Mester virágkötő a Monardában

2022. szeptember 10-én a Monarda stúdió vendége volt hazánk egyik legnevesebb virágkötő mestere: Kövér Krisztián. A mester a Monarda meghívására érkezett Mezőtúrra, hogy szakmai továbbképzést tartson virágkötők részére.

Krisztián, Botanicart nevű virágkötészeti platformján keresztül vállal felkéréseket. Nemzetközi versenyeken vesz részt, bemutatókon szerepel, folyamatosan szervez és vezet oktatásokat virágkötő szakembereknek. Stílusára a letisztult finom elegancia jellemző. Kézjegye abszolút felismerhető minden alkotásán.

A Monarda alkotónap 12 résztvevővel zajlott. Olyan témát választottunk, ami a virágkötők életében, szakmai munkájában az egyik legalapvetőbb, napi szinten is megkerülhetetlen téma: a kegyelet.

A szakmai továbbképzést vagy workshopot egy hosszadalmas előkészítés előzte meg. Egészen onnan, amikor tavaly októberben először felvetettük az ötletét.
Nagy megtiszteltetés ez a stúdió és a város számára is, mert a mesterek többnyire csak bemutatók, versenyek kedvéért mozdulnak ki a saját fellegvárukból. Ha bevállalnak képzéseket, akkor kis csoportoknak és a saját kis birodalmukban, műhelyükben vagy üzletükben tartják, vagy azokban a nagyker hálózatokban, ahonnan mi szakemberek, a kellékeinket is be tudjuk szerezni. Az, hogy sikerült ezt a workshopot megszervezni, kivételes alkalomnak tekinthető és egy sikeres együttműködés eredménye.


Ami inspirálta a program ötletét, az az volt, hogy én magam gyakran részt veszek kötészeti bemutatókon, vásárokon, továbbképzéseken. Folyamatosan figyelemmel kísérem a trendeket, technikai újításokat, az új eszközök, virágfajták megjelenését. Látom, hogy mekkora mozgás van a szakmán belül és látom azt, hogy milyen szűk réteg az a szakmán belül, akik ezt – hozzám hasonló módon – lekövetik.

A virágkötészet gyakorlatorientált szakma, ezért rendkívül fontos, hogy ne elégedjünk meg a netrõl, magazinokból ellesett látvánnyal. Ahhoz, hogy az ujjunkban legyen a tudás, a szemünkben a látásmód, a szívünkben a szakma iránti állandó nyitottság, kell a személyes útmutatás. Erre egy face to face workshop, limitált számú résztvevővel a lehető legjobb megoldás.

Mezőtúr azt gondolom, és ezzel biztosan egyet tudnak velem érteni, hogy az országnak nem a leggazdagabb régiójában van. Nagyon sok virágkötő dolgozik a környéken, de bevallom, igen kevés kollégával találkozok ezeken a szakmai kiruccanásokon erről a részről. Az volt az egyik nem titkolt célja a programnak, hogy többek között az útiköltség megtakarításával, nagyobb esélyt adjak helybeli vagy környékbeli kollégáknak is a képzésre, a továbbfejlődésre. Ez sokak szemében furcsán hangozhat. Sokszor kapom meg a kritikát, hogy vajon nem érzem-e konkurenciának a kollégáimat. Egy ilyen továbbképzési lehetőség pont az ellenfelek esélyegyenlőségét növelné szerintük. Eszerint az álláspont szerint legalábbis így van. Az én véleményem az, hogy mindenki más stílusban dolgozik. Ez egy alkotómunka jó esetben, ami kreativitást kíván. A továbbképzés a technikai tudást adja meg, amire igenis szükség van. Az, hogy ezzel ki-ki mit kezd és hogy építi be a saját munkásságába, már a személyes jegyek közé tartozik. Az, hogy korszerű tudásunk legyen, azért is fontos, mert számtalan eszköz és technika elavult. Hogy stílusokról ne is beszéljünk. Muszáj, hogy szemléletformálóak legyünk és a jó értelemben véve trendik. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a koszorú lehet környezetbarát, a csokorhoz nem használok celofánt. A díszítő anyagok természetes, lebomló alapanyagúak. Ne termeljünk szemetet sem esztétikai értelemben, sem pedig anyaghasználat terén.  Sok módszer finomodott az évek során, számtalan kellék könnyíti meg a szakmánkat. Ezekről illik és véleményem szerint kötelező is tudni.

A képek, amik készültek a workshop közben, megmutatják a végeredményt, ami rendkívül impulzív és látványos. A tudás, amit közben kaptunk, már nem jön át a képeken. Azt a résztvevők hazavihették, elraktározhatják és beépíthetik a mindennapi virágkötészeti munkáikba. A végén mindenki sikeresnek értékelte a napot, mind neves oktatónk, mind maguk a résztvevők.

Az alkotónap alatt számtalan meglepetés ért, de ezek közül is kiemelném azt, hogy végül a résztvevői kör nagyon színesen alakult. A legközelebbi település Szolnok volt, ahonnan két résztvevő is érkezett. A többiek az ország távoli pontjairól jöttek el, hogy BotanicArt Kövér Krisztiántól tanulhassanak. Jöttek a Nyírségből, Hajdú-Biharból, Békés megye távolabbi részéről és Tolna megyéből is.

Meg kell, hogy mondjam, szívet melengető volt az az alázat, amivel a kollégák végigvitték a napot és büszke vagyok arra, hogy csoda szép alkotások kerültek ki mindenki keze alól.

A távoli virágtermelőkön kívül a helybeli és a közeli vállalkozók közül  is akadtak támogatói a programnak, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy hozzám hasonlóan fontosnak és értékesnek érzik ezt a missziót.

Így kiemelném a Nagy és Társa temetkezést, akik a kegyeleti téma okán kapcsolódtak a programhoz, és akikkel évek óta tart a munkakapcsolatunk.

Köszönöm Patkós Erika keramikus közreműködését, aki a csodás kerámia edényeket adta nekünk a rendezvényhez, amiből a cateringet biztosítottuk a résztvevőknek.

Köszönet illeti elsődleges virágbeszállítóimat, Antal Zoltánt és csapatát az Antal Virágtól, akikkel szintén kezdettől fogva együtt dolgozunk.

És nem utolsó sorban köszönöm szépen a Városi Televíziónak, hogy a híradások között helyet kaphat egy ilyen esemény bemutatása is!

Bordács Mónika – Monarda

Fotó:  Nyemcsok Pál -Men-Te Trió – Szekszárd