Szerelemlakatok a világban

Szerelemlakatok a világban

“Az olvasás olyan, mint a szerelem, aki kihagyja, élete legnagyobb élményét hagyja ki, mert szerelem nélkül mit sem ér az élet” – fogalmaz Dragomán György író, aki huszonhét éve él szép házasságban Szabó T. Anna költővel. Még kamaszkorukban kezdődött a szerelmük, s így ők is példái annak, nem szabad alábecsülni a gimnazista románcokat, a fiatalkori egymásra találásokat.

Sokféleképpen kifejezhetjük társunknak, hogy fontos nekünk. Van egy jelképes gesztus, ami az egész világon elterjedt, a neve: szerelemlakatolás. A szerelmes pár fogadalmat tesz, hogy örökké együtt marad, a lakatot a kiválasztott helyre lakatolja, a kulcsot eldobja vagy jól elrejti, ezzel kifejezve az összetartozást. Firenzéből indult a szokás, amikor a San Giorgio orvosi akadémia végzősei búcsúzóul a Ponte Vecchio rácsaira kattintották lakatjaikat. Nem sokkal ezután őket utánozva a római szerelmespárok  a Ponte Milviót rakták tele lakatokkal. Hogy, hogy nem, Federico Moccia olasz bestselleríró belefűzte A felhők fölött három méterrel című regényébe a szerelemlakatok olasz szokását, amiből film is készült. A népszerű történet emberek millióihoz juttatta el a romantikus ötletet. 

Pécsett már a 80-as évek elején állt egy lakatokkal teli kovácsoltvas kerítés a belvárosban, a Janus Pannonius utcán. A lakatfal ma már dísze és egyik jelképe a városnak. A leghíresebb lakatot pár éve helyezte el szerelmük jelképeként a Pécsre látogató spanyol trónörökös pár, Felipe de Borbón spanyol trónörökös és felesége Letizia Ortiz Rocasolano hercegnő.

Gyulán is elhelyezhetjük lakatunkat, a Park Hotel előtti lakatfalon, ahol Magyarországon egyedülálló módon lakatautomata is működik. Szolnokon a szerelemlakatok elhelyezésére a Tiszavirág gyalogos- és kerékpáros híd tiszaligeti lejárójánál adtak át egy falat. A falra az első lakatot az a két fiatal helyezte el, akik a megyei napilap által meghirdetett pályázaton a legszebben írták meg egymásra találásuk történetét.A Huangshan hegység Kína középső-déli részében fekszik. Huangshan népszerű hely a nászutas ifjú párok és turisták körében is, a láncokon lakatok ezrei hirdetik a hűséget, összetartozást. A szokás szerint a szerelmesek a kulcsot a völgybe hajítják, hogy soha többé ne lehessen a lakatot kinyitni, ahogy nem lehet kettejüket sem elválasztani. Párizsban több ezer lakat díszíti a korlátot a Pont de l’Archevêché-n,  amely  a Notre-Dame székesegyháztól ível át a Szajnán. A Montmarte környékén egy kicsi parkban van egy fal – LE MUR DES JE T’AIME -, amelyre gyerekek által a világ 250 nyelvén fel van írva: „szeretlek” . A moszkvai Luzskov hídon egy páratlan lakat-erdő található. A több fa-szerű szobrot már céltudatosan telepítettek ide. Azóta a “Szerelem vagy Lakat fa” mint idegenforgalmi célpont, az egész világon ismert.

Az idei Valentin- naptól kezdve Mezőtúron, a Közösségi Ház előtti nagy piros szíven is lehetősége van a szerelmeseknek az olasz minta szerint lakatot elhelyezni. A lakatra lehet monogramot, a megismerkedés dátumát vagy egy számukra fontos szót is írni, ami alapján évek múlva is megtalálhatják a gyarapodó lakatok között a sajátjukat.

Kakuk Móni