Dévay László az, aki korábban olimpiai aranyéremig segítette Risztov Évát, és aki jelenleg a TRION Sportklub Triatlon szakosztályának vezetõje, vezetõ edzõje. Édesapja és egyben edzõje két bajnok fiának. Mesterként figyeli évek óta Márk és Zsombor felkészítését, akik kiemelkedõ teljesítményükkel nevet szereztek a világ triatlon rangsorán.
K.M.: Dévay Márk augusztus 18-án indult az Aquatlon Világ-bajnokságon, Samorinban, ahol elsõ helyezést ért el. A magyar triatlonválogatott tagja – aki egyéniben és vegyes váltóban is indult a müncheni Európa-bajnokságon – a verseny eredményközlõje alapján 28:54 perc alatt teljesítette az 1000 méter úszásból és öt kilométer futásból álló versenytávot. Második helyen a spanyol Kevin Vinuela (29:09) végzett, míg harmadikként Kropkó Márton (29:13), negyedikként pedig Dobi Gergõ (29:23) ért célba. Milyen felkészülés elõzte meg a versenyt?
Dévay László: Az Aquathlon VB. a müncheni Európa Bajnokság után négy nappal került megrendezésre, így különösebben nem készültünk rá külön, az EB felkészülésébõl indult el ezen a versenyen is. A felkészülési programba mintegy „edzésként” írtuk be elõzõleg, ehhez képest jól sikerült az „edzõ verseny”.
K. M.: Igen, valóban, hiszen Márk Aquatlon világbajnoki címet szerzett, amihez gratulálunk! Milyen emlékek kötik még Mezõtúr városához a Dévay családot?
Dévay László: Márk a Mezõtúr Városi Sportiskolában kezdte pályafutását úszóként, de ez a sport nem igazán „fogta”meg. Egy atlétikai TV-s sportközvetítés alkalmával fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy ki szeretné próbálni az atlétikát is. Így került Bagdán Sanyi kezei alá, aki hamar meglátta benne a „hosszútávfutót”. Akkoriban alakult meg Mezõtúron a triatlon szakosztály is, Seres János vezetésével, így több helyi versenyen is kipróbálhatta magát Márk. Az elsõ nagy eredménye szintén az Aquatlon sportághoz köthetõ, 10 évesen egy korcsoportos Országos Bajnok-ságon negyedik helyezett lett. Itt dõlt el az irány a triatlon felé. Már az elsõ versenyein is szép sikereket ért el, 11 évesen megnyerte a triatlon Országos Diákolimpia döntõjét. Innen már nem volt „megállás”. A mai napig boldogan emlékszik a gyermekévekre, amit Mezõtúron töltött, legfõképpen nagyszülei önzetlen szeretetére és gondoskodására. Ha az idõbeosztása engedi, meglátogatja a mezõtúri nagyszülõket, akik a mezõtúri ischlerrel várják a „kisunokát”.
K. M.: Miért pont a triatlon?
Dévay László: A triatlon egy rendkívül nehéz állóképességi sportág, nagyon „sûrû” nemzetközi mezõnnyel, az anyagi ráfordításokról nem is beszélve… A világ élvonalába tartozó sportolók nem csak tehetségükkel tûnnek ki, de az elhivatottság, az alázat és a fizikai határok állandó feszegetésének fejben történõ elviselése is jellemzi az ezen a szinten versenyzõket.
K. M.: Melyik versenyre készülnek kiemelten jelenleg?
Dévay László: Az éves program rendkívül sûrû, november végén lesz az év fõ versenye, a Triatlon Világbajnokság Abu Dhabi-ban, ahol Zsombor az U23, Márk a felnõtt elit kategóriában fog indulni.
Dévay Zsombor
Született: 2000.01.11. Mezõtúr.
Szülei: Dévay László – Szûcs Anikó. Testvér: Dévay Márk.
Tanulmányok: Mezõtúr – Rákóczi úti Általános Iskola, Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskola, Székesfehérvár Kodolányi János Gimnázium, Óbudai Egyetem Alba Regia Mûszaki Kar Székesfehérvár.
Eredmények: „Párizs 2024, Los Angeles 2028” válogatott kiemelt tagja, 2019: Junior Európa Kupa sorozat összetett 5.helyezett, 2019: Zsolna Junior Európa Kupa 2.hely, 2019: Junior Világbajnokság Lausanne 14.hely, 2021: U23 Világbajnokság Edmonton 13.hely, 2021: U23 Európa Bajnokság Kitzbühel 9.hely, 2022: U23 Európa Bajnokság Olsztyn 11.hely, összesen 27 Magyar Bajnoki cím duatlon, aquatlon, triatlon sportágakban.
Dévay Márk
Született: 1996.07.23. Mezõtúr.
Szülei: Dévay László – Szûcs Anikó, Testvér: Dévay Zsombor.
Tanulmányok: Mezõtúr – Rákóczi úti Általános Iskola, Debrecen- Csokonai Gimnázium, Dunaújvárosi Egyetem.
Városok: Mezõtúr-Debrecen-Székesfehérvár
Eredmények: „Párizs 2024” válogatott kiemelt keretének tagja, 2018-ban összetett felnõtt, elit Európa ranglista gyõztes, 2017: U23 Európa Bajnokság harmadik helyezett, 2019: World Beach Games Aquathlon egyéni második, mix váltó harmadik he-lyezett, 2022: Arzachena Triathlon Világkupa negyedik hely, 2021: Triathlon Világbajnoki sorozat 10.hely, 2022: München Európa Bajnokság felnõtt férfi 12.hely, 2022: Aquathlon Világbajnokság Samorin Szlovákia elsõ hely, összesen 31 Magyar Bajnoki cím, duatlon, aquatlon, triatlon sportágakban.
Kakuk Móni
Fotó: beküldött fotó