Sajtótájékoztató a Polgármesteri Döntésekről

Hol tart a Színházterem felújítása? Milyen beruházásokra kerül sor városunkban? – Többek között ezekről is beszélt sajtótájékoztatóján Herczeg Zsolt polgármester

Március 31-én tartotta meg sajtótájékoztatóját polgármester úr, melyen az elmúlt hetek polgármesteri döntéseiről számolt be.

  • Az egyik legfontosabb téma a Színházterem felújítása volt. Milyen döntés született ez ügyben?

H. Zs.: – Mindenki tudja már, hogy a Színházterem felújításával párhuzamosan egy mozi kialakítására is sor kerülne a helységben. Az ezzel kapcsolatban lefolytatott közbeszerzési eljárást eredménytelenné kellett nyilvánítanom, mert olyan árajánlatok érkeztek be, melyekhez nagymértékű többletforrásra lett volna szükség. Most ott tartunk, hogy indikatív árajánlatokat kérünk be vállalkozásoktól és amennyiben ezek az árak igazodnak a mi elképzeléseinkhez, akkor egy újabb közbeszerzési eljárást fogunk lefolytatni. Reményeim szerint ez a projekt még ez évben megvalósulhat.

– A következő döntés egy telekalakítási határozatról szólt, mely a Kilián lakótelepet érinti.

H. Zs.: – Nemrégiben adtam arról tájékoztatást, hogy a Belügyminisztérium által kiírt pályázatra Önkormányzatunk a Petőfi Sándor utca útburkolatának felújítására beadta pályázatát. Nem voltunk abban biztosak, hogy a tulajdoni viszonyok a pályázat benyújtásának határidejéig rendeződni fognak, így volt egy B tervünk, melynek műszaki tartalma a Tulipán utca útburkolata, valamint a Kilián óvodához vezető út útburkolatának a felújítása volt. Ez utóbbinál problémát jelentett, hogy az udvar és az út is egy helyrajzi számon szerepelt, ezért telekmegosztást hajtottunk végre. Mivel a Petőfi utca önkormányzati tulajdonba kerülése határidőre megoldódott, így arra nyújtottuk be a pályázatot. Amennyiben a következő évben lehetőség lesz újabb ilyen pályázatot beadni, akkor az előbb említett másik két utca felújítására is szeretnénk ezt megtenni.

– Hogyan döntött polgármester úr a közúti forgalmi rend felülvizsgálatáról?

H. Zs.: – Az Önkormányzatnak jogszabály által előírt feladata, hogy bizonyos időközönként szakcég bevonásával ezt elvégezze. Ez megtörtént, mely alapján több javaslat született a forgalmi rend megváltoztatásával kapcsolatosan. Többek között a Zrínyi úti óvoda vezetősége javasolta az út egyirányúvá tételét, hiszen köztudottan kaotikus a közlekedés. Ezt a közeljövőben meg fogjuk oldani. Valamint a város több pontja lesz lakóövezetté nyilvánítva, ahol sebességkorlátozásra lehet számítani, hiszen ehhez kapcsolódóan is számos lakossági jelzést kaptunk, melyeket figyelembe véve készültek el a javaslatok. Nekünk az lesz a feladatunk jó néhány változással kapcsolatban, hogy azokat először szaktervező bevonásával megterveztessük. Ebből következően ezek a változtatások az Önkormányzatnak költségekkel fognak járni, így csak fokozatosan valósulhatnak meg, ahogyan azt az anyagi lehetőségeink engedik.

– A Széchenyi utcában élők láthatják, hogy zajlanak a kivitelezési munkák.

H. Zs.: – A Csabai Wágner József utcában lévő szennyvízátemelővel már régóta problémák vannak. Konkrétan az, hogy az idekerülő szennyvíz mennyiséget a szivattyú nem győzi továbbítani a gravitációs rendszerbe. Ezért a nyomóvezetéket cseréljük 63 mm-ről 90 mm-re. Tehát ez a beruházás az üzemelés biztonságát szolgálja, melyet Önkormányzatunk több mint 6 millió forint értékben valósít meg a szolgáltató TRV bérleti díjából finanszírozva.

  • A fogorvosi ellátás tekintetében is határozat született.

H. Zs.: – Miután Dr. Rácz Ildikó megkezdte munkáját az I. számú körzetben, melynek betegeit addig Dr. Jódi Pál és Dr. Patakfalvi Károly látta el, a helyettesítésre vonatkozó megbízási szerződés megszüntetésére került most sor. Még egyszer szeretném megköszönni mindkettejük áldozatos munkáját.

– Milyen polgármesteri határozat született a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával kapcsolatban?

H. Zs.: – Szeptembertől egy sportosztály indul az intézményben, fókuszálva a kézilabdára, vízilabdára, labdarúgásra és úszásra.

– Visszatérve a fejlesztésekre, egy újabb TOP CLLD-s projekt valósulhat meg.

H. Zs.: – A Városi Sportcentrumban négy teniszpálya felújításáról beszélhetünk, melynek értéke több mint 10 millió forint. A pályázó a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft..

– A következő téma a Ligeti-tó halgazdálkodási jogának hasznosításáról szólt, milyen döntés született ez ügyben?

H. Zs.: – A tavat tekintve a Mezőtúri Horgász Egyesület a halgazdálkodási jog gyakorlója. Az Egyesület az erre vonatkozó szerződést a közelmúltban egyoldalúan fel kívánta mondani. Ezt a felmondást az Önkormányzatunk egyeztetve ügyvédeinkkel nem fogadta el, figyelemmel arra, hogy az Egyesület felmondása nem jogszerű. Jegyző úr tájékoztatta az Egyesület elnökét és jogi képviselőjét arról, hogy Önkormányzatunk pályázati úton kívánja kiválasztani a következő hasznosítót és addig nem fogadja el az Egyesület felmondását. Amikor tehát az új halgazdálkodási jog gyakorlója meg van, akkor szeretnénk közös megegyezéssel a Horgász Egyesülettel jelenleg hatályos szerződésünket megszűntetni. Tehát a pályázat kiírására vonatkozó döntésemet hoztam meg.

– Tavasz lévén érkeznek majd az Önkormányzat intézményeinek, gazdasági társaságainak éves beszámolói, tervei.

H. Zs.: – Most a Móricz Zsigmond Könyvtár készítette el szakmai beszámolóját és ez évi szakmai munkatervét, természetesen mindkettőt elfogadtam, és ezúton köszönöm könyvtárosaink munkáját.

– Milyen határozat született a gépjármű várakozóhelyek építéséről és megvalósításáról, valamint a járművek parkolási rendjének szabályozásáról szóló kormányrendelettel kapcsolatosan?

H. Zs.: – A rendelet korábban már módosításra került azzal, hogy ha valaki parkolót szeretne bérelni egy naptári évre, azt megteheti 1 millió forint/év összegért. Sajnos egyetlen bérlő nem jelentkezett, így ebből egy forint bevétele nem származott az Önkormányzatnak. Ezért a korábbi, eredeti módosítási javaslatnak megfelelően 500 ezer forintra mérsékeltem az éves bérleti díjat.

Miskolczi Adrienn