Végzős diákok köszöntése 2021

Kedves Végzős Diákok!

 

Mezőtúr Város Önkormányzata nevében rendhagyó módon köszöntelek Benneteket. Sajnos a járványügyi helyzet már tavaly sem és az idei évben sem tette lehetővé a ballagások megrendezését, azt, hogy személyesen, méltó módon elbúcsúzhassatok tanáraitoktól, osztálytársaitoktól. De ez nem változtat azon a tényen, hogy lezárult egy négy évig tartó boldog időszak és elkezdődik egy reményteljes jövő mindenki számára. A felnőtt kor küszöbén elérkezett az első nagy megmérettetés az érettségi vizsga, amely felteszi a koronát tanulmányaitokra. Szívből kívánom, hogy ez a korona mindenki számára fényesen ragyogjon, álmaitok maradéktalanul valósuljanak meg, sikerüljön elérni kitűzött céljaikat. Vigyétek magatokkal, őrizzétek és adjátok tovább azt az „örökséget”, amit az iskolában kaptatok, tetteiteken keresztül öregbítsétek iskolátok és Mezőtúr hírnevét! Legyetek méltó példaképei a Benneteket követő nemzedéknek!

Ne feledjétek, az ember annyit ér, amennyit tesz a világért, a hazájáért!

Merjetek nagyokat álmodni és azokért akarjatok és tudjatok küzdeni, dolgozni!

Bármerre is szólít Benneteket az élet, emlékezzetek arra, hogy Mezőtúr kapui mindig nyitva állnak.

Ezúton szeretném külön megköszönni a digitális oktatás során nyújtott példaértékű helytállásotokat, amely mindenki elé új kihívásokat állított, de nagyszerűen vettétek az akadályokat. Hálás köszönet illeti a pedagógusok és a szülők áldozatos munkáját, akik támogatására most még nagyobb szükség volt, mint valaha.

 

Végezetül Szent-Györgyi Albert szavaival kívánok további tanulmányaitokhoz, munkátokhoz sok sikert és mindenekelőtt nagyon jó egészséget!

 

„ Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

 

 

Herczeg Zsolt
polgármester