Helyi Hírek, Hírek, Kiemelt hírek|

28 . Kaán Károly verseny beszámoló

 

Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt 2019/2020. tanévben 28. alkalommal hirdettük meg. A hagyományoknak megfelelően a verseny 2020. március 4-ei első, iskolai fordulóját a versenybizottság által biztosított egységes feladatlappal az iskolákban a szaktanárok szervezték meg.

Az iskolai forduló feladatai elsősorban a tankönyvjegyzékben szereplő tankönyvek ismeretanyagára épültek. A központi feladatlapokat és a javítókulcsokat a verseny előtt 2 nappal a megyei/fővárosi versenyfelelősök küldték meg e-mailben a versenyre benevezett iskolák igazgatóinak. A feladatlap 100 pontos, a megoldásra fordítható idő 80 perc volt. Az iskola feladata volt a verseny lebonyolítása és a feladatlapok javítása, értékelése.

A megyei fordulóba legtöbb megyében évfolyamonként az 1.-3. helyezett diákok juthattak be.

Néhány esetben pl. Pest megye és a főváros esetében a magas létszám miatt csak az iskolák legjobb diákjai vehettek rész a megyei megmérettetésben.

Végül is az iskolai fordulón résztvevő 6500 tanulóból 2020. március 13-ig 825 fő nevezését fogadták el a megyei/fővárosi versenyszervezők.

Ezt követően a digitális munkarendre való kötelező áttérés miatt a verseny megyei és országos fordulóját az őszi időszakra halasztottuk. Az új szeptemberi időpontra minden megyei szervező megtette az előkészületeket a döntők hagyományos lebonyolítására.

A versenybizottság a kinyomtatott feladatlapokat és okleveleket kellő számban eljuttatta a megyei szervezőkhöz.

 

A vírus helyzet újabb változásával azonban a Kaán Károly Országos Versenybizottság és a megyei versenyszervezők számára szeptemberben ismét egy új szituáció jött létre.

Így a márciusban elhalasztott 28. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyünk második (megyei/fővárosi) fordulóját a tervezett módon nem tudtuk megrendezni.

A tavasszal jogosultságot szerzett versenyzők nem utazhattak el a megyei forduló helyszínére, ezért 2020. szeptember 18-án saját iskolájukban tanári felügyelettel írták meg a megyei forduló feladatlapját. Egy iskolából a résztvevők száma korcsoportonként viszonylag kevés volt, így a legszigorúbb szabályoknak is meg tudott felelni ez a lebonyolítási mód.

Az iskolai fordulókból továbbjutott 825 tanulóból 438 vállalkozott erre a feladatra. Ez megyénkénti 22 fős átlagot jelentett, ami ebben a nehéz helyzetben igazán jónak számított.

A feladatlapok szakszerű javítását a megyei szervezők koordinálták. Ezt követően elkészültek az eredménylisták, melyet e-mailben 2020. szeptember 24-ig az országos szervezők megkaptak.

A felkészülést segítette, hogy a verseny tanári segédanyagát digitális formában a tanulók és tanáraik számára ingyenesen elérhetővé tettük.

 

A versenybizottság döntése értelmében az országos forduló megrendezésére online formában került sor. A megvalósításban a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet eLearning Osztályának munkatársai voltak a segítségünkre. Ragaszkodva az országos verseny 28 éves hagyományához a tervezett terepgyakorlatot most is megrendeztük. A Szarvasi Arborétumban Dr. Hanyecz Katalin igazgató asszony, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark látogatóközpontjában Körömi Krisztina látogatóközpont-vezetője kamerák előtt mutatta be a két nagyszerű terephelyszínt. A Szarvason készült több mint 36 perces film része volt a döntőnek, az elhangzott ismeretekhez kapcsolódó kérdések az online feladatlap legjelentősebb részét alkották. A többi feladat igazodott a kiíráshoz, a már a megyei fordulóból megismert feladattípusok digitalizált változata volt.

A kiselőadás és a poszter verseny természetesen nem volt része az idei vetélkedésnek.

Az országos forduló előtt a 25 résztvevőtől email-ben egy rövid bemutatkozást és fényképet kértünk. A versenyzők megnyilatkozásai alapján nagy várakozás előzte meg a döntőt. Álljanak itt a későbbi győztes bemutatkozó sorai.

“Kedves Kaán Károly versenybizottság tagjai!

Köszönöm, hogy idén is megtartják ezt az elképesztő versenyt és köszönöm a gratulációt is. Én szerencsére már a tavalyi országos döntőn is részt vehettem és a jó élményekből kiindulva az idei versenyen is elindultam. Azóta már egy másik iskolába járok, mert városomban egy hatosztályos gimnázium is nyílt és én élve a lehetőséggel jelentkeztem a felvételire és fel is vettek. De ez nem akadályozott meg abban, hogy folytassam ezt a versenyt. A tanárommal minden héten gyakorolunk a tanév kezdete óta és így beértük a karantén miatti lemaradásomat. Már nagyon várom a döntőt, hogy végre meghozza munkám a gyümölcsét. Igaz, már más iskolába járok, de a versenyt még a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola diákjaként írom meg. Üdvözlettel: Nagy Nóra, Heves megye idei győztese!”

 

Az országos forduló előtt rendeztünk egy próbaversenyt amelynek során sor került a regisztrációra, így mind a 25 döntőbe jutott versenyző és felkészítő tanára megismerkedhetett a verseny online felületével, valamint a várható feladattípusokkal. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a november 6-ai országos forduló minden technikai nehézség nélkül lebonyolódjon. Az országos döntőben a tanulók teljesítménye átlagosan 85%- os szintet ért el, a győztes eredménye 94% volt. Szoros küzdelemben, holtverseny után a terepgyakorlati kérdésekre adott válaszok döntöttek dobogós helyezésekről.

Az országos versenybizottság egy ajándékcsomaggal, oklevéllel, illetve a dobogósokat és felkészítő tanáraikat Kaán Károly éremmel jutalmazta. Dicséretet érdemel az a 15 visszatérő tanár, akik az idén is eredményesen segítették versenyünket. A rendkívüli helyzet miatt az ajándékok postai úton jutottak el az érdekeltekhez.

A versenyzők és felkészítő tanárok visszajelzései alapján az online verseny bár nem pótolhatta az eredeti lebonyolítás hangulatát, színvonalasan, technikai gond nélkül zajlott le.

A tapasztalatok feldolgozása után elkezdődött a jövő évi verseny előkészítése és az új helyzethez való igazítása.

 

Bódis Bertalan a Kaán Károly versenybizottság szakmai vezetője, zsűri elnöke

Dr. Krizsán Józsefné Kaán Károly versenybizottság titkára

 

Eredmények

1 . helyezett: Nagy Nóra Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola

Felkészítő tanára: Gyárfásné Kovács Marianna

 

2 . helyezett: Tamási Blanka Flóra Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda

Felkészítő tanára: Farkas Ferenc

 

3 . helyezett: Mészáros Zoltán Erik Bíborvég Általános Iskola, Decs

Felkészítő tanára: Valentinyi János

 

 

Close Search Window