Testületi sajtótájékoztató

Megkérdeztük…

 

Mezőtúr város képviselő-testülete 2018. november 8-án tartotta meg soros nyilvános és zárt ülését, ezt megelőzően október 8-án egy soron kívüli ülésre is sor került. Herczeg Zsolt polgármester és Batta Attila Viktor alpolgármester sajtótájékoztató keretein belül számolt be a legfontosabb napirendi pontokról.

A TOP-3.2.1-15-JN1-2016-00006 azonosítószámú „Komplex épületenergetikai fejlesztések Mezőtúron” című pályázat keretében megvalósítani tervezett építési beruházás tárgyában nyílt eljárás szabályai szerint lefolytatandó hirdetmény közzététele nélküli, nemzeti közbeszerzési eljárás eredményéről tárgyalt a testület októberben. Milyen döntés született?

H.Zs.:  A pályázat keretében a Csoda-vár Óvoda komplex épületenergetikai felújítása valósul meg. A kivitelező kiválasztása megtörtént, így a közbeszerzési eljárás nyertese a tószegi székhelyű Szinten Tartó Szolgáltató Szociális Szövetkezet lett. A projekt összértéke 138 és fél millió forint és jó hír, hogy az Önkormányzatunknak mindösszesen 75.890 forintot kell a felújításhoz plusz forrásként hozzátennie. A kivitelezési munkálatok a következő esztendő nyarán, a szünidőben kezdődnek el. A pályázat keretében nyílászáró csere, homlokzati hőszigetelés és a fűtési rendszer korszerűsítése valósul meg, továbbá napelemek és napkollektorok kerülnek felszerelésre az épület lapostetős részén.

A november 8-án megtartott soros ülésen a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatának ellátásáról döntöttek többek között. Mit tudhatunk erről?

H.Zs.: A téma azért szerepelt a napirendi pontok között, mert Pappné Juhász Emília ügyvezető asszony megbízatása 2018. december 31-én lejár. Önkormányzatunk úgy döntött, hogy nem ír ki pályázatot, ennek következtében egy olyan előterjesztés került a képviselő-testület elé, amelyben az ügyvezető megbízatását újabb öt évvel meghosszabbítja. A testület egy ellenszavazattal úgy döntött, hogy továbbra is bizalmat szavaz ügyvezető asszonynak. Ez tehát azt jelenti, hogy Mezőtúr Város Képviselő-testülete a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Nonprofit Kft. ügyvezetői feladataival Pappné Juhász Emíliát további öt évre – 2019. január 1-től 2023. december 31–ig bízza meg. Az ügyvezetőnek ezúton is gratulálunk és a továbbiakban is számítunk magas színvonalú munkájára.

 

A 032 hrsz-ú, Miklósi út 7. szám alatti ingatlan hasznosításáról is tárgyaltak a képviselők. Mit tudhatunk a részletekről?

H.Zs.: Mezőtúr Város Önkormányzata 2014-ben megvásárolta a Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat tulajdonában lévő 032 hrsz-ú, Mezőtúr, Miklósi út 7. szám alatti telephelyet. Az ingatlant az MVK Mezőtúri Városüzemeltetési Kommunális Nonprofit Kft. használta szelektív hulladékválogató üzem működtetése céljából. Időközben kihirdetésre került a hulladékról szóló törvény módosítása, amely megteremtette a hulladékgazdálkodási rendszer átalakításának jogszabályi feltételeit. Ennek következtében Mezőtúr Város Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő MVK Mezőtúri Városüzemeltetési Kommunális Nonprofit Kft.-t megszünteti oly módon, hogy beolvasztja a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Közhasznú Nonprofit Kft-be. Tekintettel arra, hogy a feladat ellátása nem a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Közhasznú Nonprofit Kft-hez tartozik, felmerült a Miklósi út 7. szám alatti ingatlan értékesítésének lehetősége. Az ingatlant jelenleg a Kft. bérleti szerződés útján hasznosítja, azonban hosszú távon az épületek felújításra szorulnak, melyre jelenleg nincs fedezet a költségvetésben. A képviselő-testület a határozati javaslatot támogatta, így meg fog jelenni a pályázati kiírás az értékesítés részleteiről.

Mezőtúr Város 2018. évi nyári rendezvényeinek értékelése is a napirendi pontok között szerepelt valamint tárgyalt a testület Mezőtúr város 2019. évi tervezett rendezvényeiről is. Mit tudhatunk erről?

B.A.V.:Mezőtúr város nyári rendezvényeinek szervezői –a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. a Túri Vásárról; a Mezőtúr Város Sportjáért Alapítvány a Vízparti Fieszta, a Sárkányhajó verseny, Lampionúsztatás és Utcabál vonatkozásában; az East Fest Event Kft. pedig az East Fest-ről – a 2018. évi nyári rendezvények értékelése céljából elkészítették tájékoztatójukat. A beszámolók alapján elmondható, hogy az idei rendezvények sikeresnek bizonyultak. A programok jövőre is várják a kikapcsolódni vágyókat. 2019. május elsején kerül megrendezésre a Városi Majális az Erzsébet-ligetben, május 26-án a gyermekek kerülnek középpontba, míg június 24-én lesz a Szent Iván éji tűzugrás. Az arTúr Fesztivált augusztus 6-a és 10-e között, míg a Túri Vásárt augusztus 11-én rendezik meg. Augusztus 24-én Lampionúsztatás és Utcabál várja az érdeklődőket. Jövőre is lesz nyárbúcsúztató rendezvény, ugyanis szeptemberben az Ősz-Ülő programjai várják a közönséget. Az év végi események sora jövőre is az adventi programokkal zárul.

A „Hass, alkoss, gyarapíts” és a „Nőjj itthon nagyra” című helyi ösztöndíj programok határidejének meghosszabbításáról is döntött a testület. Mit tudhatunk erről?

B.A.V. :Mezőtúr város Önkormányzata, mint konzorciumvezető és partnerei pályázatot nyújtottak be az EFOP 1.5.3-16 felhívásra, „Komplex humán szolgáltatásfejlesztése térségi szemléletben” címmel, valamint az EFOP 3.9.2-16 kiírásra, „A humán kapacitások fejlesztése Mezőtúr térségében” címmel. Mindkét projekt keretében olyan helyi ösztöndíj programra nyílik lehetőség, amely a településen állandó lakcímmel rendelkező, tehetséges és szociálisan rászoruló diákok, valamint a felsőoktatásban továbbtanulók számára került kiírásra. Olyan fiatalok pályázatát várjuk, akik aktív tagjai a helyi közösségnek és akikre büszkék lehetnek a településen élők. A „Hass, alkoss, gyarapíts” ösztöndíj program keretében legfeljebb 30 tanulónak, havonta maximum 15.000 forint összegű ösztöndíj adható 10 hónapon keresztül, míg a „Nőjj itthon nagyra” ösztöndíj program keretében legfeljebb 22 tanulónak, maximum 15.000 forint összegű ösztöndíj adható szintén 10 hónapon keresztül.  A szeptemberben megjelent felhívásban megjelölt benyújtási határidőig beadott pályázatok száma nem érte el a projektszinten maximálisan díjazható pályázók számát, így mindkét projekt esetében a pályázati határidő 2018. november 30-ig történő meghosszabbításáról döntött a testület.