Helyi Hírek, Hírek, Kiemelt hírek|

Hazai forrásból újult meg 1 kilométer útszakasz Mezőtúr és Szarvas között

 

Összesen 4,1 km út újulhatott meg Mezőtúr és Szarvas között

A Magyar Falu Program keretében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában befejeződött a 4631. jelű Mezőtúr- Szarvas összekötő út 4 +550 – 5 + 550 kilométerszelvény közötti szakaszának felújítása. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. bruttó   151 millió forint hazai forrásból valósította meg a beruházást.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ugyanezen összekötő út 7+279 – 11+024 km szelvények közötti szakaszán 3,1 kilométer hosszúságban nagyfelületű útburkolatjavítást végzett saját kivitelezésben, így az átadással éríntett szakaszon összesen 4,1 kilométer út újult meg. A Mezőtúr külterületén megtartott ünnepélyes átadáson a vendégeket Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere köszöntötte. A beruházás részleteit Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója ismertette. Az ünnepi beszédet Gaal Gergely, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa, az avató beszédet Boldog István országgyűlési képviselő mondta el, aki a Mezőtúri Városi Televízió kérdésére kifejtette: bízik abban, hogy 2030-ig megvalósul a Mezőtúr-Szarvas közötti híd megépítése. A rendezvényen jelen volt és az avatásban részt vett Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke.

Kakuk Móni

Close Search Window