Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.
Kun Magdolna

Advent a várakozás időszaka, a keresztény kultúrában a karácsonyhoz vezető négy hetet jelenti. Az advent szó jelentése „eljövetel”.

Jelképe az adventi koszorú, amely négy gyertyából áll. A hagyomány szerint advent minden vasárnapján meggyújtunk egy gyertyát egészen karácsonyig. Minden gyertya saját jelentéssel bír: az első a hit gyertyája, a második a reményé, a harmadik az örömé és a negyedik a szereteté. A katolikus egyház hagyományai szerint öröm vasárnapján a gyertya rózsaszínű, a többié pedig lila, ami a bűnbánatot szimbolizálja. Minden vasárnappal több gyertya világít; ez jelképezi a fényt, amelyet a születő Jézus hoz az életünkbe.

Településünk hagyományaihoz híven Mezőtúr város Önkormányzata és a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. az első adventi vasárnap alkalmával is közös gyertyagyújtásra invitálta a lakosságot.

A város adventi koszorúját a Mezőtúri Református Egyházközség nevében Mihalina László lelkészelnök, az Evangélikus Egyház nevében Selmeczi Lajos Péter lelkész  áldotta meg, valamint a Mezőtúri Katolikus Egyház nevében pedig Ondavay Tibor pápai prelátus szentelte meg.

Ezt követően Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere gyújtotta mega koszorú első gyertyáját, majd Salánki Anikó írónő adventi gondolatai következtek.

A műsort a Mezőtúri Református Felnőttkórus adta, Marczi Ernő vezetésével. Az esemény zárásaként Herczeg Zsolt polgármester úr szólt a megjelentekhez és kapcsolta fel a Városháza ünnepi díszkivilágítását.

Bár az időjárás nem volt túl kegyes, biztos vagyok abban, hogy a jelenlévők szívét sikerült megmelengetni és mindenki átadhatta megát az adventi időszak izgalmának.

Bodor Márti