Sajtótájékoztató

Herczeg Zsolt polgármester úr sajtótájékoztató keretein belül számolt be Mezőtúr város képviselő-testületének legutóbbi két ülésének legfontosabb napirendi pontjairól.

H. Zs.: A december 12-i rendkívüli nyilvános ülésen többek között az önkormányzat 2019. évi költségvetésének újabb módosítása után az egyik fontos témánk a Mezőtúri Közös Önkormányzati hivatal további működésével kapcsolatos döntés volt, melynek aktualitása, hogy októberben helyhatósági választások történtek és közös önkormányzati hivatalt működtetünk Mezőtúr, Mesterszállás, Mezőhék és Kétpó településekkel. Az új képviselő-testületeknek ismételten el kellett fogadni az erre vonatkozó megállapodást, tehát a működtetésről szóló szerződést aláírtuk. Következő napirendi pontként az Ambro-Dental Egészségügyi Szolgáltató Bt. – vel kötött feladat-ellátási szerződés megszűntetéséről tárgyalt a képviselő-testület. Ezt az a szomorú tény indokolta, hogy mivel Dr. Ambrózy Péter főorvos úr elhunyt a vonatkozó jogszabályháttér alapján az örökös/örökösök egy éven belül a praxist elidegeníthetik, de most erre nem került sor. Ebben az esetben, az egy év elteltével az önkormányzatra visszaszáll a praxisjog. November 19-én bontottuk fel a betéti társasággal a vonatkozó szerződést, és november 20-tól Dr. Jódi Pál és Dr. Patakfalvy Károly főorvos urakat bízta meg önkormányzatunk a praxis vonatkozásában a helyettesítéssel. Végül még egy nagyon fontos pontot tárgyalt a képviselő-testület: a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezésének támogatásáról. A Magyar Nemzeti Közösségek szempontjából a kezdeményezésnek a tétje az, hogy fel tudják-e használni az EU fejlesztési forrásait arra, hogy javítsák a magyarok által lakott térségek népességmegtartó erejét. Természetesen a képviselő-testületünk ezt a kezdeményezést támogatta.

– Mit tudhatunk a január 30-i testületi ülés egyik legfontosabb napirendi pontjáról, az alpolgármesterek megválasztásáról szóló előterjesztéséről?

H. Zs.: Mindenki számára ismert, hogy november 7-én nem sikerült alpolgármestert választanunk. Név szerint Szűcs Dánielt és dr. Siposné Varga Ildikót terjesztettem elő ismét a testület elé, de a titkos szavazás eredményeként egyik jelölt sem kapta meg a minősített többséget, azaz hét szavazatot, tehát a képviselő-testület most sem választott alpolgármestert. Ennek következtében a Kormányhivatal majd ismét egy törvényességi felhívással él önkormányzatunk irányába, és február végén ismét beterjesztem a testület elé, majd márciusban is, mert 30 naponként ezt meg kell tennem, hisz én vagyok ezért felelős.

– Többször merült fel igény néhány vállalkozás részéről, hogy az ingatlanuk melletti területen, közforgalom számára megnyitott parkolót tudjanak bérelni. Milyen döntés született?

H. Zs.: Az eredeti előterjesztésben 500.000 Ft/parkoló/év + ÁFA bérleti díjat határoztunk meg, de elhangzott egy olyan módosító javaslat, mely ezen összeget megduplázta, tehát 1 millió Ft/parkoló/év + ÁFA. Ezt a módosítást a képviselő-testület elfogadta, így az eddigi érdeklődőket erről fogjuk majd tájékoztatni, amennyiben élni kívánnak a lehetőséggel.

– Következő téma a Nagykun Hagyományőrző Társulás társulási tanácsába történő delegálásról szólt. Mit tudhatunk erről a napirendi pontról?

H. Zs: Az eredeti előterjesztés alapján – melyet én terjesztettem a testület elé – Batta Attila Viktort javasoltam továbbra is, hogy képviselje önkormányzatunkat a társulási tanács ülésein. A Bizottsági tárgyalások során érkezett egy módosító javaslat, amely alapján dr. Siposné Varga Ildikót javasolta az illetékes bizottság a delegálásra. Ezt a módosító javaslatot a képviselő-testület tiszteletben tartotta, tehát ezek után képviselő asszony fogja képviselni önkormányzatunkat ezen üléseken.

– Hogyan döntöttek a fogorvosi ügyeleti ellátási rendszer kapcsán?

H. Zs.: A Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás kereste meg önkormányzatunkat azzal, hogy csatlakoznánk-e az általuk létrehozott fogorvosi ügyeleti ellátási rendszerhez. Egyhangúlag olyan döntést hoztunk, hogy csatlakozni kívánunk, tehát a mezőtúri polgárok számára – amennyiben nem magánrendelésre kívánnak menni akkor, mikor fogorvosaink nem rendelnek – ez a lehetőség kínálkozik, azaz Szolnokra mehetnek és ott tudják igénybe venni ezt a szolgáltatást. A költségeket tekintve ez az önkormányzat számára éves szinten kb. fél millió forintot fog jelenteni, amit a társulás felé befizet.

– A soron következő napirendi pont az I. számú fogorvosi alapellátás fogorvosi állásának betöltéséről szólt.

H. Zs.: Ennek szomorú apropóját már többször említettem. Dr. Ambrózy Péter főorvos úr halálával sajnálatos módon ez a praxis megüresedett, de célunk az, hogy minél hamarabb betöltésre kerüljön. Dr. Jódi Pálnak és Dr. Patakfalvi Károly főorvosoknak ezúton is köszönöm áldozatos munkájukat.

– A Mezőtúri Városfejlesztési Kft. jelenlegi Felügyelő Bizottság tagjainak február végén lejár a megbízása. Mit tudhatunk erről?

H. Zs.: Ezzel kapcsolatosan felvetődött egy olyan kérdés, hogy az önkormányzati feladatellátási-rendszert át kellene tüzetesebben vizsgálni, ebbe bele tartoznak például az önkormányzati gazdasági társaságok is. Abban maradtunk, hogy ez utóbbit előre vesszük, beszélünk arról, hogy –természetesen minden tekintetben racionális döntéseket hozva – esetleges átszervezéseket hajtanánk végre. Egyébként a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesületnél merült fel ez az elvárás, mely abszolút jogos, hiszen mivel új tagok is vannak a képviselő-testületben és a bizottságokban is, miért ne lehetne ezzel kapcsolatban valakinek hasznos ötlete. Tehát így ebben a pontban nem született döntés.

– A Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Kft. pályázatot kíván benyújtani.

H. Zs.: A pályázat 4 millió forint összértékű, és alapvetően két területről szól: eszközbeszerzésről, illetve jó néhány rendezvény megszervezéséhez is financiális hátteret biztosít. A képviselő-testületi ülésen az ügyvezető asszony elmondta részletesen, miről lenne szó, és a képviselő-testület ezt elfogadta, támogatta.

– Új napirendi pont volt a 2020. évi járási START munkaprogram.

H. Zs.: Korábban ezeket a programokat önkormányzatunk valósította meg. A Belügyminisztérium elfogadta azon kérelmünket, hogy a jövőben az Intézményellátó Kft. legyen a program megvalósítója, így a Kft. ügyvezetője lesz a munkáltatói jogkör gyakorlója, és mint ahogy eddig is, a programok gyakorlati megvalósítását ők fogják megvalósítani, nyilvánvalóan az önkormányzattal előzetesen is és menetközben is egyeztetve.

– Mit lehet tudni a lakásbérlők kijelöléséről?

H. Zs.: Három önkormányzati ingatlanra írtunk ki pályázatot, melyre több, mint húsz jelentkező volt, közülük kellett az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján a képviselő-testületnek kiválasztani a három nyertes pályázót. Hangsúlyozom, a polgármester hatásköre nagyon minimális az önkormányzati lakások vonatkozásában. Pályázatok esetében a döntéshozó a képviselő-testület az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján, nem pályázati esetben az említett bizottsághoz kell fordulni.

– milyen napirendi pontok szerepeltek még a zárt ülésen?

H. Zs.: Az egyik egy nagyon régóta várt döntés a Kilián Óvoda alagsorában működő, közétkeztetést ellátó konyhával kapcsolatban. Nagyon túlhaladt az élet a konyha műszaki állapotát és a rendelkezésre álló elektromos teljesítményét tekintve. Aktuális, hogy a Városi Oktatási Centrum konyhája felújításra kerüljön, és oda átköltözzön a konyha. Abban maradtunk, hogy február 6-án lesz egy képviselő-testületi ülés, egyben egy munkamegbeszélés és addig képviselőink további kivitelezőket keresnek az eddigiek mellé, de hangsúlyozom, hogy az erre vonatkozó döntést meg kell hoznunk. Bízom benne, hogy március közepén, legkésőbb március végén megkezdődnek a munkák, azt szeretném, hogyha szeptember 1-én a konyha már az új helyén kezdhetne el működni.

– Utolsó kérdésként visszatérnénk az önkormányzati bérlakásokhoz. Említette polgármester úr, hogy nagy az igény, viszont ha nincs annyi lakás, mit tud tenni ilyen esetben az önkormányzat?

H. Zs.: Tudomásom szerint most is 200 lakásigénylés van beadva, ezzel szemben közel 130 ingatlannal rendelkezünk. Most már nem öröklakásokat adunk, hiszen a pályázati rendszerben kritérium, hogy öt évre kell kiadni, aztán kérelemre újabb öt évvel meghosszabbítható, tehát összesen tíz évig lakhat benne valaki, utána ki kell költözni. Nyílván ez nem vonatkozik azokra, akik nem rendeltetésszerűen lakják ezeket az ingatlanokat. Igyekszünk olyan bérlőket kiválasztani, akiken azt látjuk, hogy várhatóan betartják a szabályokat, és mindig arra fókuszálunk, hogy a gyermekes családokat részesítsük előnyben.