Tájékoztató a júliusi és augusztusi testületi döntésekről

Idén nyáron júliusban és augusztusban is három alkalommal ülésezett Mezőtúr város képviselő-testülete. A soros nyilvános és zárt ülést augusztus 29-én tartották meg. Herczeg Zsolt polgármester úr sajtótájékoztató keretein belül számolt be a nyári időszak legfontosabb napirendi pontjairól.

 

Július 24-én több fontos témáról is tárgyalt a testület. Mezőtúr Város Önkormányzata 2019. évi közbeszerzési tervének módosítása a napirendi pontok között szerepelt. Miről esett szó?

 H.Zs. : Elindítottuk a közbeszerzési eljárást az útépítési programunk második és harmadik ütemében. A műszaki tartalmat tekintve nyolc utcában útalap építése valósul meg, míg négy utcában aszfaltozásra számíthatnak a lakosok. Az idei évben az államtól kapott 200 millió forintból, a felvett 150 millió forint hitelből, valamint a saját költségvetésünkből is átcsoportosítottunk erre a célra forrást és így tudjuk megvalósítani a beruházást.
Fontos azt is kiemelni, hogy hamarosan elindítjuk a program utolsó ütemét is, mely keretében négy további utcát leaszfaltozunk majd. A munkálatok végeztével elmondhatjuk azt, hogy 2019-ben összesen 19 utcában építettünk útalapot és 8 utca aszfaltburkolatot kapott.

 

A következő ülés július 31-én volt, melyen egyebek mellett „A zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatására” elnevezésű ZP-1-2019 kódszámú pályázat benyújtásáról tárgyalt a testület. Mit tudhatunk a részletekről?

 H.Zs. : Korábban már Dr. Barancsi Ágnes pályázatíró közreműködésével néhány mezőtúri tanyatulajdonos összefogott és azzal a kéréssel keresték meg önkormányzatunkat, hogy nyújtsunk be egy pályázatot, hiszen sokkal kedvezőbb támogatási intenzitást lehet elérni így, mint hogy ha a tanyatulajdonosok önállóan pályáznának. Sajnos akkor ez a projekt meghiúsult, azonban most ugyanez vonatkozik a zártkertekre, itt azonban kizárólag az önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot. Több zártkert tulajdonos keresett meg bennünket ezzel kapcsolatban, melynek részleteit megtárgyaltuk és úgy döntött a testület, hogy benyújtja a fent említett pályázatot, melynek bízunk sikerességében, hiszen ez által több fejlesztés is megvalósulhat a zárkertek tekintetében.

 

A Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár intézményvezetői pozíció betöltésére kiírt pályázatok bírálatáról zárt ülés keretein belül döntött a testület. Mit tudhatunk erről?

 H.Zs. : Két személy nyújtotta be pályázatát, akiket egy bíráló bizottság hallgatott meg. Ezután a bizottság megfogalmazott egy javaslatot, mely alapján a Képviselő-testület Ács Erikát, a korábbi intézményvezetőt választotta meg nyertesnek, aki az elkövetkezendő öt évben vezeti majd az intézményt. Ezúton is gratulálok neki és további sok sikert kívánok a munkájához.

 

Augusztus 29-én tartotta meg soros nyilvános és zárt ülését a testület. Több téma mellett tárgyaltak a képviselők a Csellár és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kötött feladat-ellátási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről. Mit tudhatunk a részletekről? Miért volt erre szükség?

 H.Zs. : Mezőtúr Város Önkormányzata még 2015-ben kötött feladat-ellátási szerződést a Csellár és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal a körzeti védőnői, iskolai védőnői, iskola-egészségügy és ifjúság-egészségügy tevékenységek ellátására vonatkozóan. Az ellátást végző védőnők a Bt. munkavállalói. A Bt. képviselője, dr. Csellár Zsuzsanna, illetve Nagy Anikó csoportvezető védőnő azzal a kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, hogy közös megegyezéssel szüntessük meg a feladat-ellátási szerződést, és a védőnői tevékenységek ellátása közvetlenül önkormányzati fenntartás alá kerüljön. A kérelmet azzal indokolták, hogy az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosítása alapján a védőnők jelentős béremelésre jogosultak abban az esetben, ha közalkalmazotti jogviszonyban látják el a feladatot. Ennek értelmében úgy döntöttünk, hogy a feladat-ellátási szerződést közös megegyezéssel megszüntetjük és a védőnők így átkerülnek az önkormányzati szférába. Két-három hónap átfutási időre van szükség, miután a védőnők megkapják majd az emelt bérüket.

 

Az EFOP-1.5.3-16-2017-00048 azonosítószámú “Komplex humán szolgáltatásfejlesztés Mezőtúr térségében” és az EFOP-3.9.2-16-2017-00011  azonosítószámú „A humán kapacitások fejlesztése Mezőtúr térségben” projektek keretében a 2019/2020-as tanévben nyújtandó ösztöndíj programra vonatkozó pályázati felhívás elfogadásáról is döntöttek az augusztusi ülésen. Mit tudhatunk az idei részletekről?

 H.Zs. : Az elmúlt esztendőben több mint nyolcvan diáknak tudtunk ilyen módon segítséget nyújtani. A nyertes pályázók tíz hónapon keresztül havi 15 ezer forint összegű ösztöndíjat kaptak. Idén is ezen két projekt keretében nyílik lehetőség olyan helyi ösztöndíj programra, amely a településen élő, tehetséges és szociálisan rászoruló általános iskola felső tagozatos, középiskolai tanulmányaikat végző diákok, valamint a felsőoktatásban továbbtanulók számára került kiírásra. Olyan fiatalok pályázatát várjuk, akik aktív tagjai a helyi közösségnek és akikre büszkék lehetnek a településen élők. A „Hass, alkoss, gyarapíts” és a „Nőjj itthon nagyra” ösztöndíj programok keretében a nyertes pályázóknak idén is havonta maximum 15.000 forint összegű ösztöndíj adható 10 hónapon keresztül. Mindkét projekt esetében szeptember 30-ig van lehetőség benyújtani a pályázatokat. A kiírás részleteiről bővebben a www.mezotur.hu oldalon és a Mezőtúr és Vidéke szeptember 13-ai lapszámában olvashatnak.