Pengesd fiam, azt a citerát!
Csider Istvánnal, az 50 + 1 éves jubileumot ünneplő Szivárvány citerazenekar művészeti vezetőjével beszélgettem a citerával való találkozásáról, kapcsolatáról, sorsról, sikerekről és a közelmúlt történéseiről.
K.M. A citera vonzását már gyermekként megérezted, mikor a padláson rátaláltál egy ,,műemlék” darabra. Mi nyűgözött le ennyire benne, hogy egy életen keresztül a társad lett és mikor történt mindez?
Több mint ötven éve történt, hogy mi, gyerekek, unokatestvérek, épp a nagymama padlásán játszottunk, ott találtam egy néhány rozsdás húrral rendelkező szárazfát, ami egy kopott citera volt a por alatt. Fejembe vettem, hogy milyen jó volna megtanulni citerázni. Anyukám valamikor lánykorában egy kicsit tudott pengetni, de úgy vélte, a tanításhoz kevés a tudása, ezért megkereste Gyalog Magdát. (Ő akkor már népszerű népzenész volt, az újvidéki rádió felfedezettje, sok felvételt készítettek vele, emellett a katonatiszt férje révén a Néphadsereg kulturális versenyeken indult és jó eredményeket ért el.) – Te Magdi, a gyerek nagyon szeretne citerázni! – mondta anyukám a találkozásukkor. Magdi néni elvállalta, hogy ad nekem órákat. Sokszor éppen az aktuális fellépésére készült, megmutatott egy dallamot, aztán folytatta a fellépő ruhája vasalását, majd elutazott a szereplésre. Így aztán az én tanításom nem volt nagyon rendszeres, de a megtanult dolgokat otthon nagyon sokat gyakoroltam. A padláson talált ,,antik” citera is kapott új húrokat, így már a hangzás sem volt a fülnek kellemetlen. Így lett Gyalog Magda az én tanítómesterem.
K.M. A szüleid a kezdetektől támogattak…
Igen, örültek, hogy a tanuláson kívül mással is foglalkozom. Beíratott anyukám a zeneiskolába is, de akkoriban, az 1960-as évek elején nem volt divat a parasztgyereknek zeneiskolába járni. Osztálytársaim csúfoltak is, így akkor a zeneiskolát abbahagytam, felnőtt fejjel kellett később a zenei elmélet alapjait elsajátítanom. De a citeratanulás folytatódott, nemsokára szervezett keretek között.
K.M. Ezt a szervezettséget hogyan kell érteni?
Magdi néni 1970 őszén a Művelődési Központban citera szakkört indított. Nagy lelkesedéssel, sok fiatal kezdett el citerázni. Később ez a lelkesedés csökkent, de a tehetségesebbje együtt maradt, ezekből a gyerekekből lett nemsokára a Szivárvány citerazenekar.
K.M.: Hozott-e neked mást a citera a zenén kívül, szerelmet, barátságot?
Elmondható, hogy mind a szerelmet, mind a barátságot hozta magával a citera. A Szivárvány citerazenekar alapítói közé tartozott későbbi feleségem, Mikó Anna, akivel aligha találkoztam volna, ha nincs a citera. Ő újvárosi lány volt én meg a város keleti részén jártam suliba, a Kossuth téri iskolába. A művelődési központban ismerkedtünk meg a citera szakkörön, itt alakult ki köztünk a szimpátia, amiből később házasság lett. Egy gyermekünk született, aki habár nem zenész, nagyon szereti a zenét. Érettségi után felment Budapestre, jelenleg újságíróként dolgozik. (Csider István Zoltán – a szerk.)
Amikor 1975-ben Gyalog Magda Budapestre költözött, tovább éltettük a Szivárvány citerazenekart a barátság és a zeneszeretet miatt, ami minket összekötött. Ha akkor nem folytatjuk tovább, nem lett volna pár héttel ezelőtt az 50 +1 jubileumi koncertünk.
K.M.: Volt-e olyan a pályád során, hogy abba akartad hagyni a citerázást vagy másik hangszerre váltottál volna?
Nem, sose volt ilyen, hogy mást szerettem volna. Annyi örömet adott nekem ez a hangszer, hogy ez eszembe se jutott. Kísérleteztünk a más hangszerek zenekarba való beillesztésével, de magának a citerának a továbbfejlesztésével is. Nagy küzdelem volt, hogy elfogadtassuk a népzenei szakemberekkel, hogy nem csak úgy „illik” citerázni, ahogy nagyapáink citeráztak. Ha egy gitárral el szabad játszani bármit, akár egy klasszikus művet, citerával miért ne lehetne? A citerára azt mondta Kodály Zoltán: a szegények hangszere. Valóban, a parasztember az otthonában, a tanyaudvaron található anyagokból, a meglévő szerszámaival össze tudott állítani egy citerát – telefondrótból húrt feszített a kifaragott fára és az szólt. Valójában nem szólt az szépen – inkább csak zörgött. Ez a zörgés azonban nagyon fontos volt, mert ritmust adott. A falusi házibulikban, a cuhárékban a tanyasi fiatalság kukoricafosztás után citeraszóra mulatott. A téli időszakban a tanyasi földes szobák felújítása úgy történt, hogy fellocsolták vízzel a földes padlót, megszórták törekkel és addig táncoltak, míg beletaposták azt az agyagos földbe. Zörgött ez a házilag készített citera, de legalább adta a ritmust. 1970-ben, a Röpülj Páva mozgalom elindulásával a televízióban, az adások estéjén a fél ország a tévé előtt ült. Ennek a mozgalomnak köszönhető, hogy a Magdi néni kezdeményezése nyitott fülekre talált, és lett a citeraszakkör.
K.M. : Honnan lehetett akkoriban citerát beszerezni? A környéken lehetett találni citerakészítő mestert?
Igen, Kisújszálláson élt Tuka Zsigmond bácsi, akinek a munkásságát azóta fel is gyűjtötték, sok kedves dalát megörökítették hangfelvételeken. A kisújszállási citerazenekart is ő alapította. A zenekari hangszereinket tőle rendeltük, amikor komollyá vált, hogy zenekar leszünk.
K.M. : Az óvodapedagógus képzésben évtizedek óta adott, hogy hangszert kell választani a gyermekek zenei neveléséhez, ami biztosítja az édesanya altatói után a további zenei alapokat. Ez a furulya és a hegedű. Miért nincs ebben a kínálatban a citera? Annyival nehezebb a citera megtanulása a gyerekdalok esetében?
Nem, ráadásul ha a furulyát tekintjük, annak van egy óriási hátránya a citerával szemben: nem lehet közben a gyerekekkel énekelni. Nem nehezebb citerázni, mint furulyázni, nem tudom, miért feledkeztek meg erről a pedagógusképzésben, reméljük, ez megváltozik.
K.M.: Nemcsak művész, de népzenetanár is voltál. Miről ismerhető fel a citeratehetség és milyen képességek kellenek hozzá, hogy valaki kiemelkedjen a többi zenész közül?
Miután 2020 májusában nyugalomba vonultam, a citeratanítást a zeneiskolában a nagyon tehetséges Kozma Réka Anna vette át, akit még Panni (Mikó Anna – a szerk.) kezdett tanítani óvodásként és tanította egészen 2007-ben bekövetkezett, nagyon korai haláláig. Tanárként azt tapasztaltam, hogy menet közben derül ki, ki a tehetséges, milyen a hangszerhez való hozzáállása, mennyit gyakorol… Bíró Dani például már kicsi gyerekként nagyon tehetséges volt. Vagy említhetném Fejes Balázst is. Ma mindketten a Szivárványt erősítik. A tehetséghez hozzá kell tenni a munkát és úgy lesz belőle valami.
K.M.: Ha csak 2021-et nézzük, látni lehet, hogy ti kitűntök citerazenekarként az országban, hiszen benne vagytok egyedi koprodukciókban, együtt játszottatok a Hobo Blues Banddal, a közelmúltban jammeltetek jazz zenekarral. Mit szólnak ehhez a citerás kollégák más vidékekről?
Rajtunk kívül is vannak olyan zenekarok, akik kísérleteznek, foglalkoznak a népzenén kívül mással is, ezt a citerazenekari fesztiváljaink sikere alapján mondhatom. Háromszor rendeztünk ilyen fesztivált, ahol a citerával mindent szabad játszani. Három kategóriában versenyeznek a zenekarok: tradícionális, (hagyománytisztelő), innovatív és unikum kategória. A hagyománytisztelők – akik úgy citeráznak, mint nagyapáink. Az innovatív kategória zenekarai nyitottak mindenféle újításra, harmonizált kísérettel játsszák a népdalokat. A harmadik kategória az unikum, a citerán bármi játszható, filmzene, sláger, komolyzene, csak az jó zene legyen.
A nyitottságunkra jellemző, hogy nem zárkózunk el a más zenei műfajoktól sem. A Hobo-val a mezőtúri őrtoronyavatáson zenéltünk együtt. Páratlan élmény volt. A hangok forradalma zenei eseményen jazz zene keveredett a népzenével, ezt az estét is nagyon élveztük.
K.M.: Vannak kortárs citera zeneszerzők?
Volt egy zeneszerző, Bozay Attila, aki citerára is írt modern zenei műveket, de nem lett igazán népszerű. Másról nincs tudomásom. De hát zeneszerzői munkát végez az is, aki basszus szólamot, kontra szólamot készít a népdalokhoz. Így elmondható, hogy Bódi György barátom a citerások zeneszerzője.
K.M.: KÓTA-díjjal ismertek el 2020-ban, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének legmagasabb kitüntetését Budapesten vehetted át. Hogyha átvesz az ember egy életműdíjat, mit vált ki belőle, hátradől a kitüntetett, hogy tessék fiatalok, tiétek a terep vagy inspirálóan hat és további munkára ösztönöz?
Egyrészt nagy öröm, ha az ember munkáját mások is észreveszik és ilyen nagyra értékelik. Úgy veszem, hogy nincs ezzel a pályafutásomnak vége, de szeretnék a fiataloknak még több teret teremteni a cselekvésre. Az egyesület elnökének munkáját igyekszem maradéktalanul teljesíteni, de a titkár feladata az operatív munka, amelyet immár Kozma Réka Anna végez. Az életműdíjat megkaptam, de azért tovább folytatom, hiszen bele is halnék, ha valaki eltiltana az aktív zenéléstől…
K.M. : 51 éves a Szivárvány citerazenekar, aminek 1975 óta a művészeti vezetője vagy. Milyen a zenekar felépítése és mennyire működik az összhang közöttetek?
Mindenkinek van egy rendes polgári foglalkozása a citerázás mellett. Nyolcan vagyunk összesen. Kozma Réka Anna népzenetanár, Domján Anikó könyvtáros, aki 10 év kihagyás után Kecskemétről jár át hetenként próbákra, továbbá három ifjú legény, egyetemisták, gimnazisták, Rivasz Martin, Szebenyi Kristóf, Fejes Balázs, ők a Túri Zsiványok nevű formáció tagjai is, és ott van Bíró Dani egyetemista, Bíróné Sáfár Anikó vízügyi mérnök, meg jómagam. A zenekari összhang minőségét megítélhette a közönségünk a jubileumi koncert alkalmával, remélhetőleg hamarosan az eseményről készült videó is elkészül, amelyet majd láthatnak a túri tv-nézők.
K.M.: Nézve ezt a gyermekkori képet rólad, túl több évtized citerazenélés, díjak, fellépések után, ha visszamennél az időben, mit mondanál ennek a szőke kisfiúnak, aki kíváncsian felemelte azt régi citerát a nagymamája padlásán és nem akarta elengedni?
Visszatekintve: az életem kevesebb lett volna, ha nincs a citerazenélés. Mind érzelmekben, mind barátságokban, sok-sok dologgal lennék szegényebb, ha nem lett volna. Egészen más lett volna az életem. Annak a gyermeknek a fotón azt mondanám, hogy pengesd fiam azt a citerát, meglásd, hogy lesz neki értelme!
Kakuk Móni
