Énekkel köszöntötte a családja 90. születésnapján a meglepett Ilona nénit, aki 1933. január 11-én jött világra Szilágyi Ilona néven. Ebben az évben írta Kosztolányi Dezső Esti Kornél című kultikus művét, melynek nevét ma a mezőtúri gyökerű Esti Kornél zenekar is viseli. Seress Rezső és Jávor László tollából megszületett a világhírűvé vált Szomorú vasárnap című dal, mintha megérezték volna a Németország felett gyűlő felhőket és a közelgő vihart. Ekkor még élt Krúdy Gyula egészen májusig. Ilonka mindössze nyolc éves volt, amikor felharsant az első légiriadó Budapesten, 1941. áprilisban. Lelki ereje, alázata, embersége, tenni akarása, mély hite egész életét áthatotta, két lány testvérét óvta, segítette. Jó képességei és családja támogatásai révén a Teleki Blanka Gimnáziumban tanulhatott, majd Szolnokon, a Tüdő Kórházban dolgozva is folytatta tanulmányait. Szorgalmával kitűnt sorstársai közül. Majd huszonkilenc évesen, 1962-ben férjhez ment Fabó Jánoshoz és megszületett két lányuk, Ilona és Elvira. Nem sok szabadideje volt, hiszen sokat kellett dolgoznia a Mezőtúri Idősek otthonában, munka után pedig az otthoni teendők várták. Ha mégis volt egy kis ideje, akkor házi bibliaórára járt, illetve szívesen olvasott. Férjével harmincöt éven keresztül támogatták, szerették egymást és nehezen viselte elvesztését. Édesanyja, Szûcs Mária csupán 60 évet kapott a sorstól, édesapja, Szilágyi Mihály 81 évesen hunyt el. Ilona néni több évtized munka után 1988-ban vonult nyugdíjba. A családból többek között két lánya, öt unokája és öt dédunokája köszöntötte a jeles napon Ilona nénit, akinek ezúton kívánunk boldog születésnapot, erőben, egészségben!
Kakuk Móni
Fotó: beküldött kép