„Perzselt a meleg. Még alkonyatkor is. Semmi levegő. A piac olyan volt, mint egy sivatag, a gömbakácok levelei össze voltak zsugorodva s porral fedve. Minden porba volt temetve, az út, a háztetők, az ablakok, az emberek, minden poros volt, még az ég is.” Az aszályos nyarat tekintve ez a bekezdés akár napjainkban is megszülethetett volna, de ezt 1929-ben vetette papírra Móricz Zsigmond Forró mezők című regényében, egy évvel az Úri muri megírása után. Ugyanebben az évben kezdődött a nagy gazdasági világválság és 1929-ben első alkalommal adták át az Oscar-díjat. Mindeközben egy alföldi mezővárosban, Mezőtúron, a Harkányi-majorhoz közeli kúriai tanyavilágban augusztus 8-án, harmadik gyermekként megszületett a kis Hegyi Irén, éppen 95 évvel ezelőtt. Szülei, Hegyi István és Hegyi Istvánné szeretettel nevelték. Az első négy osztályt a kúriai tanyasi iskolában végezte el.
Reggelire sokszor ettek édes kukoricamálét, ami rendszerint a kemencében készült el. Különösen télen járt a finom csemege. Irénke néni elmesélte, hogy 1942-43. telén januártól hetekig tartó másfél-két méteres hóréteg fedte a tájat és a fagyott hó tetején jártak iskolába! Sőt, egészen Mezőtúrra, 6 km-re be tudtak sétálni a hó tetején. A fiúk kézen álltak a havon és bukfenceztek rajta. Majd a Kossuth úti Iskolába járt felső tagozatba, ahol Buckó Béla tanár úr, Fodor Zsigmond tanár úr, Szakács Sándor tanár úr meghatározóak voltak a számára. 1940. évi XX. Törvény mondta ki a nyolcosztályos népiskola bevezetését. Az ő évfolyamuk volt az első, akiknek lehetősége volt a 7. és 8. osztályt is elvégezni, amit nagy örömmel mesélt nekem. 1944. tavaszán a németek megszállták Magyar-országot, az oktatás Mezőtúron is leállt. Többek között a Kossuth úti Iskolában szállásolták el a német katonákat. Habár nem tudtak a diákok a tanév végéig iskolába járni, az iskolaigazgató átadta nekik a teljesített bizonyítványt.
Pár évvel később a szülei termőföldjeit a kollektivizálás jegyében államosították. Irén a termelőszövetkezetben kezdett dolgozni. Közben megismerkedett a vasutas Tokai Péterrel, akivel 1948. augusztusában házasságot kötött. Hamarosan családdá váltak, 1949-ben megszületett a kis Péter, 1951-ben Károly, 1953-ban pedig Ibolya.
Irén a gyermekek születése után a helyi bankfiókban vállalt takarítói állást, ahol visszaemlékezése szerint Ádám Zsigmondné volt a felettese. Amikor a bankfiókot Szolnokra helyezték, a fiúgimnáziumban, majd a főiskolán dolgozott takarítóként.
Ha akadt egy kis szabadideje, szívesen olvasta a magyar írók regényeit. Kedvelt nótája az „Édesanyám, te jó asszony” című dal és Záray Márta: Homokóra című slágere.
Szeretett férje, Tokai Péter 1981-ben hunyt el, azóta egyedül él. A gyász nehéz éveiben a népzene gyógyította. Csatlakozott a Mongol-Agrár Zrt. Népdalköréhez, amire unokanővére, Mária és annak férje Kávási Sándor karnagy is buzdította. A fellépések és a heti próbák lefoglalták a szabadidejét.
Később nagy fájdalmat okozott neki Károly fiának elvesztése. Nagyszülei, szülei, testvérei is hosszú kort megéltek, nővérei 94 és 96 éves korukban hunytak el.
Napjainkban a Fóti úti Napközi Idősek Otthonába jár, ahol Irénke néni elmondása szerint mindig jókat beszélgetnek, kártyáznak.
Nagy meglepetésére 95. születésnapján családja mellett felköszöntötték a napközi otthon tagjai és munkatársai, akik mind nagyon kedvelik õt. Kérdésemre, mi okozza számára a legnagyobb örömet, rögtön azt felelte: gyermekei, három unokája és öt dédunokája… boldogan újságolta: a legkisebb, Kata nemrégiben jött a világra.
Boldog 95. születésnapot és jó egészséget kíván a Mezőtúr és Vidéke szerkesztősége!
Kakuk Móni