Adni mindig jó!
A tavalyi évben számtalan jó szándékú ember adományának köszönhetően közel 140 mezőtúri gyermek karácsonyát tudtuk szebbé varázsolni a „cipősdoboz” adománygyűjtés keretében.
A FICSAK Mezőtúr Alapítvány önkénteseinek munkája ezután sem állt meg. Bár a járványügyi helyzetre való tekintettel rendezvényeink sajnos elmaradnak, de támogatóink segítségével egy hetes, ingyenes tábort szerveztünk 15 fő rászoruló gyermek részére, amelyre nagyon büszke vagyok. Felemelő volt a csillogó gyermek tekinteteket látni, még a mai nap is könnyeket csal a szemembe, ha azokra a csupa szeretettel tele napokra gondolok.
Számtalan felajánló jóvoltából tavasszal kisteherautónyi adománnyal segítettük a Szigetújfaluban élő Balogh családot, akik nehéz sorsáról a Fókuszból értesültünk.
Emellett egész évben (nem csak karácsonykor) gyűjtjük a ruhákat, játékokat, bútorokat és juttatjuk el az arra rászoruló családoknak. Ezúton is köszönjük a nagylelkű felajánlásokat, amelyeket továbbra is, az év minden napján szeretettel fogadunk.
Az idei évben szembesültem azzal a sajnálatos ténnyel, mely szerint a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe bekerülő gyermekek száma évek óta fokozatosan nő, de a nevelőszülőké sajnos nem. Csodálatos, minden elismerést megérdemlő az a munka, amelyet a nevelőszülők végeznek. Ezért kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy az Alapítvány idén karácsonykor a Mezőtúron nevelőszülőként működő személyek és a náluk nevelésben lévő gyermekek ünnepének szebbé tételéhez szeretnénk hozzájárulni. Városunkban ez három családot érint, ahol 4, 5 és 3 gyermeket nevelnek teljes felelősséggel és odaadással, szeretetben, békességben. Nagylelkű felajánlóknak köszönhetően már biztosan tudunk segíteni tartós élelmiszerekkel, játékokkal, édességgel, tüzelővel, amelyet a december folyamán juttatunk el az érintett családokhoz.
Gondolkoztunk azon, melyek azok a dolgok, amellyel még megkönnyíthetnénk a szóban forgó családok mindennapjait. Ezért olyan szolgáltatók jelentkezését várjuk, akik tevékenységükkel valamilyen formában tudnának segíteni a családoknak. Pl. Fodrászok, akik egyszer levágnák a gyermekek haját ingyen, vagy olyan vendéglátósok, akik házhoz szállítanának egy vacsorát, vagy egy ebédet a gyerekeknek, vagy akár a veszélyhelyzet feloldása után vendégül látnák őket az éttermükben.
Amennyiben segíteni szeretnél, kérlek, hívj a 06/20/220-3686-os telefonszámon.
Még egyszer hálásan köszönjük az egész év során nyújtott adományokat, támogatásokat (nem nevesíteném az adományozókat, hiszen ezt mindig megbeszéljük mindenkivel, hogy nem ez a cél) és külön köszönöm a két önkéntes kolléganőm, Veres Anikó ás Czeglédi Bernadett odaadó, fantasztikus munkáját!
Pozderka – Korcsok Anita
a FICSAK Mezőtúr Alapítvány
kurátora