Városi Pedagógusnapi ünnepség Mezőtúron 2021

Városi Pedagógusnapi ünnepség Mezőtúron

2021. szeptember 10-én, pénteken, Mezőtúr Város Önkormányzata Városi Pedagógusnapi Ünnepséget szervezett a Közösségi Ház jurta termében.

Patkós Éva, Mezőtúr város Önkormányzatának nevében köszöntötte a városban dolgozó óvónőket, tanítókat, tanárokat, dajka néniket, a munkájukat segítő technikai dolgozókat, s mindazokat, akik bármely területen munkájukkal segítik a fiatalság nevelését.

Az eseményen részt vett Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, Szűcs Dániel Mezőtúr Város alpolgármestere, Csányi Tamás országgyűlési képviselő, Kozák Zsolt Gyula, a Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetõje, Tar Anikó, a Kossuth Iskola vezetője, Karapancsevné Jász Ildikó, a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola tagintézmény vezetője, Gyuricskóné Horváth Ágnes a Rákóczi Iskola vezető helyettese, Kecséné Varga Beáta a Rákóczi Iskola vezető helyettese, Kovácsné Tódor Enikő a Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnázium és Kollégium igazgató helyettese, Égerné Tamás Annamária, a Mezőtúri Református Kollégium főigazgatója, továbbá a város képviselői és nem utolsó sorban, akikért aznap mindenki összegyűlt: a kitüntetettek és hozzátartozóik.

Az ünnepség kezdetén a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola három diákja köszöntötte színes műsorával a megjelent pedagógusokat és vendégeket. Hegyi Hanga, Erdős Alen és Gonda Vera mindenkit elkápráztatott zenei tehetségével.

Az ünnepi köszöntőt Dr. Krizsán Józsefné, a Magyar Ezüst Érdem-kereszt kitüntetés tulajdonosa, valamint a Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke mondta el. dr. Krizsán Józsefné felidézte első tanítónőjét, Mária nénit, akinek kórusban mondták a szorzótáblát, éppen 49- en- hiszen évtizedekkel ezelőtt ilyen magas volt az osztálylétszám az iskolákban és a csoportlétszám az óvodákban.

Mezőtúr Város Képviselő-testülete „ÉLETMŰÉRT” díjat adományozott Fekete Gáborné részére, a Mezőtúri Református Gimnázium biológia- földrajz szakos tanára részére, akinek kiemelkedik szervezési feladati közül a Benkő Gyula Országos Komplex Termé-szettudományi Vetélkedő megrendezése évről évre, valamint szakmai segítsége elengedhetetlen a Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti Verseny döntőjében. A társadalmi életben is aktív közösségi szerepet vállal Mezőtúr városában. Részt vesz a véradás szervezésében, a pedagógus kórus szervezésében, továbbá a környezettudatos nevelésben saját biotermékeivel.

Mezőtúr Város Képviselő-testülete „ÉLETMÛÉRT” díjat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztere, Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET”  és a Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pro Juventute díjat adományozott Lovasné Török Katalin, matematika-műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos tanár részére. 1985-tõl a mezőtúri Rákóczi iskolában kapott kinevezést, ahol nyugdíjba vonulásáig folyamatosan végezte nevelő-oktató, valamint 1997-tõl igazgatóhelyettesi munkáját. Mindig fontos volt számára, hogy a gyermekek, pedagógusok és egyéb munkatársak jól érezzék magukat az iskolában.

Vidám, őszinte személyiség, a motiválást, a meggyőzést alkotóerőként használta.

Mezőtúr Város Képviselõ-testülete „ÉLETMÛÉRT” díjat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET”, és a Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pro Juventute díjat adományozott Nagyné Mile Ilona részére, aki 1984 óta a Kossuth úti iskola nevelőtestületének meghatározó tagja. A Németh József Matematika Emlékverseny egyik szervezője évek óta. Az intézmény, a pedagógus pálya iránt elkötelezett, hiteles, innovatív pedagógus.

Mezőtúr Város Képviselő-testülete „Mezőtúr neveléséért, oktatásáért” kitüntető díjat adományozott Nánási – Német Dóra részére, aki 2005-tõl dolgozik a Kossuth Iskolában. Az iskolában 10. éve bevezetésre kerülő magyar-angol két tanítási nyelvű képzés szakmai vezetője, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője. A Csodaszarvas program keretében vezető pedagógusként szervezi az angol nyelvi táborokat diákok részére.

Mezőtúr Város Képviselő-testülete „Mezőtúr gyermekeiért” kitüntető díjat adományozott Tóth Gyuláné részére, aki 1984-tõl nyugdíjazásáig óvodatitkári tisztséget töltött be a Városi Óvodákban. Munkáltatói és munkatársai mindenkor számíthattak megbízhatóságára, széleskörű tájékozottságára, tapasztalatára. Felettesei többször is vezetői dicséretben részesítették.

Az Emberi Erőforrások Minisztere Dr. Kásler Miklós miniszter úr „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREMET” adományozott Hegedűsné Fehér Edit óvodapedagógus részére. 2003-2007 között megbízást kapott a Mesekert Óvoda tagintézmény vezetésére, majd 2014-tõl a Harmatcsepp Óvoda tagintézmény-vezetői feladatait látta el. Több pályázatot írt (Zöld Óvoda, IPR), mellyel erősítette a Mezőtúri Városi Intézmény hírnevét.

„ARANY DIPLOMÁSKÉNT” köszöntötték Guba Bélánét, aki a Mezőtúri Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola gordonkatanára volt nyugdíjazásáig. Több növendéke választotta az életen át tartó zenei tevékenységet, pályát. Rendszeresen és eredményesen vettek részt csellistái a különböző versenyeken, fesztiválokon.

„ARANY DIPLOMÁSKÉNT” köszöntötték Hegyi Imrénét, a Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium nyugalmazott magyar-orosz szakos tanárát. Rendkívül értékes munkát végzett a tehetséggondozás területén. Az „Édes anyanyelvünk”, a „Szép Magyar Beszéd”, a Petőfi szavalóverseny, az Implom József helyesírási versenyeken, tanítványai rendszeresen a megyei élmezőnyben voltak.

ARANY DIPLOMÁSKÉNT köszöntötték Kócsa Jánosné óvodapedagógust. 1996-tól a 2.sz Napköziotthonos Óvoda Rákóczi úti óvodájában dolgozott 2008-as nyugdíjazásáig. Itt vezető helyettesként látta el feladatait az óvodák összevonásáig. Számos elismerésben volt része, de a legnagyobb a gyerekek, szülők szeretete, a munkatársakkal való jó kapcsolat. GYÉMÁNT DIPLOMÁSKÉNT köszöntötték Borsi Sándornét, aki 1964-tõl 1969-ig a mezőtúri Kilián lakótelepi óvodába dolgozott, majd áthelyezéssel a Petőfi úti Óvodába került, ahol óvónőként dolgozott 1996-os nyugdíjba vonulásáig. Szakmai tapasztalatait szívesen osztotta meg az óvodába gyakorlatot végző főiskolai hallgatókkal és pályakezdő kolléganőivel.

1990-ben az eredményesnek minősített munkájáért Művelődési Miniszteri dicséretben részesítették.

VAS DIPLOMÁSKÉNT köszöntötték Török Lászlót, aki történelem és földrajz tantárgyon belül törekedett az összefüggések megláttatására, a haza földjének és történelmének bemutatásával az igazi hazaszeretetre nevelni.

VAS DIPLOMÁSKÉNT köszöntötték Veres Gyuláné Varga Esztert, aki közel négy évtizedet töltött a választott és szeretett pedagógusi pályán, magyar nyelv és irodalom- történelem szakos tanárként. Munkáját számos kitüntetéssel, többek között a Művelõdési Minisztérium dicsérő oklevelével és Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el.

A díjak átadása után Herczeg Zsolt polgármester közös koccintásra invitálta a megjelenteket és elismerését fejezte ki a városban folyó magas szintű pedagógiai munka gyakorlásáért. Reményeit fejezte ki a járványügyi helyzetalakulásával kapcsolatban, és kívánta, ezáltal maradhasson a jelenléti nevelés- oktatás az óvodákban, iskolákban, és ne kelljen újra a digitális oktatás nehézségeivel sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak szembesülniük.

 

Kakuk Móni, fotó: Jenei József