Újra mozizhatunk Mezőtúron

Mezőtúr Város Önkormányzata konzorciumi együttműködési formában Mezőtúr Fejlesztéséért Helyi Közösség elnevezéssel támogatásban részesült a TOP CLLD pályázati konstrukció keretein belül. Az elnyert támogatás összege 250 millió forint. A támogatás alapfeltétele volt a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megalkotása, amely tartalmazta a helyi közösségek fejlesztési igényeit. Az így meghatározott közösségi igényekre építve kerültek kiírásra a pályázati felhívások. A legnagyobb volumenű felhívás az úgynevezett kulcsprojekt, amelynek célja multifunkciós kulturális és közösségi tér kialakítása a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt található épületben. A beruházás eredményeként a helyi igényekhez igazodó közösségi, kulturális tér úgy kerül fejlesztésre, hogy a megőrzött színháztermi funkció mozi funkcióval egészül ki, azaz premier filmek levetítésére alkalmas, a mai kor igényeit teljes mértékben kielégítő mozi kerül kialakításra.

 

További TOP “CLLD” fejlesztési célú pályázati felhívásnak köszönhetően újul meg 4 db teniszpálya a Városi Sportcentrumban és a Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár egységei is új belsővel várják majd az olvasókat.  Felújításra kerül az Ifjúsági lakótelep mögött a gördeszka pálya és a jelenlegi “garázs”, valamint vizesblokk is épül. Szintén az Ifjúsági lakótelepen játszótér kerül megépítésre. A konstrukciónak köszönhetően megújul a Wesselényi úti “Sallai iskola” egyik szárnya, amely közösségi szintér funkcióját tölti be.

„az átalakításra váró színházterem”

A pályázati támogatás a fejlesztéseken kívül közösségi programok megrendezéséhez is biztosít támogatást, mint például: A helyi hagyományok, kulturális értékek és tudományos ismeretanyag átadását szolgáló oktatási-nevelési és ismeretterjesztő programok és a civil társadalom erősítését célzó programok.

A pályázati felhívásokon keresztül megvalósuló fejlesztések – legyen az fejlesztési vagy szociális típusú – legfőbb célja, hogy a mezőtúri lakosság igényeire épül és a helyi igényeket szolgálja ki a kivitelezés, illetve a megvalósulás után. Fontos kiemelni, hogy nemcsak egy-egy program kerül/kerülhet támogatásra, hanem programsorozat is, amely pozitív eredményét hosszabb ideig érezhetjük. A megvalósulások helye és a programok sokszínűsége alapján látható, hogy nem egy meghatározott célcsoport, lakóközösség, városrész fejlődik, hanem Mezőtúr egésze részesül ebből a fejlesztési támogatásból.

 

Herczeg Zsolt

polgármester