Él Visegrádon egy kedves, művelt úr, aki még emlékszik, milyen volt a harmincezer lakosszámú Mezőtúr… és szívébe zárta a virágzó, népes, zsongó tanyavilágot, amiről mi ifjabbak csak olvashattunk, hallhattunk. Édes-apjának falán Tiziano festménye függött. Ő a Mezőtúri Református Kollégium legidősebb öregdiákja. Sőt, tudomásunk szerint nála csak egy valaki idősebb az egész országban!
Magyarország jelenlegi legidősebb embere a karcagi származású, 1917. áprilisában született 107 éves Nemecz Gizella, a második pedig immár feltehetően a mezőtúri kötődésű dr. Illésy (Osmitz) Mátyás, aki 1918-ban jött világra és november 8-án „fújta el 106 db gyertyáját a tortáján.” A szépkorú belgyógyász-kardiológus Visegrádon, idősek otthonában él. Szabóné Margitai Ágnes mezőtúri helytörténet-kutató 10 évvel ezelőtt találkozott vele először, amikor az Osmitz családról, azon belül Matyi bácsi édesapjáról, Nyulvölgyi Illéssy Osmitz Gézáról írt mélyreható cikket a Lámpás folyóirat részére.
– Osmitz nagyságos úr, Osmitz major, Osmitz lejáró, Osmitz dűlő, Osmitz nadrágszíj, Osmitz csomó: ezek a kifejezések szorosan hozzátartoznak a mezőtúriak ismereteihez- vallja Szabóné Margitai Ágnes.
Az Osmitz család 1920-ban költözött Pozsonyból Mezőtúrra. Mátyás ekkor kicsi gyermek volt. Három fiútestvére volt: Géza, István és Miklós. Nagy-mamája, Illéssy Flóra, híres nagykunsági család leszármazottja volt, tehát voltaképpen visszatértek a gyökereikhez. Édesapja, Illéssy Osmitz Géza földbirtokos, városi képviselő 97 éves koráig élt és itt halt meg, Mezőtúron, 1963-ban.
– „Ő volt a város Osmitz bácsija- fogalmaz Szabóné Margitai Ágnes – aki úton-útfélen megállt beszélgetni mindenkivel, aki megszólította vagy némi barátságosságot tanúsított irányába. Főként a lakóhelyéhez közeli (Szabadság tér 11. – ma lakótelep áll a ház helyén) utcákban sétálgatott, hosszú kabátjában, dereka körül „Osmitz nadrágszíjjal” és széles karimájú kalapjában. Zsebe mélyén mindig lapult néhány finom, édes cukorka és a gyerekeknek – akik elkerekedett szemmel figyelték az idős urat, aki „nagyságos bácsinak, néninek” szólította őket – mindig kínált belőlük néhány szemet. Ha nagyobb kört tett Mezőtúr kacskaringós utcáin és elhaladt a város régi épületei mellett, bizonyára eszébe jutottak az itt eltöltött hosszú éveinek emlékei. Az Ipartestület épülete előtt, hogy ott adták elő Putz Jakab ezredessel, zeneszerzővel és Túri Varga Sándor költő, íróval a „Mirza” c. daljátékot, amelyet együtt írtak, a főtér felé haladva a gimnázium és a templom előtt állva családjának a református egyházhoz való szoros kötődése. A Berettyó partra kiérve, hogy a folyó védőgát emelésért felelős Ivánfenéki Társulat egykor közfelkiáltással megválasztott mezőtúri választmányi tagjaként tevékenykedett. A Város-háza előtt pedig, hogy városi képviselőként hosszú évekig küzdött a városban élő emberek életének könnyebbé tételéért, 1963-ban bekövetkezett haláláig.” Ennek a nagymúltú, tevékeny családnak a sarjadr. Illésy (Osmitz) Mátyás, aki 1936-ban érettségizett a Mezőtúri Református Kollégiumban, majd ezt követően orvosi egyetemen tanult tovább Szegeden. Budapestre költözött, megházasodott és két gyermeke született, Géza és Flóra. Fia, Géza néhány évvel ezelőtt elhunyt. Egészen augusztusig jó egészségnek örvendett, de idén ősszel egy betegség ágynak döntötte és azóta még nem nyerte vissza korábbi erejét. Mindig szeretettel gondol vissza szeretett városára, Mezőtúrra.
A hosszú élet titkáról kérdezve azt válaszolja, a genetikai adottságokon kívül, a mértékletesség a legfontosabb. Hozzáteszi, a jelen a múltra épül. Ami jó át kell venni, ami rossz át kell hidalni. Ez az én véleményem… – bólint szerényen.
Hihetetlen leírni is: Boldog 106. születésnapot kíván dr. Illésy (Osmitz) Mátyás részére a Mezőtúr és Vidéke szerkesztősége!
Kakuk Móni
Fotó: Szabóné Margitai Ágnes