1934-et írunk. Elindult útjára az első hazai építésű Duna-tengerjáró hajó, a „Budapest”. József Attila ebben az évben írta meg Mama című versét, ami 1934. végén jelent meg a Medvetánc című kötetben, olyan halhatatlan költeményekkel együtt, mint az Óda, vagy épp a Reménytelenül. Bartók Béla megírta V. vonósnégyesét, mindeközben folyamatosan rendezte a háború előtt gyűjtött népzenei anyagait. A piacon pengővel és fillérrel lehetett fizetni. Tornyai János festőművész a Szentendrei Művésztelepen azon a nyáron talán épp olyan alföldi tájat festett, aminek ölelésében a kis Nádházi Ilona harmadik gyermekként megszületett Mezőtúron, az Alsórészen 1934. július 30-án.
Édesanyja, Török Katalin óvó szeretete és testvérei támogatása erőt adott neki, hiszen nem sok játékkal, gondtalansággal teli év jutott neki. Siheder lányként, tizennégy esztendősen munkába állt a földeken. Dolgozott a cséplőgépnél, kapált kukoricát, répát, tűző napon és porban. Töreket hordott, kévét vágott. Zsákszámra szedte a zöldbabot, zöldborsót, csomózta a retket. Édesapjától, Nádházi Ferenctől elvált édesanyja, aki egyedül álló anyaként öt gyermekkel nézett szembe a nehézségekkel. Majd édesanyja, aki 76 éves koráig élt, újra férjhez ment Szilágyi Mihályhoz, akitől Ilonának újabb három testvére született.
A nehéz ifjú évekért kárpótolta egy nagy szerelem. Férjével, Hajdú Lajossal 1954-ben házasodtak össze és hamar családdá váltak.
Megszületett Ilona, majd egy év múlva Erzsike. Eközben a TSZ-ben vállaltak munkát és szép tanyát rendeztek be. Igazi, meleg otthont teremtettek meg verejtékkel, könnyekkel, mégis boldogságban. Ilona minden nap főzött, sütött. Ha lenyugodott a nap és elaltatta a gyerekeket, gyakran a holdvilágnál folytatták a földeken a munkát. Máskor, amikor letörték a kukoricát, és fosztották a tanyán együtt a szomszédokkal, énekeltek munka közben. Boldogan csengett a „Rózsabokorban jöttem a világra” vagy épp a „Nyisd ki babám az ajtót„ című dal.
A lányaik felnőttek, Ilona Budapestre költözött, és megszületett az unoka, Dóra. Erzsike kis kitérőkkel Körösladányban telepedett le. Közben Ilona magára vállalta két idős gondozását.
A mindennapok közösen megélt apró örömei, vagy épp nehézségei egyszerre homályosultak el. Ilona 1994-ben váratlanul elveszítette férjét, támaszát, Lajost. A veszteség súlyát nehezen bírta el. A bánatra a legjobb gyógyír a zene. Így alakult, hogy csatlakozott a Búzavirág Népdalkörhöz és a Mongol-Agrár Zrt. Népdalköréhez. A dalos körök minden napos elfoglaltságot jelentettek. Próbák, utazások, fellépések és igaz barátságok öröme jellemezte ezeket az éveket. A családdal is sokat kalandozott, kirándult. Járt Olaszországban és Törökországban. Amikor tizenéves kamasz lányként a kapálás közben olykor a felhőket kémlelte, biztosan nem sejtette, hogy pár évtized elteltével a török vidék fölött fog épp oly magasan siklóernyővel repülni!
85 évesen megműtötték a szívét és pacemakert kapott, így kicsit lassított, már nem jár a dalos körökbe. Lányai gyakran látogatják.
Büszkén mesélte, hogy unokájának, Helmeczi Dórának nemzetközi esküvőszervező cége van. A mezőtúri népzenei és kulturális rendezvényeken lányával rendszeresen részt vesznek. Szívesen olvas újságot és a mai napig nagyon szeret kirándulni. Életvidám, üde és bátran letagadhatna a korából!
90 éves születésnapján meglepte a családja és együtt köszöntötték a jeles napon. A különleges évfordulón részt vett Patkós Éva alpolgármester is, aki e alkalomból oklevelet adott át. Kérdésemre, hogy mi a hosszú élet titka, Ilona azt felelte, a sok munka és a jó genetika.
Isten éltesse Hajdú Lajosné Nádházi Ilonát 90. születésnapja alkalmából! Jó egészséget és minden jót kíván a Mezőtúr és Vidéke Szerkesztősége!
Kakuk Móni
Fotó: Jenei József
