Tájékoztató Vendéglátó üzletek, Üzletek, Szálláshelyek

Tájékoztató

Vendéglátó üzletek

Üzletek

Szálláshelyek

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm. rendelet alapján az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

Vendéglátó üzletben (többek között idetartozik a kocsma is) az ott foglalkoztatottak kivételével tilos tartózkodni. Kizárólag az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig megengedett a vendéglátó üzletben való tartózkodás.

A rendelkezést nem kell alkalmazni

a)a munkahelyi étteremre, illetve büfére,

b)a szálláshelyen található étteremre, illetve bárra, ha ott kizárólag a szálláshely vendégét szolgálják ki,

c)a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény (a továbbiakban együtt: nevelési, oktatási intézmény) menzájára, valamint büféjére, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki,

d)az egészségügyi intézményben található étteremre, illetve büfére.

 

Az ott foglalkoztatottak kivételével tilos este 7 óra és reggel 5 óra között az üzletben, a lottózóban, valamint a nemzeti dohányboltban tartózkodni. Az üzlet, a lottózó, a nemzeti dohánybolt ezen időtartam alatt köteles zárva tartani. Este 7 óra és reggel 5 óra között a gyógyszertár és az üzemanyagtöltő-állomás tarthat nyitva.

 

A szálláshelyen tilos tartózkodni az alábbi kivételektől eltekintve:

  • a szálláshelyen foglalkoztatottak,
  • az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek,
  • a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók tartózkodása megengedett.

 

A Korm. rendelet ezen túl rendelkezik arról, hogy a maszk viselésére, illetve a távolságtartásra vonatkozó eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy a védelmi intézkedések betartatásáról a vendéglátó üzlet, az üzlet, a lottózó, a nemzeti dohánybolt, a gyógyszertár, az üzemanyag-töltőállomás, valamint a szálláshely üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

 

Mezőtúr, 2020. november 11.

                                              

dr. Enyedi Mihály
jegyző