7. Közfoglalkoztatási kiállítás Szolnokon!

A Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő KN Kft. oldala:

7. Közfoglalkoztatási kiállítás Szolnokon!

Mezőtúrt képviselve már 7. alkalommal vehettünk részt 2022. szeptember 19-én Szolnokon megrendezett megyei közfoglalkoztatási kiállításon, ahol lehetőséget kaptunk a Mezőtúron minden évben pályázati keretek között megszervezett közfoglalkoztatási programokban előállított helyi termékeink bemutatására. Az Aba-Novák Agóra Kulturális központ aulájában saját stand felállítása mellett az érdeklődőket összesen 18 fő munkavállalót foglalkoztató Start Mezőgazdaság és a Start Helyi sajátosságokra épülő mintaprogramban előállított termékek széles palettája fogadta. A délután 17 óráig tartó kiállításon köszöntötte a jelenlévőket dr. Berkó Attila, az eseményt szervező Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője, illetve Herczeg Zsolt Képviselő úr is tiszteletét tette. A standunkon kiállított értékek (fűszerpaprika, fürjtojás, asztalosipari termékek és péksütemények), ahogy 2016 óta minden alkalommal, most is nagy sikert arattak, és örömmel elmondhatjuk, hogy a kedves látogatók a lekváros néró aprósüteményből vitték a legtöbb mennyiséget.

Közfoglalkoztatási programjainkat bemutatva az értékteremtő programokban többek között faipari termékek előállításával és felújításával foglalkozunk, melynek köszönhetően a városban megújulnak a köztéri bútorok, padok valamint a hat év óta folyamatosan működő és fejlődő Mini Sütödénkben a közétkeztetés során felhasználandó péksütemények (almás lepény, kakaós lepény, piskóta tekercs, sajtos rúd, perec stb.) előállítását végezzük, szervesen kapcsolódva az 1600 adagos városi közkonyhánk igényeihez. A Mezőgazdaság programelemben egész évben fóliasátor alatt virágpalántákat zöldségeket termelünk valamint fürjtartás mellett tojásokat állítunk elő a közkonyhánk számára. Összefoglalva kijelenthetjük, hogy ezek a közfoglalkoztatási programok Mezőtúr város igényeit szem előtt tartva, a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe véve igazodnak a helyi adottságokhoz és terveink szerint 2023-ban is folytatódnak majd.