Az augusztus 29-i képviselő-testületi ülés legfontosabb döntéseiről adott tájékoztatást Szűcs Dániel polgármester és Patkós Éva alpolgármester szeptember 5-én.
Változások történtek a III. számú fogorvosi körzetben. Az elmúlt időszakban a Mosonyi Dental Kft. alkalmazásában Dr. Kassieh Yazan rendelt a körzetben, viszont ő máshol folytatja munkáját. A fogorvos nélkül maradt körzetben a helyettesítésben segítséget nyújtott dr. Jódi Pál és dr. Rácz Ildikó, akiknek a sajtótájékoztató keretében is megköszönték helytállásukat. Szeptember 1-jétõl dr. Batári Zsófia vette át a rendelést, egyenlőre helyettesítéssel, de várhatóan a jövő év elejétől önállóan látja el a praxist.
Megszavazták Mezőtúr Város Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024.(II.16.) rendelete módosítását. A testület egy nem szavazattal fogadta el az idei második módosítást.
A temetők működtetéséről is tárgyaltak az ülésen. Tudnivaló, hogy az Alsórészi és Felsőrészi temető a Mezőtúri Református Egyházközség tulajdonában van 1875. óta. Napjainkban az Unitas-Nagy BT. üzemelteti. A Katolikus Temető a Nagyboldogasszony Plébánia tulajdonában áll 1899. óta, jelenleg a Pietas Kft. gondoskodik rendjéről. Ezek mellett köztemető is található a településen. A városvezető szerint az utóbbi években sokat fejlődött a temetők állapota, de figyelik a lakossági jelzéseket. Az utóbbi időben is felmerültek lopással kapcsolatos panaszok (sírcsokrok, kegyeleti tárgyak esetében). A temetőhöz tartozó utak felújításával kapcsolatban figyeli az Önkormányzat a pályázati lehetőségeket.
Zárt ülésen vitatták meg az önkormányzati „önerős” 200 millió Ft-os útfelújítási költségkeretet. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, több utcát is érinteni fog ez a beruházás. A pontos lista hamarosan olvasható lesz a Mezőtúr és Vidéke hasábjain. Ezen a listán szerepelnek majd olyan útalapos utcák, amelyek le lesznek aszfaltozva, emellett olyan földes utcák is, amelyek útalapot, megerősítést kapnak.
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a tanévkezdési támogatás esetében. Szeptember 30-ig fogadják a kérelmeket, így 50-60 további segítségkérést tudnak kezelni. A részletes felhívást korábban olvashatták a Mezőtúr és Vidékében, valamint a mezotur.hu oldalon.
Nem emelkednek a gyermekétkeztetés díjai 2024. szeptembertől. A bölcsőde esetén is biztosított lesz a napi négyszeri normál étkezés mellett a diétás étkezés is. Az óvodai, általános és középiskolai térítési díjak nem változnak.
Zajlik a Puskin úti kerékpárút kivitelezése és a Székes út felújítása. A kerékpárút esetében több minden okozott fennakadást. Egy szakaszon cserélték az ivóvízhálózat gerincvezetékét és a Telekom-beruházás miatt is csúszott szeptember elején a kivitelező cég. A városvezető kérte a cég vezetőjétől, hogy növeljék a munkaerőt, ha szükséges. (A Szabadság téri nyilvános illemhely építése, –ami szintén ehhez a pályázathoz tartozik– szeptember 12-én kezdődött meg- szerk.)
A Szolnoki út és Földvári út vonatkozásában tervezik a kerékpárút javítását, kátyúzást és közben folyamatosan figyelik az ezzel kapcsolatos pályázati lehetőségeket.
Szűcs Dániel polgármester továbbá elmondta, októbertől áll fel az új összetétel képviselő-testület.
Kakuk Móni
Fotó: Jenei József