Túri Halas Napok II. rész

Túri Halas Napok 2. rész

Előző lapszámunkban beszámoltunk a délelőtti programokról, a horgászverseny és a halétel főzőverseny eredményeiről. A délután folyamán egyre többen érkeztek a Városi Strandfürdő területére. Volt, aki először a medencébe csobbant bele, volt, aki rögtön a kézműves vásár vagy a színpad felé vette az irányt, gyermeksziget, és számos program közül választhattak a II. Túri Halas Napra látogatók. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

A színpadon fél kettőtől fellépett Petróczki Csaba nótaénekes, őt követte a vidám Cory és a Happy Gang pop együttes. A délután folyamán több mezőtúri zenész hangszert és mikrofont ragadhatott, az első volt a populáris rockzenét játszó #ComingSoon Zenekar saját dalaikkal.

Az estét nyitotta a legendás énekes pár, Korda György és Balázs Klári, akik nemcsak humorukkal és slágereikkel lopták be magukat ezúttal is a mezőtúri közönség szívébe, de egy-egy dallal bizony sikerült visszahozni a 70-es, 80-as évek nosztalgikus hangulatát.

Cristoph Consty mezőtúri énekes szintén saját, angol nyelven megírt dalokkal érkezett, amikben az érzelmek, a ritmus, az új zenei irányvonalak egyszerre teremtettek fergeteges színpadlétet.

A New York-i születésű Király Viktor és zenekara este fél kilenckor kezdte meg élő koncertjét. A 2008-as év hangja, 2014-ben a legjobb férfi előadó, a negyedik Megasztár győztese a 3rd Dimension cimű platinalemezének dalai mellett, szóló és stúdióalbumjainak repertoárából is hozott a mezőtúri koncertre. Őt követte éjfélig a színpadon Hamvai P.G. lemezlovas, zeneszerző, aki mindezek mellett ismert zenei producer.

A Városi Strandfürdő területén megrendezett II. Túri Halas Napok szombati napja sikerrel zárult és a szervezők bíznak benne, hogy 2022-re a járványhelyzet elmúlásával, immár felszabadultabban és védettségi igazolvány használata nélkül, mindenki számára egyformán látogatható lehet.

 

Kakuk Móni