Hangok forradalma

Hangok forradalma

 

2021.11.04-én a „Hangok forradalma” rendhagyó zenei esten vehettek részt az érdeklődők a mezőtúri Közösségi Házban, ahol a Hungarian Authentic Jam, a Szivárvány Citerazenekar és a Zuboly Jazz Formáció keverte a hangjegyeket. Az esemény fő támogatója a Magyar Művészeti Akadémia volt, rendezője a Mezőtúriak a Holnapért Alapytvány. Az időpontválasztás nem volt véletlen. Mindenképpen október 23. és november 4. között szerették volna a szervezők életre kelteni ezt a zenei kuriózumot, mert ezzel is tisztelegni kívántak a hősök emléke előtt. Baukó Péter kifejezte a többi zenekar tag nevében is az elképzelést, miszerint ezen túl minden év hasonló időszakában ilyen „hangforradalom” megrendezésre kerüljön.

A jazz legfontosabb jellegzetessége az improvizáció: az előadók sokszor rögtönzött szólót játszanak vagy válaszolgatnak egymás játékára (kérdés-felelet), de az improvizáció a kíséretben és a zene egyéb dimenzióiban is fellelhető. Változatos dallamok és hangszerek hangzottak fel az est folyamán, például dob, basszusgitár, skótduda, harmonika, citera, szaxofon, hegedű.  A sokat tapasztalt zenei tudor nézők is beavatást nyertek milyen, amikor felcsendül citerakísérettel a „Mikor Rózsa Sándor felül a lovára…” című népdal és a Zuboly zenekar tagjai hangszereiket letéve gumicsirkével és gumimalacokkal adják ehhez a ritmust. Ahogy Babos Gyula, Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros mondta: A jazz zenészek úttörő módon keresgélnek, nem nyugszanak bele eredményeikbe. Megtartják a keresési vágyat a bonyolultság árán is. Ez a lényeg. Az sem számít, ha a külső megítélés éppen nem kedvező. A jazz-zenészek hangzásvilágukból kitesznek egy szimbolikus kalácsot az asztalra, és felkínálják megosztásra. Lehet, hogy nem mindenki kér ebből a kalácsból. Lehet, hogy készülnek rossz kalácsok is. De a megosztani való mindig ott van. Egyedin. A pillanat művészete előremutatón, újító szándékkal az adás, az elfogadás örömét akarja harmóniába hozni. Ez a cél.”

Kakuk Móni