Díjakat, kitüntetéseket adtak át a Városi Pedagógusnapon

Mezõtúr Város Önkor-mányzata 2022. június 3-án Városi Pedagógus-napot szervezett a korábbi évek hagyományainak megfelelõen.

Az ünnepségen köszöntötték a városunkban dolgozó óvónõket, tanítókat, tanárokat, dajka néniket és a munkájukat segítõ technikai dolgozókat, s mindazokat, akik bármely területen munkájukkal segítik a fiatalság nevelését.

A rendezvényen tiszteletét tette Szûcs Dániel Mezõtúr Város alpolgármestere, Herczeg Zsolt országgyûlési képviselõ, Kozák Zsolt Gyula a Mezõtúri Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola igazgatója, valamint Gyuricskóné Horváth Ágnes és Kecséné Varga Beáta intézményvezetõ-helyettesek, Tar Anikó Anna a Kossuth Iskola vezetõje, Karapancsevné Jász Ildikó  a Bárdos Lajos Alapfokú Mûvészeti Iskola tagintézmény – vezetõje, Majoros Gergely a Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója, Égerné Tamás Annamária a Mezõtúri Református Kollégium fõigazgatója.

A városi pedagógusnap alkalmából a Bárdos Lajos Alapfokú Mûvészeti Iskola diákjai köszöntötték színes mûsorukkal a megjelent kedves pedagógusokat és vendégeket. Felhangzott Squire: Rusztikus tánc c. mûve. Gordonkán játszott Csányi Luca, Zongorán kísért: Karsai Gabriella. Ezt követte egy ír népdal. Trombitán játszotta Fodor Nimród, zongorán kísérte Pusztai Katalin.

Juhászné Szigeti Erzsébet nyugalmazott iskolaigazgató ünnepi beszéde után a díjak, kitüntetések átadása következett.

Mezõtúr Város Képviselõ-testülete „ÉLETMÛÉRT” díjat, az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr Pedagógus Szolgálati Emlékérmet valamint a Mezõtúri Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola Pro Juventute díjat adományozott Kovács Sándorné részére. A Kossuth iskolában eltöltött 4 évtized alatt a nevelõtestület meghatározó tagjává vált. Az intézmény, a pedagógus pálya iránt elkötelezett, hiteles, innovatív pedagógus.

Mezõtúr Város Képviselõ-testülete „ÉLETMÛÉRT” díjat, az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr Pedagógus Szolgálati Emlékérmet valamint a Mezõtúri Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola Pro Juventute díjat adományozott Szöllõsi Ilona részére. A Rákóczi iskolában eltöltött közel 4 évtized alatt a nevelõtestület meghatározó tagjává vált. Munkáját, Mezõtúr Város Önkormányzata 2009-ben Mezõtúr Gyermekeiért kitüntetõ díjjal ismerte el.

Mezõtúr Város Képviselõ-testülete „ÉLETMÛÉRT” díjat, adományozott Szûcs Imre részére. Szûcs Imre 1978-ban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fõiskolán szerzett kereskedelmi üzemgazdász diplomát. Összességében 24 évet dolgozott iskolai környezetben. Szakmai tudása, munkafegyelme, emberi tulajdonságai a nevelõtestület megbecsült tagjává tették. Mezõtúr Város Képviselõ-testülete „Mezõtúr neveléséért, oktatásáért” kitüntetõ díjat adományozott Fasola Adeola Nuraini részére. 2010 óta a Mezõtúri Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola Kossuth Lajos Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolája idegen nyelvi lektoraként dolgozik. Az általa alapított és vezetett Fasola Oktatási Bt. 2002 óta foglalkozik idegen nyelv  oktatásával. A kitüntetéshez szívbõl gratulálunk.

Mezõtúr Város Képviselõ-testülete „Mezõtúr gyermekeiért” kitüntetõ díjat adományozott Kecse Krisztina részére. Osztályfõnöki munkájában nagy hangsúlyt kap a rábízott csoportok harmonikus együttélése. Osztálykirándulások, nyári táborok szervezésében és megvalósításában aktív közremûködõ. Gyakorlati tapasztalatait évek óta rendszeresen megosztja fõiskolai hallgatókkal, akik iskolánkban teljesítik szakmai gyakorlatukat. Az intézmény, a pedagógus pálya iránt elkötelezett, hiteles, innovatív pedagógus. A kitüntetéshez szívbõl gratulálunk.

Mezõtúr Város Alpolgármestere Elismerõ Oklevelet adományozott a Jász – Nagykun – Szolnok – Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mezõtúri Tagintézménye részére. Mezõtúr és a környezõ települések gyermekeinek fejlesztésében és ellátásának fõ bástyája a JNSZM Pedagógiai Szakszolgálat Mezõtúri Tagin-tézménye. A szakszolgálat dolgozói komoly energiát fektettek a szakmai képzettségeik bõvítésére. Felkészültségük és tapasztalatuk, szakmai elkötelezettségük és szaktudásuk alapján a Mezõtúri Tagintézmény magas színvonalon látja el a feladatait.

Az Ünnepség közepén a Bárdos Lajos Alapfokú Mûvészeti Iskola mûsora következett. Felhangzott Praetorius: Lotharingiai tánc címû mûve. Altfurulyán játszotta Gonda Vera, zongorán kísérte Pusztai Katalin. Aguado: Keringõ címû mûvét játszotta gitáron Fodor Boglárka. Rebikov: Cseh népi táncát hegedûn játszotta Juhász Hanna Miléna, zongorán kísérte Karsai Gabriella. Somogyi dallamokat hozott citerán Szabó Karsaj Tomaj. Nathan Evans: Wellerman címû mûvét szintetizátoron játszotta Fejes Dóra.

Az ünnepség folytatásában további díjak kerültek kiosztásra. Az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET” adományozott Aszódi Anikó részére. Óvoda-pedagógusi pályája során mindig fontos volt számára a gyermekek mindenekfelett álló érdekének képviselete, az egyéni bánásmód elvének érvényesítése, az egyéni képességek fejlesztése, a felzárkóztatás biztosítása, a tehetséggondozás, a gyermekek személyiségének pozitív formálása és a cselekvésen alapuló komplex fejlesztés megvalósítása. Szaktudásának folyamatos fejlesztése hozzájárult e sikeres életpálya megvalósításához.

Az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET” adományozott Bárdi Zoltánné részére. Óvoda-pedagógusi pályája során mindig fontos volt számára, hogy a gyermekek jól érezzék magukat az óvodában, ehhez családias, biztonságos, megértõ környezetet teremtsen és emellett a saját egyéni képességiek kibontakozásához megfelelõ támogatást nyújtson. Mindig fontos volt számára az óvoda esztétikus díszítése, a magas színvonalú óvodai mûsorok megszervezése.

Az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET” adományozott Major Mihályné részére. Nagyon jó szervezõ képességgel rendelkezik, az óvodai kollektíva lelkes elõre lendítõje. Példamutató a szorgalma, kitartása, elhivatottsága a választott élethivatása mellett. Pozitív életszemlélete nagyon sokszor segítséget nyújtott kollégáinak is a megnövekedett elvárások teljesítésében. Munkabírása kimagasló, példamutató, együttmûködésre mindig kész. A kitüntetéshez szívbõl gratulálunk.

Az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET” adományozott Tóthné Ónodi Csilla részére. A megszerzett ismereteket képes a mindennapok óvodai gyakorlatába sikeresen átültetni, a gyermekek nevelésében eredményesen alkalmazni. Krea-tivitása a gyermekek felé fõként az ábrázolás foglalkozásokon mutatkozott meg rendkívül eredményesen. Kezdeménye-zéseivel, pontos, precíz munkájával segítette az óvoda kollektíváját. A megnövekedett elvárásoknak is sikeresen megfelelt, a kihívásokat sikeresen megoldotta. Munkabírása példás, együttmûködésre kész pedagógus.

Az Emberi Erõforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET” adományozott Varga Pálné részére. A környezeti neveléssel, óvodai ábrázolással, kommunikációs ismeretekkel, Dyslexia prevencióval, tehetségígéretekkel, tehetséggondozással, mesepedagógiával, zenei neveléssel kapcsolatos továbbképzéseken sikeresen részt vett. Óvodapedagógus pályája során tudatosan törekedett arra, hogy az új szakmai kihívásoknak eredményesen megfeleljen, sikeresen megállja helyét a pedagógusok társadalmában.

„ARANY DIPLOMÁSKÉNT” köszöntötték Gonda Istvánnét. A tanárnõ 4 évtizeden át nagy odaadással tanította a felsõ tagozatos diákoknak a matematika- fizika tantárgyakat. Az iskolai élet számos területén vállalt nevelési-oktatási feladatokat (úttörõmozgalom, táboroztatás, versenyeztetés, felzárkóztatás, osztályfõnöki tevékenység, munkaközösség- vezetõ).

Nevéhez fûzõdik a Németh József Matematika Emlékverseny megalapítása, iskolai, városi, megyei szintû megszervezése. Generációk õrzik emlékükben Gonda Istvánné tanárnõt, egykori tanítványai közül ma többen is gyakorló pedagógusok. Arany-diplomáját ebben az évben veszi át a képzõ intézményben.

„ARANY DIPLOMÁSKÉNT” köszöntötték Magyarné Szabó Margitot. Nyugdíjba vonulása után is aktív pedagógus maradt, 12 évig tanított még a város általános iskoláiban matematikát. Mindkét szakját nagy odaadással nagy szakmai igényességgel tanította. Táborokat, ügyességi vetélkedõket szervezett az iskolák tanulóinak. Tartalmas és eredményes oktató-nevelõ munkáját sok száz tanuló élvezhette a közel 50 év alatt. Magyarné Szabó Margit 50 éve él városunkban, 50 éve kapta meg diplomáját. Aranydiplomáját ebben az évben veszi át a képzõ intézményben.

„ARANY DIPLOMÁSKÉNT” köszöntötték Szabó Rózát. Közel 32 évig hajdani iskolájában Mezõtúron, az 1. sz. Általános Iskolában, mai nevén a Kossuth Lajos Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolában kezdte meg szeretett tantárgyainak tanítását, tudásának átadását.

A Bakonyban megvalósuló vándortáborok kiváló lehetõséget nyújtottak a természet szépségeinek megismertetésére. Generációk õrzik emlékükben Szabó Róza tanárnõt, egykori tanítványai közül ma többen is gyakorló pedagógusok. Aranydiplomáját, amelyhez szívbõl gratulálunk a volt fõiskolai társaival együtt 2022 szeptemberében veszi át a Nyíregyházi Egyetem tanévnyitó ünnepségén.

RUBIN DIPLOMÁSKÉNT köszöntötték Koós Andornét. 1959-tõl a Mezõtúri Állami Zeneiskola, jelenleg Bárdos Lajos Alapfokú Mûvészeti Iskola szolfézstanára, majd igazgatója volt nyugdíjazásáig, Tanítványai rajongással mentek az óráira, ahol maximális teljesítményt igyekeztek felmutatni Iduka néni kedvéért.

A Megyei Szolfézs-versenyek elindítása a nevéhez fûzõdik. Koós Andorné, Iduka példaértékû emberségét, állandó jókedvét, megtapasztalhatjuk rendezvényeinken, tágabb környezetünkben. Tartalmas nyugdíjas életét gyermekei, unokái és dédunokái nagy örömére testi és lelki egészségben tölti.

A városi pedagógusnap zárásaként a Bárdos Lajos Alapfokú Mûvészeti Iskola mûsora következett. Felhangzott Eckhard Kopetzki: Bonfires címû mûve, marimbán játszott Miskolczi Hunor Koppány. Utána Romberg: e-moll Szonáta I. tétele következett. Gordonkán játszott Fejes Dorina Magdolna, zongorán kísért Karsai Gabriella.

Szûcs Dániel alpolgármester a mûsor végén megköszönte Kara-pancsevné Jász Ildikó tagintézmény vezetõnek és a felkészítõ pedagógusoknak, Pusztai Kata-linnak, Karsai Gabriellának, Kozma Réka Annának, Bereczki László-nénak, Guba Bélánénak, Zádor Izabellának színvonalas felkészítésüket, munkájukat.

A díjakhoz, kitüntetésekhez minden pedagógusnak szívbõl gratulálunk!

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József