Új főigazgató a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet élén

 

Dr. Szecsei Klára április 1-jével kezdte meg munkáját a Mezőtúri Kórház – és Rendelőintézetben. Tisztelt Főigazgató Asszony, mit lehet tudni a poszt betöltésének előzményéről?

1988-ban kerültem előző munkahelyemre, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetbe, ahol orvosként/szakorvosként dolgoztam. 1999-től a minőségirányítási vezetői, majd az orvosigazgatói feladatokat is elláttam. Három szakvizsgával és egy másod-diplomával rendelkezem.
A Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet megüresedett főigazgatói posztjára a JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója, mint megyei szakmai irányító, megyén belül keresett olyan szakmai tapasztalattal rendelkező vezetőt, akit alkalmasnak tart és az Országos Kórház Főigazgató felé javasol a feladat ellátására. A megtisztelő előzetes választás rám esett, ez volt az alapja az Országos Kórház Főigazgató által történő főigazgatói kinevezésemnek.

 

Bár még igen kevés idő telt el, mégis tudna mondani néhány szót arról, milyen koncepció alapján képzeli el az itteni munkát?
A jelenlegi járványügyi helyzet meghatározza Intézményünk tevékenységét, a mindennapi betegellátás mellett munkatársainkkal részt veszünk a járványügyi megelőző ellátásban oltópontjaink működtetésével.
A Kórház rendelkezik szakmai fejlesztési tervvel, melyet az előző vezetés határozott meg, ami szolgálja a területi ellátási kötelezettségünkbe tartozó lakosság egészségügyi ellátási színvonalának emelését, a betegek biztonságát, illeszkedik a megyén belüli egészségügyi ellátási rendszerbe. Arra fogok törekedni, hogy a meglévő tervek megvalósuljanak, reagálva a külső tényezők változásaira, esetenként azonnali feladatokra.
Rövid áttekintés alapján, elsődleges feladatként a lakosság és minden ellátottunk érdekében a meglévő fekvőbeteg osztályok szakmai színvonalának megőrzése mellett a járóbeteg ellátás erősítése és a röntgen diagnosztika korszerűsítése jelentkezik.

 

Milyen célok motiválják Önt?
Tapasztalatom szerint a mezőtúri kórház tevékenységét a város és a környező települések lakossága megfelelőnek ítéli, elégedettek az ellátás színvonalával, munkatársaink tevékenységével.
Nem lehet más célom, mint a Kórház jó hírnevének megőrzése, ha lehet az ellátottak elégedettségének emelése, melyet munkatársaimmal bizalmon alapuló „csapatmunkával” szeretnék elérni, együttműködve a segítő szándékú helyi szervekkel/szervezetekkel, folytatva az elődök munkáját.

 

 

Miskolczi Adrienn