Kertművelés, a kincset érő tudás – díjazták Mezőtúr legszebb konyhakertjeit

Mezőtúr Város Önkormányzata az idei évben immáron 6. alkalommal csatlakozott a Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz.

Ezúton is köszönjük Kovács Szilvia alpolgármester asszonynak, továbbá a Legszebb Konyhakert Csapatának a lehetőséget, támogatásukat és kitartó, időt és energiát nem kímélő, áldozatos munkájukat.

 

A szervezők célja az idei Programmal is az volt, hogy összegyűjtsék azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, szüleiktől tanultak, tanulni, fejlődni szeretnének, saját módszereket alkalmaznak azért, hogy egészséges zöldséget, gyümölcsöt termeljenek. A program által a kertművelők munkája kellő elismerést kap és példájuk nyomán egyre többen művelnek konyhakertet, hiszen így az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhet generációk között.

 

Az  önkormányzatunk által meghirdetett, helyi „A legszebb konyhakertek” – Mezőtúr program ünnepélyes eredményhirdetésére 2018. szeptember 27-én a Városháza Dísztermében került sor.

Mezőtúr Város Önkormányzata és Herczeg Zsolt polgármester úr nevében Szűcs Dániel képviselő úr köszöntötte a jelenlévőket, méltatta a kertgazdák példaértékű munkásságát.

Képviselő úr kiemelte, hogy számára is megtiszteltetést jelent az ünnepség levezetése minden évben, hiszen ez által elismerést kapnak a kertgazdák értékteremtő munkájukért és csodálatos azt látni, hogy nemcsak az idősebb korosztály gyakorolja ezt a kincset érő tudást, hanem már a gyermekek is tudják, milyen a saját maguk által megtermelt, frissen szedett zöldség és gyümölcs zamata.

A 2018-as versenyen, Mezőtúron 5 kategóriában (balkon, közösségi, zártkert vegyes, mini 50 m2-ig és normál) összesen 10 kertművelő mutatta meg munkáját és annak eredményét a nagyközönségnek. Az első helyezetteket a helyi zsűri az országos díjra is jelölte.

Az Önkormányzat nevében Herczeg Zsolt polgármester úr adta át az elismeréseket.

Balkon kategóriában:

  1. helyezett Dandár József
  2. helyezett: Tóth Bence és Szűcs Bernadett

Szívből gratulálunk! Köszönjük Józsi bácsinak, hogy minden évben megmutatja azt, hogy nem csak kertes háznál lehet kertészkedni. Bence és Bernadett pedig igazi példaképként szolgálhatnak a fiatalság számára, hiszen erkélyük pontosan tükrözi azt, hogy egy balkon milyen csodálatos dísze lehet egy lakásnak, a lakókörnyezetnek, a településnek.

Mini 50 m2-ig kategóriában sajnos csak egy nevező volt, így Nagyné Balogh Ibolya megköszönve kitartó, értékteremtő, hagyományőrző munkáját, különdíjban részesült.

Szívből gratulálunk az elért helyezéshez!

Normál kategóriában egyedüli nevezőként Szűcs Antalné munkája elismeréséül szintén különdíjat vehetett át. Kívánjuk, hogy lelkesedése sose hagyjon alább, tudását örökítse tovább! Gratulálunk, jó egészséget kívánunk, várjuk jelentkezését jövőre is.

Zártkert vegyes kategóriában, mint minden évben most is fejtörést okozott a zsűri számára sorrendet állítani, hiszen két, csodálatos kerttulajdonos munkásságát követhetjük figyelemmel évről évre.

De mivel az országos versenyre jelölés miatt dönteni muszáj, így az idei esztendőben

  1. helyezést ért el Jászné Polgár Mária, Jász Ferenc és 5 unokájuk

az 1. helyezést pedig Fehér András és Enyedi Erzsébet tudhatja mgáénak.

Szívből gratulálunk! Köszönjük, hogy minden évben jelentkeznek versenyünkre, mindig újabb és újabb csodákkal kápráztatnak el bennünket, tanulhatunk Önöktől! Értékteremtő munkásságuk, melynek köszönhetően a tudás és a természet iránti szeretet generációkon át öröklődik, szolgáljon példaként mindenki előtt!

Fehér András és Enyedi Erzsébet sajnos nem tudtak az ünnepségen jelen lenni, de képviselő úr a versenyzők jelenlétének hiányában is megosztotta az örömhírt az egybegyűltekkel, mely szerint az országos zsűri munkájukat Megerősítő, azaz immáron már másodjára Országos Díjban részesítette, melyet október 15-én az Agrárminisztériumban vehetnek majd át. Gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk Önökre!

A közösségi kategóriában számos kis szorgos kéz munkáját ismerhettük el az idei évben is, amely mindig az egyik legkedvesebb feladatok egyike:

  1. helyezett: Mezőtúri Városi Óvoda Gyermek-kert Tagintézménye
  2. helyezett: Mezőtúri Városi Intézmény – Csoda – Vár Központi Óvodája lett

és az 1. helyezést a Mezőtúri Városi Óvoda – Harmatcsepp Tagintézménye vehette át

Szívből gratulálunk minden gyermeknek és az őket tanító, segítő, támogató pedagógusoknak, dolgozóknak. Különösen megható azt látni, amikor a gyermekek mutatják be a kertművelés iránt érzett szeretetüket, tenni akarásukat, annak csodálatos eredményeit és jóízűen, boldogan fogyasztják el munkájuk gyümölcseit.

Ebben a kategóriában különdíjasként köszönthettük Farkas Andrást, aki az Ifjúsági lakótelep 14-es épületének és ezzel együtt a város környezetét varázsolja széppé. Mikor kertészkedik, sugárzik belőle a kert iránti szeretet. Szomszédjai hálásak neki áldozatos, fáradhatatlan munkájáért, a fiatalok példaértékű munkásságáért, kedvességéért mindig nagy szeretettel és tisztelettel beszélnek Bandi bácsiról. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy tettei szolgáljanak példaként minden közösségben élő mezőtúri lakos számára!

Képviselő úr külön köszönetet mondott a helyi program mozgatórugójának, Olajos Sándornak, aki hosszú évek tapasztalatának, tudásának birtokában zsűrizi a kerteket, tartja a kapcsolatot a kertművelőkkel, illetve Pozderka – Korcsok Anita koordinátornak, aki szintén 6 éve járul hozzá áldozatos munkájával a Program sikeres lebonyolításához.

Ezennel az idei verseny lezárult, minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk, további eredményes kertművelést és jó egészséget kívánunk! Örökítsék, fejlesszék tudásukat, hiszen Shakespeare szavait idézve:

„A természet varázsát ontja bőven

A fűben, a virágban és a kőben.

Ó nincs a földön oly silány anyag,

Mely így vagy úgy ne szolgálná javad,

De nincs oly jó, mely ne volna vész,

Ha balga módon véle visszaélsz”!”

 

Mezőtúr Város Önkormányzata