Zenei hírek – Magyar nóta műsor Fejes Imre emlékére

Egy régi Film-Színház-Muzsikában olvastam, hogy a 100 éve elhunyt Ady Endre kedvenc magyarnótájának címe „Befújta az utat a hó”. A legendás  Puskás Öcsi pedig a  „Nótás kedvű volt az apám” című hallgatót játszatta leggyakrabban, sőt szívesen énekelte is. Ennek a dalnak a szerzője a Mezőtúrról származó Fejes Imre, akiről az utóbbi évtizedekben évről évre megemlékezünk. Az idén is tehetséges, népszerű előadók szórakoztatták a nagyérdemű közönséget a Városi Színházteremben, május 19-én Petróczki Csaba szervezésében – az Önkormányzat és a Közösségi ház támogatásával. Énekeltek:  Farkas Rozika, Életmű díjas művész; dr. Fehér Eszter; Kádár Zsuzsa; Major Mihály, Nyíri Szabó Sándor; Petróczki Csaba, Sztruhala József; kísért: Rácz Aladár és zenekara. Sok zenebarátnak ismerősen cseng a prímás neve. Igen, ő rokona a világhírű Kossuth díjas cimbalomművésznek, Rácz Aladárnak (1886-1958). A  több mint három órás nótaesten a közönség önfeledten énekelt együtt a kitűnő előadókkal.

Berczeli Endre