Elkezdődtek a kerékpárút kivitelezési munkálatai

Elkezdődtek a kerékpárút kivitelezési munkálatai

Örömmel tájékoztatom a város lakosságát, hogy június 7-én, a Kálvin téren elindult a kerékpárút építése. A kivitelezővel történt szerződés megkötését követően számos műszaki egyeztetésen vagyunk túl, melyben a szerződött feleken kívül a műszaki ellenőr és a tervező is részt vett. Még számos részletet egyeztetnünk kell, ilyenek pl. a közmű üzemeltetők kérései, az esetleges nyomvonal módosítások.

Nagyon fontos, hogy a Közútkezelő is kiadja a munkavégzéshez szükséges engedélyét, tekintettel arra, hogy a nyomvonal a legtöbb helyen az állami közút mellett halad.

Többen megkerestek az elmúlt napokban, hogy mi fog történni a nyomvonalba eső fákkal? Ezzel kapcsolatban már a tervezés során megfogalmaztuk azon szándékunkat, hogy lehetőleg minél több fát meg kell mentenünk. Ezért már a tervek is úgy készültek el, hogy ez a kérésünk figyelembe lett véve. Pl. a kórház előtti szakaszon is az a szándékunk, hogy olyan műszaki megoldás szülessen, amellyel el tudjuk kerülni a fák kivágását.

Azokat a fákat, amelyeket a nyomvonal egyéb részein hely szűke miatt ki kell vágnia a kivitelezőnek, azokat pótolni fogjuk.

Mint már arról korábban tájékoztatást adtam a két projekthez önkormányzatunk bruttó 87 millió forrást biztosít a pályázati forrás mellé. Ezzel kapcsolatban forrásráemelési kérelmekkel fordultunk az illetékes Minisztériumhoz, melyek kedvező elbírálása esetén a fenti önerő nagyrészt visszakerülhet önkormányzatunk költségvetésébe.

A beruházások fontosságára való tekintettel a témában az ősz folyamán önkormányzatunk közmeghallgatást fog tartani, ahol minden felmerülő lakossági kérdésre választ fogunk adni. Amennyiben addig is valakinek bármilyen kérdése van, azt felteheti írásban a pm@mezotur.hu email címen, vagy szóban a 06/56/551-902-es titkársági telefonszámon.

 

Herczeg Zsolt
polgármester