GYÖKEREK és SZÁRNYAK – családtörténeti kiállítás Mezőtúron

Ismét családtörténeti kiállításra hívjuk a város lakóit

Ez a mostani a 2015-ben széles érdeklődést keltett első kiállításunk továbbgondolása. Az ősöket feltáró kutatásaink eredményei mellett egy-egy villanásra megmutatjuk, merre tartottak, meddig jutottak egyes leszármazottak.

Kiállításunk több részre tagolódik. Legelőször is bemutatjuk a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület Családkutató Tagozatát. Honnan indult a gondolat 10 évvel ezelőtt: együtt kutatni a családjaink történetét, és kik segítették az ötlet valóra váltását. Mit végeztünk egy évtized alatt, milyen eredményeink vannak. Mindezt közel 200 fotóval igyekszünk illusztrálni, amelyekből csak töredék jut a falra, a bőség miatt a számítógépet is segítségül hívjuk.

A saját famíliánkról szóló mondanivalónkat néhány esetben nem a szokványos családfák köré fűztük fel, hanem különleges eszközöket is igénybe vettünk. Lesz festményekkel tűzdelt idősor, az életmódot bemutató tanya makett, egy tősgyökeres mezőtúri családot bemutató film.  Hogy csak egy-két érdekességet említsek. Néhány esetben családfa program segítségét vettük igénybe a több száz személy adatainak kezelésére. Ezek nem csak a kiállítás időtartama alatt lesznek megtekinthetőek. Terveinkben a folyamatos bővítés és elérhetővé tétel is szerepel, amelyre a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület és a Túri Fazekas Múzeum nyújt majd lehetőséget.

A következő rész a Katonatörténetek címet kapta, ezzel igyekszünk felhívni a figyelmet és méltó emléket állítani a főként a vérzivataros 20. század hadviseltjeinek. Egyelőre a saját családunkban fellelhető relikviák (fényképek, levelek, dokumentumok, tábori lapok, tárgyi emlékek, elbeszélések stb.) alapján készültek írások, de ezzel szeretnénk a városban egy mozgalmat elindítani.

Természetesen néhány különleges, vagy éppen az adott korra/helyzetre jellemző, de már a fiatalabb korosztály számára ismeretlen tárgyat, fényképet, dokumentumot is felvonultatunk. Ismét lesz olvasósarok, ahol a nyomtatott és kéziratos családtörténeteket veheti kézbe az érdeklődő.

<< Eredeti méret >>

Minden érdeklődőt arra bíztatunk, hogy ne csak a nyitó napra jöjjön, hanem szánjon időt a Mezőtúr történetét sajátos nézőpontból bemutató kiállítás anyagának alapos megismerésére. A március 18-ig nyitva tartás ideje alatt, néhány alkalommal előre meghirdetett időpontban, szívesen tartunk vetítéssel egybekötött vezetést. Ezekről az alkalmakról ezen újság hasábjain értesülhetnek majd.

Ari Ilona

BFHE Családkutató Tagozatának vezetője