Túri Halas Napok – Hagyományőrző – és Gasztronómiai Fesztivál

2019. július 13 – án került megrendezésre az első Túri Halas Napok – Hagyományőrző- és Gasztronómia Fesztivál (TOP-7.1.1-16-H-081-2). A programok három helyszínen zajlottak: a Ligeti-tónál, az Erzsébet – ligetben és a Fekete István utcában.

Nagy örömünkre és reméljük, hogy a többség megelégedettségére, létrejöhetett, útjára indulhatott, egy olyan új kezdeményezésnek helyt adó rendezvény, amely véleményünk szerint harmonikusan illeszkedett az eddigi jól megszokott és kialakult városi programsorozatba és elsődleges céljának tekinti a hagyományőrzést, a helyi kulturális értékek ápolását.

Áttekintve városunk számos közösségépítő, színvonalas rendezvényeit, továbbá figyelembe véve az igényeket, arra a következtetésre jutottunk, hogy a halászat hagyományát, a halas ételeket elkészítését bemutató, népszerűsítő és a fazekasságot felölelő, ezeket egy csoportba hozó rendezvénnyel még nem rendelkezünk.

A festői környezetű, természet közeli helyszín lehetőséget teremtett a rendezvényben résztvevők számára a környezettudatos szemléletmód kialakítására, továbbá arra is, hogy a különböző korosztályokat, a fiataloktól az idősekig egy csoportba hozza. Ez különösen fontos azért, mert az idősebb korosztály a legalkalmasabb arra, hogy a hagyományokat, a kulturális értékeket át tudják adni az arra nyitott, érdeklődő fiatalság számára. A rendezvény továbbá kiváló alkalomként szolgált a társadalmilag hátrányosabb helyzetben lévő csoportok, fiatalok bekapcsolására is.

A Túri Halas Napok két alappillére a Ligeti-tó környezetében zajló horgászverseny, illetve a Fekete István utcában zajló, nagysikerű halételfőző verseny volt. A horgászverseny már a kora reggeli órákban kezdődött és hatalmas érdeklődés kísérte minden korosztály részéről. A verseny alkalmával kifogott halat, akár a főzőversenyhez is fel lehetett használni. Ezúton is hálásan köszönöm Veres Imrének a verseny szervezésében, lebonyolításában nyújtott önzetlen, magas színvonalú segítségét.

A mezőtúri hagyományok, értékek között kiemelt szerepet tölt be a túri fazekasság, Méltán viseli Mezőtúr a „Kerámia Fővárosa” címet.  A Nagykunság délkeleti részén található település a 19. század utolsó harmadára, a történelmi Magyarországot figyelembe véve, az egyik legjelentősebb fazekas központtá fejlődött. Az igazán kiváló fazekas mesterek közül a leghíresebb, Badár Balázs emelkedett ki, akinek a munkássága a mai napig hatással van Mezőtúr fazekas kultúrájára. A mezőtúri fazekasság 2009-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára.
A délelőtti órákban Pusztai Zsolt muzeológus, a Túri Fazekas Múzeum igazgatójának előadását hallgathatták meg a jelenlevők a fazekasságról és a halászat történetéről. A mezőtúri fazekasság a főzőversenynél is szerepet kapott, hiszen minden főzésben induló csoport egy – egy tradicionális mezőtúri tálat, tányért kapott ajándékba, amelyben az elkészített ételek felszolgálása, kóstoltatása, elbírálása történt a neves zsűri előtt. Szatmári János séf, a zsűri elnöke az eredményhirdetésen külön kiemelte az egységes, minőségi tálalást, továbbá elmondta, hogy Mezőtúr nagyon büszke lehet magára, hiszen a versenyben több mint 20 halas étellel neveztek a versenyzők és a mindenki által jól ismert halászlé mellett számtalan különleges halétellel találkozhattak a zsűri tagjai. A főzés iránt érdeklődők a rendezvénysátorban Kiss Miklós tréner séf, főző show-ját, bemutatóját tekinthették meg. Az előadásokkal párhuzamosan Biriszló Zsolt vezetésével kutyabemutató kápráztatta el a közönséget az Erzsébet-liget csodálatos környezetében.

A rendezvényen jelen voltak a helyi kézművességet bemutató árusok is, melynek köszönhetően létrejött a helyi kézművesek gazdag választékát felsorakoztató „Kézműsek utcá”-ja. A helyszínen lehetőség nyílt a fazekaskorongozás kipróbálására is. A FICSAK Mezőtúr Alapítvány által létrehozott ún. „gyermeksziget” gazdag lehetőségei, a felhőtlen szórakozás örömét teremtették meg a megjelenő gyermekek számára. Mezőtúr Város neve összeforrt egy régi, ámde mára újra virágkorát élő hangszerrel, a citerával. Városunkban számos citerazenekar működik, talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ország egyik leggazdagabb citerás hagyományokkal büszkélkedik városunk. Citerás zenekaraink nemcsak országos, hanem nemzetközi színtereken is képviselik településünket. Az egész napos rendezvényen felléptek helyi csoportok, akikre méltán büszkék lehetünk és mindig üde színfoltjai városunk kulturális életének. A nap folyamán a közönség találkozhatott Petróczki Csaba nóta énekessel, a Városi Mazsorett Csoport bemutatójával, Szabó Lászlóné vezetésével, a Mezőtúri Wing Chun Kung Fu Harcművészeti Sportegyesület bemutatójával, Pápai Károly vezetésével, a Kner Tánc Sportegyesület műsorával, Kötél Lolita vezetésével, a
Mongol Agrár Zrt. Népdalkör műsorával, Seres Attiláné vezetésével, továbbá a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület citera műsorával, Csíder István vezetésével. Fellépőink között köszönthettük még Csocseszt, illetve a Csillag Musical – János Vitéz interaktív előadását is megtekinthették az érdeklődők.

Az egész napos hagyományőrző, kulturális értékeket ápoló, azokat egy környezetbe, egy közösségbe hozó rendezvényt Kocsis Tibor jó hangulatú, akusztikus könnyűzenei koncertje zárta.

A Túri Halas Napok számos, jó szándékú ember összefogásának, egy csapatmunkának az eredménye! Köszönünk minden segítséget, támogatást, kiemelten a rendezvény házigazdájának, Herczeg Zsolt polgármester úrnak. Továbbá köszönetet szeretnénk mondani, Mezőtúr város vezetésének, a város hatóságainak, a Polgárőrségnek, a Mezőtúr önkormányzati cégeinek és munkatársaiknak, a FICSAK Mezőtúr Alapítványnak, a kézműveseknek, Herceg Antalnak, a Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubjának elnökének, a Városi Nyugdíjas Klub tagjainak, az árusoknak, a magánembereknek, a szorgalmas munkatársaknak, akik támogatása, önzetlen munkája nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre.

                                                                                                     Vasas István

                                                                                                  projektmenedzser

projektmenedzser