytakra. Az eseményen beszédet mondott Éger Ádám, református lelkész, vallástanár. Ezután emléklapot adtak át a volt kubikosok hozzátartozóinak, munkásságuk rövid méltatásával. A megjelentek Patkós Sándorra, Körmöndi Gyulára, Győrfi Sándorra, Mucha Mártonra és Szabó Sándorra emlékeztek, akiknek rokonai is megjelentek az eseményen.
A program ebéddel zárult, ahol a jelenlévők a Lukács István által készített kubikos ételt, a paprikás krumplit kolbásszal kóstolhatták meg.