Június 9-én Herczeg Zsolt polgármester úr sajtótájékoztatót tartott a május hónapban megszületett polgármesteri döntésekről.
– Az önkormányzat belterületi útépítéseihez is kapcsolódott polgármesteri döntés. Mit tartalmaz a határozat?
– E pontban a földes utcák megszüntetéséről beszélünk. Erre a célra legutóbb 2019-ben tudtunk 350 millió forintot fordítani. Ebből 19 utcában építettünk útalapot és 8 utca, melyekben a korábbi években elkészült az útalap, aszfaltburkolattal került lezárásra. A 2021. évi költségvetésünkben 100 millió forintot tudtunk betervezni erre a célra. Tekintettel arra, hogy ezt a feladatot a következő években is szeretnénk minél nagyobb összegből megvalósítani, azzal a javaslattal éltem a képviselő-testület tagjai felé, hogy egy olyan közbeszerzési eljárást folytassunk le, amelynek a befejezésével, eredményes lezárásával egy keret-megállapodást tudunk kötni. Ezt a módszert már több település használja, többek között Szolnok megyei jogú város is. Ennek értelmében az önkormányzat lefolytat egy közbeszerzési eljárást, kiválasztja a három legkedvezőbb árajánlatot tevő vállalkozást, majd ezt követően 4 éven keresztül már csak ezt a három céget versenyezteti meg – árajánlatok bekérésének formájában. Ennek előnye egyrészt az, hogy nem kell minden egyes projekt esetén közbeszerzési eljárást lefolytatni – aminek jelentős költsége van és sok időbe telik –, másrészt a közbeszerzési eljárásban megadott árak már nem emelkedhetnek, csak csökkenhetnek. Látható, hogy minden azt indokolja, hogy egy ilyen módszert alkalmazzunk.
A Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület részéről ezt a javaslatot nem támogatták a képviselők. A frakcióvezető úr által elküldött vélemény alapján azt állapítottam meg, hogy ők nem értik, hogy mi az eljárás lényege. A Fidesz KDNP képviselői támogatták a javaslatot. Mivel ez önkormányzatunk alapvető érdeke, így azt a döntést hoztam meg, hogy a közbeszerzési eljárás elindul. Bízom benne, hogy eredményes lesz az eljárás és jó ütemben tudunk haladni a földes utcák megszüntetése terén.
– Az önkormányzati gazdasági társaságok éves beszámolója is téma volt. Mit lehet azokról tudni?
– A 2020-as évről szóló beszámolót és a 2021. évi üzleti tervet kellett benyújtaniuk a gazdasági társaságoknak. Természetesen ezek az anyagok is kiküldésre kerültek a képviselő-testületi tagok számára. Öt gazdasági társaságunk van, ezek közül most 4-et érintettünk, hiszen a Mezőtúri Ipari Park Kft. már áprilisban benyújtotta az anyagait. A beszámolók és az üzleti tervek elfogadásra kerültek. Az ügyvezetői béremeléssel, jutalmakkal kapcsolatban a felügyelő bizottságok megfogalmazták az álláspontjukat, amelyek igen vegyesek voltak. Én a kapott vélemények alapján úgy tartottam korrektnek, hogy most – tekintettel a vírushelyzetre – egy ügyvezető kolléga részére sem hagytam jóvá sem bérfejlesztést, sem jutalom kifizetését. Erre a témára szándékom szerint a képviselő-testület az ősz folyamán még vissza fog térni.
– A bejegyzett civil szervezetek támogatására 2021-ben is pályázatot írt ki Mezőtúr Város Önkormányzata. Milyen eredmények születtek?
– Nagyon fontos ez a téma. A képviselő-testület, amikor a költségvetést elfogadja, minden évben egy bizonyos keretet határoz meg a bejegyzett civil szervezetek támogatására. Örömmel jelenthetem, hogy minden pályázónak jóváhagytunk támogatást. Sok esetben sajnos nem tudtunk annyit, amennyit kértek, de az elmúlt évekhez hasonló volument megkapja mindenki és így a terveiket meg tudják valósítani a szervezetek. Nagyon örülök annak, hogy a járványügyi jogszabályok alapján a társadalmi élet újra indulhat a városunkban is.
– Egy naperőmű-park létrehozását is támogatta az önkormányzat. Milyen formában?
– Egy vállalkozás megkeresett bennünket, hogy magántulajdonban lévő területeket, mezőgazdasági földeket szeretne megvásárolni, vagy bérelni. A vállalkozó a településrendezési tervünk módosítását kérte, azért, hogy ezen a 120 hektáros területen naperőmű-parkot hozhasson létre. Ez egy óriási volumenű beruházás lenne, ezzel az önkormányzatunk várható helyi iparűzési adóbevétele 50 millió forint összeggel növekedne évente, ami a kezdeményezés támogatását indokolja. A Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület részéről ezt az előterjesztést sem támogatták a képviselők. Az egyik fő indokuk az volt, hogy a beruházás a vadászturizmust zavarhatja. Utána kérdeztem az illetékesektől, az ő tájékoztatásuk szerint ez a kivitelezés nem jár ilyen veszéllyel. A szóban forgó bevételből átlagosan 5 db földes utcát tudnánk megszüntetni évente. Városunk érdeke, hogy ehhez a bevételhez hozzájussunk, így ezt a határozati javaslatot elfogadtam.
– A 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló anyag is napirendre került. Mit lehet kiemelni ebből?
– Május 31-én az önkormányzatunk 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló anyag került a képviselő-testület tagjai elé. A zárszámadásról beszélünk. Ez 4,6 milliárd forintos bevételi főösszegről, valamivel több, mint 3 milliárd forint kiadási főösszegről és 1,6 milliárd forint maradványról szól. Elmondható, hogy 2020-ban is fegyelmezetten gazdálkodtunk, akkor már a Covid időszakában nagyon óvatosan költekeztünk tekintettel arra, hogy nem láttuk előre azt, hogy adóbevétel kiesése lesz önkormányzatunknak.
– Több bizottságban személyi változás történt. Mely bizottságok ezek?
– Dr. Csellár Zsuzsanna az Egészségügyi és Szociális Bizottság külsős tagja elköltözik városunkból, helyét Kovács Anett Beáta veszi át. Ő a Református Egyházközség fenntartásában működő idősek otthonának vezetője.
A Művelődési Oktatási és Sport Bizottságban Dr. Hock Ernő halála miatt volt szükség új személy bevonására. Korábbi képviselő társunk Csányi Richárd került a bizottság tagjai közé. Dr. Hock Ernő a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő KN Kft. felügyelő bizottságában is tevékenykedett, ott Balázs László vállalkozó veszi át a posztot.
Az új tagoknak jó munkát és jó egészséget kívánok!
– A Makk József utca esetén is előrelépés történt. Hol tart a beruházás?
– Ez egy örömteli hír. A Makk József utcával kapcsolatosan már korábban adtam tájékoztatást, hogy az elmúlt évben sikerrel pályázott az önkormányzatunk a Belügyminisztérium pályázati kiírására. Több mint 20 millió forintot nyertünk és valamivel több, mint 10 millió forint önerőt biztosítunk majd a nyár folyamán megvalósuló beruházáshoz. A projekt műszaki tartalmát tekintve az út teljes hosszában a burkolat marása történik meg és egy új aszfaltszőnyeget kap. Ezt követően az útpadka rendezése meg fog történni. Az árajánlatoztatás lezajlott, a nyertes kiválasztása megtörtént, a szerződéskötés folyamatban van. Így a nyár folyamán a kivitelezési munkák megvalósulhatnak.
Bodor Márti